Eleve tudtam én, hogy egy női portál pizsamás főszerkesztése lepkeszerű ajándék: amíg a kezemre száll, lehet benne gyönyörködni, de nem szabad a kelleténél tovább magamnál tartani. A „kellete” most jött el, ám úgy alakult, hogy maradok a biennél… és marad a pozícióm is.

Huszonegyedik századi távmunka-lehetőségek ide vagy oda, léteznek bizonyos feladatok és helyzetek, amelyeknek a megoldásához személyes jelenlét szükséges. A bien szépen gyarapodott az elmúlt nyolc hónapban, egyre több helyben dolgozó munkatársa lett.

Így amikor az irodába látogatván megállított a portás, hogy „hova, hova?” – mivel azelőtt még nem látott sohasem –, rögtön tudatosult bennem a pozícióm szavatossági ideje. A média működését ismerve fél évet adtam a dolognak a kinevezésem pillanatában. Nagyjából jól saccoltam.

And I will.

And I will.

A megállapodás gyors, zökkenőmentes és magától értetődő volt. A tulajék ismernek annyira, hogy helytől és időtől független, szabad madárnak tartanak, bár azért megkérdezték, ott leledzik-e nálam a lakhely- és életritmusváltás a pakliban. Meg persze a vállalkozói lét feladása is, hiszen a megsokasodott teendők mellett nem sok időm maradna a többi megbízásra, például műfordítani.

Lehetett volna ez a beszélgetés feszült vagy szomorkás is – hiszen mégiscsak „lefokozódtam”, vagy mi –, ám ehelyett megkönnyebbülten álltunk fel az asztaltól, mert tisztáztuk: maradok szerkesztő cikkíró, amivel továbbra is enyém a munkaköröm kedvenc része (meg a havi fixem), s lesz majd egy új főszerkesztő, aki teljes emberként áll a portál mellett.

Nem mondom, hogy simogatta a lelkemet annak a két betűnek az elvesztése, de szívből elengedtem. És napokon visszatalált hozzám! Egy másik médium – aminek a természetéből adódóan nincs szüksége tér-idő korlátokra – éppen kinézett engem hálóruhás karmesternek. Nem új keletű az együttműködés, tehát tisztán látom, mi, merre, hány méter, és tetszik a projekt.

Még csak meg sem gyászolhattam a kis „fő-” előtagot rendesen, mert nyomban újjászületett! Na, nem mintha fájna emiatt a szívem…

Mindenesetre vicces, hogy bár évekkel ezelőtt tudatosan kívül helyeztem magam a ranglétrán, mégis megtaláltuk egymást a szerepek egyik királynőjével. Méghozzá kétszer!

Csodás élmény volt a bien főszerkesztőjének lenni, köszönöm a lehetőséget. A többiről pedig hamarosan lerántom a leplet…


Kapcsolódó posztok:


Még több cikk: