Nem Beyoncé arcával és Iggy Azalea tomporával van a baj

Beyoncé rajongói kiakadtak, miután egy kozmetikai kampány fotózásáról retus nélküli képek kerültek nyilvánosságra. Iggy Azalea pedig felhagyott a Twitterezéssel, mert rommá fikázták, amiért egy nyaraláson sikerült megörökíteni a narancsbőrös valagát. Eközben én smink nélkül, melegítőben ülök itt, s azt gondolom: bassza meg a világ!

De ne Beyoncét, és ne is Iggy Azaleát. Hanem azt, aki szerint tökéletes a valóság. Eszem ágában sincs a természetesség esztétikumáról papolni, mert én is szeretem, ha makulátlannak tűnik a bőröm, ívesebbnek a derekam és hosszabbnak a szempillám.

Sőt, nyíltan vállalt különbség húzódik meg az ébredés utáni meg a pózolásra szánt formám között – de kinek nem, ugyebár. Ez így van rendjén, életünket a sokféle arcunk teszi széppé.

Nem illik esendőnek lenni.
Nem illik esendőnek lenni.

A baj ott kezdődik, amikor az ember nemhogy saját magát, de már az idoljait sem akarja hús-vér lénynek látni. Amikor egy-két valódiságot igazoló fotó fikahadjáratot indít útnak… mert hát világhírű énekesnők hogy képzelik az alapozó alól sejlő bőrhibákat, vagy éppen a bikinialsóból kivillanó kötőszöveti zsírraktárakat?

Miért nem képesek a hét minden napján, nullától huszonnégy óráig makulátlanok lenni, ha már úgyis pofátlan jövedelmet hoz nekik a sóbiznisz?

Persze, igazából nem velük van a gond. A kritika ugyanis mindig kétélű fegyver – mondom ezt én, akit nemrég még a barátai is pitbullnak becéztek. Mert mindennemű visszajelzés kendőzetlenül akart kicsusszanni a számon, mintha semmiféle következménye nem volna. Pedig hát akad.

Na, szóval abban a pillanatban, amikor kijelenti valaki, hogy szerinte Beyoncé egy ocsmány, ragyás picsa, továbbá Iggy Azaleára ráférne egy zsírleszívással felturbózott fogyókúra, tulajdonképpen a saját belső világát vetíti egy vadidegen külsejére, zéró kockázattal.

Ha barátnőjének, munkatársának vagy a szomszédjának mondaná ugyanezt, tarkón tosznák szívlapáttal.

Ott van még a „védelmezők” oldala, akik úgy öltik magukra a látszólag jóságos szerepet, hogy a fröcsögőket szidják, tehát a békéért háborúznak. Engem őszintén szólva az is meglep, hogy az embereknek ennyi lekötetlen idejük és energiájuk van. De kussoljak, mert nekem meg arra támadt késztetésem, hogy még írjak is róla.

Muszáj, hiszen alig fér a fejembe, hogy egész héten két popsztár Photoshop-mentes testrésze a téma. Beleférhetne pedig, hiszen amikor felmerült, hogy portréfotót kell csináltatnom, rögtön az a kérdés kezdett foglalkoztatni: mit tehetek a lehető legesztétikusabb végeredményért? Érdekes viszont, hogy az utómunkán nem is nagyon elmélkedtem, mert az alapanyagból akartam a legtöbbet kihozni.

A képszerkesztés egyébként fantasztikus dolog: az apróbb hibák kijavításától kezdve a művészi önkifejezésig egy csomó mindenre jó. Egy opció, aminek a puszta megléte nem változtat semmin – hiába olvasom, hogy a negyedszázados PS szétretusálta az univerzumot.

Nyilván könnyebb ezt mondani, mint beismerni, hogy bocs, de a saját tökéletességmániánk hívta egyáltalán életre az igényt, és bonyolult kattintás-sorozatok segítségével mi szoktuk szoborszerűvé változtatni felebarátaink megjelenését.

Aztán alaposan rácsodálkozunk, hogy a valóságban másmilyenek. Csak nehogy a végén a saját tükörképünk is idegen legyen – mint azoké, akik L’Oréal-kampányt megszégyenítő retussal tolják a Facebookra a „pillanatképeiket”.


Kapcsolódó posztok:


Még több cikk:

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s