Mi üt az emberekbe, amikor ágálva szidják az orvosokat meg a gyógyszereket, vagy éppen remegve keresik a tudományos érveket, hogy jól rácáfolhassanak az alternatív módszerekre? Hát nem a célra, tehát az egészségre kellene emelni a tekintetünket az önromboló, sánta és indulatos érvelgetés helyett?

„A dokik akár ciántablettát is szemrebbenés nélkül szedetnek velünk, ha a gyártó sokcsillagos thaiföldi utazással fejezi ki cserébe, hogy mennyire örül. A gyógyszereket egyébként is úgy találták ki, hogy egy pirula mellékhatásaira legalább két másikat illik bevenni.

De nincs más alternatíva, mert a homeopátia meg például annyira szar, hogy örömujjongásban kell kitörni, ha végre megjelenik egy brittudósos hír arról, mennyire nem hat. A kézrátételes lószarokról nem is beszélve, bezárólag a telefonon végzett, élő gerincműtéttel…”

Paracetamolt a koronacsakrára!

Paracetamolt a koronacsakrára!

Valahogy így fest korunk népének gyógyulásba vetett hite. Ezért betegek annyian, ezért felejtik el már a jól-lét habkönnyű érzését kamaszkorban. Itt fáj, ott szúr, nincs elég erőm, fáradt vagyok – és akik hallják a panaszt, csak legyintenek, hiszen ez a normális, tessék belenyugodni.

„Akinek nem fáj semmi, nem is él!” – hajtogatja a gyötrelemhez szokott lélek. Aztán vagy megtapasztalhatja ennek az ellenkezőjét, vagy nem. Csak rajta múlik, mi lesz; miként tud felelni az egyszerű „hogy vagy?” kérdésre. Ha nem bízik, szidalmaz, esélye sincs az egészségre.

Szerintem nem az az egészség, amikor az ember nem jár orvoshoz és nem szed semmilyen gyógyszert. Inkább olyan állapotot, vagy inkább létezési szintet értek alatta, melyet testi-lelki-szellemi egyensúly jellemez. Nincs benne semmi hókuszpókusz: legfőbb „tünete” a sugárzó mosollyal válaszolt „jól vagyok”.

És hogy a faszomba’ lehetne jól, akinek bármifajta ócsárolás kéjes kárörvendést hoz? Az ellen dédelgetvén gyűlöletet, aki és ami segíthetne neki, hogy végre helyre kerüljenek a dolgai fizikai vagy magasabb szinten?

Megmondom én, mi köti össze a hülyeorvosozókat meg a sarlatánozókat.

Mert hiába állnak látszólag egymással szemben, a közös indíttatás révén akár kezet is foghatnának. Világnézetben aligha osztoznak ugyan, hozzáállásban viszont igencsak.

Elsősorban elhiszik, hogy valaki(k) galád módon az életükre akar(nak) törni, s morális kötelességük világgá kürtölni a veszélyt. Másodsorban pedig félnek egészségesek lenni. Hirtelen nem is tudnák mire fordítani a felszabaduló idő és energia nagy részét. Kénytelenek lennének másik témát, másik elfoglaltságot keresni.

Pedig új lehetőségek sosem álmodott dimenziója nyílik meg, amikor beüt a felismerés, hogy laboratóriumi kísérletek ide, csodás gyógyulásos történetek oda, minden tekinthető egyszerre igaznak és hamisnak – csak éppen fölösleges ítélkezni, mert ugyanazon kerek egész részei. Ugyanúgy az emberi tudat szűrőjén haladnak keresztül a kutatási dokumentáció számai, mint azok a külső-belső hatások, amelyek a hihetetlennek tartott felépülést eredményezik.

Szóval én szemrebbenés nélkül bízom magam orvosra, s veszem be a gyógyszert, ha úgy hozza a helyzet. Tudnak valamit, igen – a létezés fizikai mivoltáról nálam sokkal többet. Más szinteken viszont a saját feladatom megtartani a rendet, amihez lelkesen kuruzslok napi rendszerességgel.

A bármelyik oldalra fújolóknak pedig üzenem: inkább magukra szánjanak egy kis figyelmet, mert csuda jó következtetéseket lehet levonni abból, hogy vajon mi táplálja az ellenérzéseiket.


Még több cikk: