Néha olyan pillanatokat oszt az élet, amelyek után úgy érzed, hogy ilyen nincs, ez nem történhetett meg – vagy ha mégis, a nap tutira nem kel fel többet. Pedig fel fog kelni, ahogy te magad is. Csodálatos, mennyi mindent ki tudsz bírni!

A világ összedőlése meglehetősen relatív. Előfordulhat például, hogy hajnalok hajnalán felriadva beléd hasít az előző nap rémálma, aztán – jobb ötleted nem lévén – gépiesen felöltözöl, majd indulsz a dolgodra.

Egyszerre kavarog a fejedben meg a szívedben, hogy mi volt, mi lesz, és mi van. Akár jeges szél, akár langymeleg napfény éri az arcodat, olyan erőnek fogod érzékelni, ami a jelenben tart. És hálás leszel érte, mert a múlttal még nem bírsz mit kezdeni, a jövő pedig minden eddiginél ingoványosabb. Persze, a szembejövők erről mit sem tudnak.

Úgysem zuhansz le. | Fotó: deejays2013.deviantart.com

Úgysem zuhansz le. | Fotó: deejays2013.deviantart.com

Legszívesebben még a csúnyán néző pénztárosnak is megmondanád a boltban, hogy alapjáraton nem szoktad elírni a PIN-kódodat, csak az ilyesmiért felelős bal agyféltekéd néhány órával ezelőtt önvédelemből kikapcsolt, bocsika.

A jobb viszont duplán teljesít, tehát jelentőségteljes motívumokat rajzolsz bárhová, miközben elvileg valami földi feladatra koncentrálsz. A dalszövegek új jelentést kapnak, és vagy elsírod magadat tőlük, vagy keserédes mosollyal adod az összedőlt világ tudtára, hogy mégis jól vagy.

Mert a világ összedőlésében az a legbizarrabb, hogy szemlátomást nem is dőlt össze – csak a te kisbolygódat terítette le valamilyen erőhatás arról az útról, amit a magáénak gondolt. De aki biztosra veszi a saját útját, óhatatlanul csalódni fog.

„Ennek így kellett lennie, s így van jól.”

A mantra, ami bármikor kihúz a szarból. Nem könnyű megmagyarázni, miként lehet „jól”, ha éppen hétrét görnyedsz a fájdalomtól, ám egyből kézzelfoghatóvá válik, amint megérted, hogy a pillanatnyi kényelemnél létezik nagyobb jó.

Nyilván nem kell direkt beleülnöd egy doboz kiborított rajzszögbe, hogy utána érezd, milyen kellemes, amikor semmi sem szúrja a seggedet – de amikor „véletlenül” mégis megtörténik, tudd: az egész nem más, mint egy lecke a sorsod tankönyvében.

Noha a mélyponton ellenállhatatlan kísértést érezhetsz a részletekbe menő helyzetelemzésre, ne foglalkozz most ezzel. Negatív érzelmi állapotban úgysem juthatsz ésszerű következtetésre, tehát mindig tegyél elé néhány hétköznapi teendőt, amivel jól lefárasztod magad fizikailag és szellemileg!

Az idő múlik, az óra ketyeg, és egyszer csak tényleg annyira eltávolodsz a helyzettől, hogy – bár még mindig hullámvölgyben evickélsz – képessé válsz saját magadat kívülről szemlélni. Sőt, a szituáció többi szereplőjét is. Meglátod az összefüggéseket, amelyek nem csupán rólad szólnak, és a fájdalom helyét átveszi egy mindent elsöprő aha-élmény.

Van, amikor ez több életbe évtizedbe telik. Máskor csupán néhány nap vagy hét. De az is előfordulhat, hogy tudatosságod már az égindulás pillanatában vigyáz rád, így önfeledten, ragyogva kacagsz a romok alatt. Megteheted, hiszen nem te omlottál össze, csak valamiféle körülmény, amit sziklaszilárd háznak hittél. „Nem baj!” – legyintesz, és elkönyveled, hogy a stabilitást belül érdemes keresned.

S amikor ez a felismerés beüt, onnantól kezdve egy brazil szappanoperát hollywoodi filmet megszégyenítő jelenet főszereplőjeként sem felejted el: fuck this shit, az ember tényleg mindent túlél.


Kapcsolódó poszt:


Még több cikk: