Szerelmes levelek karcolva és láttamozva

Mindenkinek az életében eljön a pillanat, amidőn elmorfondírozik rajta: vajon miért nem ír, akitől egy „mi van, te állat?” is fényt hozna az éjszakába… Hatéves voltam, amikor hebehurgya osztálytársnőm először kért tőlem tanácsot férfi-női kommunikációban, a minap pedig doktorandusz barátnőm jelentkezett, hogy telefonnal jár vécére, mert tíz órája vár egy válaszra.

„Na, mit írjak neki?” – nézett rám nagy szemekkel a szeplős, szemüveges, rózsaszín melegítős Klaudia, aki már az általános iskola első osztályában kézbe vette az irányítást ahelyett, hogy kivárt volna. Falevelet tartott a kezében, arra akarta körmölni a sorsdöntő üzenetet.

A baj csak az volt, hogy Klaudia még nem értett a betűvetéshez, ezért az én – igencsak felismerhető – kézírásommal akart közelebb férkőzni az osztály szépfiújának pöttyös labdájához és szívéhez. „Karcolj bele egy szívet!” – vágtam rá hirtelen ötlettől vezérelve, viszont randiguru-képzettség hiányában elfelejtettem tanácsolni, hogy szignálja is. A srác félresöpörte a padról a szakadt levelet. Ehhez képest egy rideg Facebook-láttamozás smafu, higgyétek el!

audrey-hepburn-love-you-seen

„Már tíz perce elküldtem neki azt az SMS-t!” – rebegte doktorandusz barátnőm tegnapelőtt este, miután meglódult a fantáziája, s előbújt a féltékeny énje. A női elme szerencsétlen kombinációja ez, hiszen szorgosan váltogatja egymást az „elütötte a villamos” és a „másik csajjal van” rémképe. Ráadásul nem túl tiszta az ember lányának lelkiismerete, ha rájön, hogy az előbbi alternatívának talán egy árnyalatnyival jobban örülne.

A pasasról amúgy rövidesen kiderült, hogy az igazak álmát aludta néhány sör után, így nem is sejtette az egyszemélyes drámát. Meg a kínzó kérdést sem, hogy szabad-e más platformon írni, esetleg hívni egy szöveges üzenet után, illetve milyen végkövetkeztetéshez vezethet a válasz(hiány).

A férfi-női eszmecsere tehát mindenkit becsicskít. Még szerencse, hogy papíron a kommunikáció mestere vagyok, mert baromi jó tanácsokat tudok adni. Mármint nem valamiféle egyetemes sztenderd szerint jókat – csak némi empátiával sejtem, hogy a hozzám forduló magától mit cselekedne, miként reagálna, s maximum érdekességképpen teszem hozzá a saját zsigeri válaszomat.

Mert az a fura, hogy nekem nem ezerszer végiggondolt, gondosan időzített és cselesen átfogalmazott megnyilvánulásaim vannak. Semmilyen életterületen nem működik nálam az a zsilip, ami sokaknál a „kimondhatom” és a „nem mondhatom ki” között szelektálva árnyalja a kiáramló infókat.

Én egy hóthivatalos munkamegbeszélésen is szemrebbenés nélkül közlöm, ha egy portálmotor szerintem „szopóálarc”, a magánéletben pedig egyértelműen jelzem, kinek tartok igényt a társaságára. Ettől még nem válok nyitott könyvvé, mert a másoknál első körösnek számító kérdésekre ezerféleképpen tálalható válasszal tudok szolgálni.

A „mivel foglalkozol?” és a „milyen végzettséged van?” örök sláger bármilyen kontextusban, hát nálam pont ez a kettő szinte kötelező élettörténet-ábrázolással járó kapufa. De csak szinte, mert ha akarom, letudom a veszedelmesen rejtélyes „vállalkozó vagyok” szókapcsolattal – hogy aztán mikor és mire vállalkozom, majd megsúgja a Google meg a fantázia.

Egyszer amúgy én is írtam szerelmes levelet, még ötödikben. Szivecskés levélpapír, rózsaszín boríték, ahogy kell. Sosem kézbesítettem, a benne foglaltak viszont a rohadt ciki kategória vitathatatlan győzteseként sokáig kísértettek. Kicsit sajnálom, hogy darabokra tépve elégettem, a hamvait pedig beleszórtam a vécébe. (Nem a hapsikáról, hanem a fogalmazványról beszélek.)

Mert már tudom, hogy bármi történik, bátran átölelhetem a saját gondolataimat és érzéseimet. Ezt javaslom mindenkinek, aki éppen falevélbe karcolna, vagy a magazinos intelmek ellenére elküldené a másiknak az SMS után azt a Facebook-üzenetet: ne csak azon agyalj, mit (nem) lép a másik! Állj meg egy pillanatra, és csodáld, ami benned zajlik.

Lehet, hogy egy kicsit tényleg meghülyültél, de ez egy ilyen játék…


Még több cikk:

6 Comments

  1. A klasszikus: szerelmes együttlét után a pasi mered a plafonra, a csaj meg morfondírozik: “biztos túl kövér vagyok. Biztos nem szeret már. Biztos más nőre gondol. Biztos már le is feküdt vele.” Mindeközben a pasi fejében ennyi játszódik le: “nini, egy légy a plafonon. Hogy a fenébe nem esik le?”

    Amúgy továbbra is tetszik, ahogy élére állítod a világot. :) Respect!

    Kedvelés

  2. Ó, te jó ég, kísért a múlt… o.o A “legutóbbi” fb üzenetemet tuti, hogy elolvasta az illető, csak aztán olvasatlannak jelölte és kitörölte a fenébe… :c Csak semmi “seen” :D

    Kedvelés

  3. Jóízűen olvastam ezt a bejegyzést. Az írással foglalkozóként írtam régen szenvedélyes hangú szerelemes leveleket szimbolista stílusban, de rég is volt.
    A “láttamozás” egyébként engem is idegesít, mert bármely üzenetre lehet utána reflektálni, hogy “de hát láttad az üzenetet!” – na és? Ha nem válaszoltam, akkor annak ezeregy oka lehet – pl. éppen négy sör után alszok :)
    Az új Android verzió még vagányabbnak ígérkezik, ugyanis mielőtt hívnád az illetőt már látszik, hogy éppen hol van vagy mit csinál pl. éppen “vezet” vagy ettől még jobb verzió, ha meg is mondja, hogy éppen hol vagy. “Drágám, nem úgy volt, hogy Brüsszelbe még üzleti útra?”

    Kedvelés

    1. köszi @=) hú, hát a négy sör valóban cáfolhatatlan érv, csak hát megnézném, melyik nőnek jut eszébe rögtön ez az alternatíva. előbb vizualizálnak sztriptízbárban, mint egyedül horkolni a saját ágyadban…

      pff, nálam kizárólag akkor van bekapcsolva a helymeghatározás, ha gps-ezem, meg amúgy sem android, szóval ebből a jóságból hálistennek kimaradok…

      Kedvelés

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s