Újratervezés

A körülményeket nem mindig tudod megváltoztatni, de a hozzáállásodat bármikor. Legalábbis én ebben hiszek, így a havonta „kötelező” háromnapos budapesti tartózkodásról szóló októberi posztom visszaolvasása különösen fájdalmas volt. Nyilvánvalóvá vált: vagy teszek valamit, hogy jobban érezzem magam, vagy hagyom az egészet a francba, hiszen nem szeretnék rendszeresen és módszeresen fájdalmat okozni saját magamnak.

Az ellenérzések olyan kegyetlenül összegyűltek, hogy a mostani egyetemlátogatás előtti éjszakán három órát sem aludtam – a saját pihe-puha ágyikómban. Csak az zakatolt a fejemben, mint egy durcás óvodásnak: nem akarom, nem akarom, nem akarom. „Mit nem akarsz?” – kérdeztem némán, az álmosságtól kábultan.

Kicsinyes válaszok jöttek, ám egy pillanatig sem tagadtam őket, mert a szívembe markoltak: nem akarok összepakolni, elmenni, matracon fetrengni, sokan egy szobában lenni, gettóvillamosozni, egyszerre vigyázni az összes zsebemre, táskámra és vesémre a nyóckerben, átszállással szopódni folyton – különösen reggelente –, csapzottan megjelenni mindenhol, mert megtép a metró szele, végigmalmozni az órákon a perceket, eszeveszetten ugrabugrálni tornatermekben, s mindvégig számolni a perceket, hogy mikor lehetek megint a buborékomban, ahol többnyire szép és jó minden.

A buborékom egyébként más világtájakra gyakran szívesen jön velem, de mégiscsak itthon töltődik fel teljesen. Mások is beleférnek, viszont naponta legalább egy órát teljesen egyedül kell lennem. És a barátnőm hiába lát szívesen a nyócban – olyan részen, amire az emberek hátrahőkölve, hujjujujjal felelnek –, és hiába nincs gondom azzal, hogy néha odamenjek, a havi háromnapos tortúra egyszerűen a többi huszonhét-huszonnyolc napon is árnyékként lebegett fölöttem. Furdalt is a lelkiismeret, hogy a szíves vendéglátásra ösztönszinten ez jön belőlem.

Oroszlánrész.
Oroszlánrész.

Meg azért is, mert ha valaki egy számára kellemetlen helyzetről számol be, s tanácsot kér tőlem, mindig azt javasolom, hogy változtassa meg a viszonyulását, vagy egyszerűen takarodjon belőle. Az élet nem megalkuvásról és visszaszámlálásról szól, hanem arra való, hogy jól érezd magad és élvezd, amikor pedig ez nem sikerül, abból levond a megfelelő következtetéseket. Hát én most levontam. Két konzultációs hetet csináltam végig ugye így, a harmadikhoz pedig már nem volt kedvem. De világos volt, hogy fura órák ide vagy oda, az iskolától nem hátrálok meg.

A helyzeten végül az könnyített, hogy a jelenleg nyócbéli barátnőm bejelentette: kutyust szeretne. Imádom a kutyákat, nekem is van, de három ember plusz egy kutya kurva sok egy nem túl nagy szobába. Fizetek én szívesen, csak ezt így ne kelljen, mert nincs az a jóga-reiki-agykontroll-szellemgyógyászat-csikung kombó, ami kivakar a szarból. És akkor, tehát a múlt héten, egyszer csak megvilágosodtam fürdés közben. Egy ideje már ott hevert a megoldás az orrom előtt, csupán nem vettem észre.

Leeds-i vendéglátóm, Csé mesélt először nekem egy „közösségi lakáskiadó” portálról a scarborough-i vonatúton. Mindennek hallottam a nevét, csak annak nem, ami valójában: RVNB, LBNB, NVMB, satöbbi. Nemrég kérdeztem rá megint a jövő évi nyaralás tervezésének kapcsán, hogy mi is. Hát Airbnb*! Nézegettem is, hogy milyen fantasztikus szobák, kéglik és akár házak vannak ott. De valahogy nem ugrott be: Budapest is lehetne célpont! A sors szerencsére rákényszerített.

Egyszerre megnyitottam vagy három ajánlatot, aztán valami melóügyi e-mail elvonta a figyelmemet, és magukra hagytam a böngészőben a lapfüleket. Amikor pedig visszakattintottam az egyikre, nem mással szembesültem a magától elindult képvetítésen, mint a tetoválásom szimbólumával. A testi-lelki-szellemi egység és a koronacsakra om jelével. Egy kényelmes, műbőr főnökszékkel párosított íróasztal és egy zöldövezetre nyíló ablak mellett. Nagy álmom volt, hogy a távollétemben is dolgozni tudjak valamicskét – nyugodtan, csendesen. Tágas tér, bazinagy franciaágy, mandalák a fürdőszobaajtón… édes jó istenem!

Perceken belül megvolt a foglalás, a felszabadultság-érzés mértékéhez képest különösen potom pénzért. De a félelem attól még csócsált az indulás előtti éjszakán: nehezemre esett elhinni, hogy ez így is tud működni. Arról nem is beszélve, hogy sosem aludtam ismeretlen embereknél. Egyszer viszont mindent ki lehet próbálni, a galócaevést is. Persze, amint tisztázódott, hogy ez lesz, felhívtam a nyócas barátnőmet, és megköszöntem neki az eddigieket. Éppen elkezdtem volna magyarázni, hogy három éven keresztül miért nem megy ez nekem, ám közbevágott: „Alexa… a helyedben én se jönnék ide.”

A csütörtök délelőttöt előre megfontolt szándékkal ellógva, kialvatlanul érkeztem Budapestre. A célpont ezúttal szép, biztonságos és olyannyira emberi utcácska volt, hogy elkerekedett a szemem: még sosem láttam hasonlót a fővárosban ilyen jó közlekedési lehetőségekkel. A lakásban tündéri család fogadott, a szoba pedig pont úgy festett, mint a képen. A harmadik mondattal megbeszéltük, hogy mostantól jöhetek minden hónapban, hagyjam csak a fiókban a fogkrémemet meg a tusfürdőmet, mintha mi sem lenne természetesebb. (Még nem volt otthagyott fogkrémem meg tusfürdőm sehol, soha az életben.)

Már libbentem is tovább a suliba – egy busz, átszállás nélkül –, ahonnan visszaérve begyújtott cserépkályha és gyertyafény fogadott a szobában. Teljes csöndben dolgozhattam. A buborékomban. Utána pedig csaknem kilenc órát szunyáltam egyhuzamban, hogy behozzam a lemaradásomat. Délelőtt akadt egy kis dolgom a szerkesztőségben, ahonnan egyenesen a suliba mentem. Oktogon – Alkotás utca négy kilométer, félóra BKV-val, sétálva alig több mint háromnegyed. Út közben instagramozni támadt kedvem, pedig korábban megszoktam, hogy olyan helyen vagyok, ahol nem vesz elő telefont épeszű ember.

„Újratervezés” – közölte a GPS, amikor túlmentem a buszmegállón, és eldöntöttem, hogy ebből gyaloglás lesz. Jól tettem, mert a bazilikánál egy krisnás lány az orrom elé tolta azt a könyvet, amiről kábé fél éve megállapítottam, hogy kellene, de akkor nem volt időm olvasgatni, így totál elfelejtettem.

A hulló faleveleket nézegetve caplattam át a Lánchídon, ahol két japán turista közé nyomakodva ugyancsak lőttem pár fotót. Az alagút huzatja úgy megtépett, hogy égnek állt minden hajszálam, a budai hegyek emelkedője pedig kifejezetten jólesett az alföldön edződött talpamnak.

Aztán megérkeztem a suliba. Váltott szökdelés: egy sima, egy térdfelhúzásos, egy sarokemeléses, egy levegőben terpeszes, mindez piros tornadresszben, a hónapok neveit hangosan visszafelé sorolva. Kicsit fájt a lelkemnek, de gyorsan túllendültem rajta. Vacsora baráttal, busz, szoba, gyertyafény, telefon haza, munka. Még a szombat reggel nyolcas matekórakezdés sem volt annyira megterhelő így, hogy volt honnan elindulnom, és nem kellett komplett szociológiai tanulmánynak való jelenetekben osztoznom akkor, amikor délután visszamentem felnyalábolni a cuccaimat.

Most már nem fáj a dátum, amikor legközelebb mennem kell, és nincs bennem szorongás – egy szál se. Sőt, a korábbi tapasztalatok birtokában még inkább meg tudom becsülni a jelent, s azt hiszem, valahol ez a dolgok értelme.

__________
*Ez egy affiliate link. Ha rajta keresztül regisztrálsz, kapsz több mint 6 000 Ft szabadon felhasználható kedvezményt (más esetben semennyit), illetve nekem is jár jutalék, ha utazol vagy vendégül látsz valakit. Magyarul ide kattintva érheted el az oldalt.

Kapcsolódó posztok:

Még több cikk:

8 Comments

  1. Hi! Azt szeretném kérdezni, hogy ugye amit a suliról írtál – az az ugrálós tornamezes – az valami groteszk karikatúra, amivel érzékeltetted milyen érzés ott lenni?

    Kedvelés

  2. Az első képen látható útvonalat nap mint nap megteszem villamospótlóval, utálom, mint a …-t, de mivel fizetős a parkoló és fizetik a bérletet, hát nosza, BKV!
    Az Airbnb-vel nagyon jó tapasztalataim vannak. Amikor Buenos Airesben kerestem lakát, az első foglalásom a tulaj visszamondta, és abban a minutumban jött az értesítés, hogy az előre kifizetett összeget visszautalták, sőt, már nem emlékszem mennyit, de több tíz dollár “vigaszdíjat” is adtak a következő foglalásból jóváírásra. Még aznap találtam egy kicsit drágább lakást (jóváírás!), amivel aztán maximálisan meg voltam elégedve! Ajánlom mindenkinek!

    Kedvelés

    1. a villamospótlónál csak egy jobb létezik… a metrópótló *megborzong*

      húú, ez tök jól hangzik, nem is tudtam, hogy kompenzálnak, ha gikszer van! mindjárt meglesz az első két külföldi foglalásom, aztán nosza. a fene fog hotelakciókra vadászni, ha ilyenek vannak az egész világon.

      Kedvelés

  3. De tök jó, hogy a posztod révén ismertem meg ezt a remek kis oldalt a szállásaival! Utazásszervezésnél azt hiszem kötelező darab lesz ;)

    Kedvelés

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s