Talán minden név hülye, talán egyik sem az. De vannak, amelyek a legtöbb ember arcára mosolyt csalnak. Mielőtt ítélkeznék, felteszem a kérdést magamnak: számít-e egyáltalán a külvilág reakciója, ha az illető büszkén „hordja”?

Elfogadás ide vagy oda, hülye nevek szerintem igenis akadnak. Nem a legrégebbi praktikák segítségével azonosítom be őket: nem biggyesztek eléjük doktort, mint ahogy mögéjük sem nénit vagy bácsit, hogy teszteljem, „komoly” kontextusban melyik miként hangzik.

Nomen est omen. | Fotó: idealmomentphotography.com

Nomen est omen. | Fotó: idealmomentphotography.com

Vizsgálati módszerem roppant egyszerű, s minden tudományos alapot nélkülöz: nálam az a név hülye, amin röhögök.

Persze, könnyen beszélek, mert olyat kaptam a szüleimtől, amivel majdnem fenékig tejfel az élet. Csak majdnem, hiszen másnak a teljes olyan hosszú, mint nekem az egyik keresztnevem.

Érettségin például rettenetesen megszívtam: első lépésként az írásbeli minden egyes lapját olvashatóan alá kellett írni, s a többiek tehát már negyedórája dolgoztak, mire egyáltalán bele tudtam kezdeni. Ezt leszámítva odavagyok az én „kis” háromszavas címkémért, ami egyszerre magyar és nemzetközi, ráadásul benne van az apukám, az anyukám, meg „csak én” is.

Igen ám, de nincs mindenki oda a saját nevéért. Ők a Hülyenevűek Klubjának legkevésbé szerencsés tagjai. Akik szemlesütve mutatkoznak be, akik ügyet csinálnak a saját megszólításukból, akik nem alkotói céllal használnak művésznevet, és akik egy életen keresztül átkozzák magukban az őseiket, hogy papíron mégis mi a fenéért hívják így őket.

Ez sokkal rosszabb, mintha a pap keze megremegne a visszafojtott hahotától a keresztvíz locsolása közben. Vagy a lelkészé, a sámáné, a felekezeti főmuftié… tökmindegy.

A Hülyenevűek Klubjáról fontos tudni, hogy nem egy objektíve létező szervezet, tehát aki odaillőnek érzi magát, barátját, ismerősét, esetleg szomszédját, ne guglizzon jelentkezési lapot – egyelőre nincsen. A Hülyenevűek Klubja mindenkinek a saját fejében leledzik, és hogy kiket vesz fel, csak rajta múlik. Nálam meglehetősen népes a kompánia, aminek az egyéni ízlésem, a szalonképtelen humorom és a tapasztalatanyagom az irányadója.

Szar ügy, hogy aligha szolgálhatok konkrét példával, hiszen valakit a neve miatt közröhej tárgyává tenni bőven a „legalja” kategória. Elég, ha nekem kell uralkodni az arcizmaimon, amikor meglátom őket leírva. Na, jó… Elárulom a vezetéknevet, amitől szemem-bugyim nem marad szárazon, mert könnyezve becsorgatok: Istók.

Ez konkrétan onnan ered, hogy a faterom abszolút béketűrő típus, ám „Istók bassza meg”-et kiált, amikor valaki tényleg kihozza a sodrából. Kamasz koromban elég mozgalmas lehetett az Istókok szexuális élete, azóta terpeszben járva basszák meg, amit és akit éppen meg kell. (Elnézést kérek mindegyiküktől, de tényleg. Attól a PR-ostól is, akinek a múltkor majdnem visszaírtam cégesről emiatt egy ikszdét.)

Érdekes azonban, hogy a kisebbségi keresztnévadásokon ritkán vigyorgok. Értem az okát: az elvágyódást, az elkülönülés ábrándját. Ha valaki bemutatkozna nekem Rácz Rikárdóként, szemem sem rebbenne, s a Dzsenifer dzs-jéért is csak a Magyar Tudományos Akadémiát rónám meg, mert szerintem borzasztó ez a fonetikai szabály, kiráz tőle a hideg.

Az ősmagyar névválasztást is megértem, ami pontosan ennek a tendenciának az ellenkezője. Más kérdés, hogy a huszonegyedik században ki cseszik ki jobban a gyerekével: aki szappanoperába illő, de globálisan helytálló módon címkézi fel?

Vagy az, aki rögtön egy hazai kétjegyű betűvel indít, hogy a csemetének annyi esélye legyen a nemzetközi kommunikációban, mint Nyíregyházának, amelyre egy német turista „áftör Tokázs”-ként kérdezett tőlem a Keletiből induló vonaton kínjában?

De ez még hagyján ahhoz képest, hogy a jobbikos páros Hunórájáról mindig a menóra jut eszembe. Most nyilván meg fogom kapni, hogy biztos azért, mert ilyet gyújtunk otthon – pedig nem. (Meg amúgy is hadd gyújtsak már elszámolási kötelezettség nélkül azt, amit akarok, ejnye!)

Na, szóval háromnevű – egykoron suttyomban sanyizott – tősgyökeres áftörtokázsiként megerősítem, hogy a Hülyenevűek Klubja saját politikai inkorrektségének ellenére virágzik. Nem árt viszont szem előtt tartani, hogy tagjainak köre szubjektív.

Valakinél a Rikárdó tartozik bele, másnál a Men… Hunóra, s némelyeknél talán pont az én nevem is. Vagy akár a tiéd. Ez benne a slusszpoén.


Még több cikk: