A küzdelem, amit senki sem ért meg

Pakolás, utazás, magolás, tornadresszben ugrálás, vizsgák. A munka természetesen nem láthatja kárát, pedig egy nap nekem is csak huszonnégy órából áll. Néha mindenkit elküldök a francba, máskor meg úgy érzem: a káoszban minden a helyén van. Türelmet és alázatot tanulok most – egyiket sem adják olcsón.

A legfőbb kérdés, hogy miért csinálom. Igazából nem tudom. Mélyről jövő motiváció vezérel, amit én sem értek, csak érzem. Persze, menet közben kialakult egy tarsolyból bármikor előhúzható érvsor, miszerint azért óhajtok humánkineziológus lenni, hogy szakértőként tudjak egészség és életmód-cikkeket szignálni.

A negyedik diploma egyébként olyasmi, amivel az ember már nem nagyon büszkélkedik, mert ufónak nézik. „Nem az első” – ennyit szoktam mondani.

Órák munkája.
Órák munkája.

A hétköznapi, kívülről érkező kérdéseket még ezzel együtt is könnyű megválaszolni azokhoz képest, amelyek bennem merülnek fel, és a hozzám legközelebb állók alkalmanként ki is mondják őket. „Miért nem hagyod a francba? Mi a fasznak kell ez?” – szegezik nekem.

„Miért vergődsz a felsőoktatás rugalmatlan keretei között, miért kínlódsz ismeretlen tudományterületek útvesztőiben, és miért áldozol ennyi pénzt az egészre?” – pislog rám vissza a tükörképem az álmos reggeleken, amikor hátizsákkal békávézom a Testnevelési Egyetemre.

Ha annyi időtöltés van, amit imádok az életben, mégis milyen megfontolásból sorolok eléjük töltelék tantárgyakat, pálcikaember-rajzolós beadandókat meg ilyesmiket? Miért nem mondom az első megpróbáltatások után, hogy köszi, ebből elég ennyi, inkább hazamegyek a megszokott buborékomba, ahol azt csinálok, amit akarok, és akkor, amikor akarom?

Hát leginkább azért, mert most ezt akarom. Bebizonyítani magamnak, hogy akkor is helytállok, amikor kimerészkedem a komfortzónámból.

A társadalomtudományokba vagyok szerelmes, imádom a bennük rejlő – látható, hallható, tapasztalható – összefüggéseket. Az édes vagy keserű szavakat, a gyakran sokféleképpen magyarázható jelentésükkel. De most integrálszámítok, anatómiai atlaszt magolok, öröklésmenetet huzigálok, kémia tételeken dolgozom, plusz fizikai erőpróbát is bevállalok.

Túl vagyok egy hatvannégy ütemű gimnasztikai szabadgyakorlatlánc bemutatásán, amihez nálam hiányoztak a motorikus alapok, hiszen gyerekként szinte semennyit sem mozogtam. A gyakorlati vizsgát elsőre megcsináltam, elméletből viszont megvágtak.

Életem első felsőoktatásbeli karóját – még ha részjegy is – úgy szereztem tehát, hogy a gyenge-eszes oldalról áthuppantam az erős-ostobára. Az egyik szemem sírna, a másik nevetne, ha ez nem éppen most történt volna, s nem lennék rohadtul fáradt miatta.

Az egyesről egyébként úgy szereztem tudomást, hogy egy csoporttársam döbbenten az arcomba tolta a zéháeredményről szóló e-mailes értesítőt a telefonján. Rácsodálkoztam a nevem mellett díszelgő számocskára (nem voltam egyedül, finoman szólva), majd visszaadtam a mobilt a halálra vált lánynak, aki egyenesen a gimnáziumból csöppent az erősember-képző tanodába. „Tiszta ideg vagyok!” – mondta.

Az én agyamon is átfutott, hogy akkor bassza meg a kutya az itt rohadós hülyeségemet, de már az első vizsgaidőszak kezdete előtt annyit fektettem ebbe az egészbe, hogy alapjáraton zen nyugalommal megáldott harcos amazonként tervezek végigmenetelni a három éven – ha kell, sárban-vérben fetrengve.

Éljen a költői túlzás; bár az első konzultációs hét után tényleg hiányzott is kis cafat a könyökömből, mert ülésből hason fekvésbe lendülni a másodperc tört része alatt nem egyszerű.

Igen, elkerülhetném az olyan helyzeteket, amelyekbe már-már ijesztően sokat kell adnom… akkor viszont nem tudnám egyre jobban értékelni, amit kapok. Például azt, hogy mindig, amikor hazaérek az iskolából, egy kicsit erősebb vagyok.


Kapcsolódó posztok:


Még több cikk:

 

4 Comments

  1. Várj, lehet lemaradtam, akkor ez most komoly és tényleg a Testnevelésire jársz, frankón? Mármint miért nem elég a sima sport egy edzőteremben vagy valami szabadidőben végezhető testmozgás? Vagy titkon tanár akarsz lenni? :)

    Kedvelés

      1. Ugyan nincs mit! :)
        Gyorsan megnéztem a felvin, hogy pontosan mit jelent és mivel foglalkozik a humánkineziológia, mert hallottam már többször a kifejezést, de nem ástam bele magam. Érdekesen hangzik! Tervezel is dolgozni a szakmában, vagy ez a típusú továbbképzés már csak igazán passzió jellegű, a kompetencia buborékod tágítása? – mármint nálunk mindig a buborék analógiával dobálóznak, hogy minél nagyobb egy buborék annál nagyobb felületével érintkezhet a külvilággal.

        Kedvelés

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s