Hagyni az életmódcikkek alatti gyűlölködést – egy főszerkesztő dilemmái, negyedik rész

A kommentelők furcsa szerzetek. Ha gyümölcsökről írok, akkor is képesek hozzátenni, hogy a hernyótalpas nénikémet, rohadjak meg. És szakadjon le a pofám, amiért barna szoknyát tettem a divat-összeállításba fekete nadrág helyett. Plusz szégyelljem magam, mert nem arra buzdítom a népet, hogy organikus kókuszolajjal kenegesse a hónalját a rákkeltő dezodorok ellenében. Talán naiv vagyok, de basszus: ez engem még mindig meglep.

Az agresszív hozzászólogatás nyilván a huszonegyedik század feszültségoldó módszere, aminek a lelki hátteréről egyrészt már írtam, másrészt pedig most nem is nagyon érdekel.

Az már viszont érdekel, hogy az utóbbi években kirajzolódni látszik egy olyan ál-egészségtudatos réteg, amelyiknek a tagjai nem azért keresik az életmóddal kapcsolatos információkat, hogy bővítsék az ismereteiket. Hanem azért, hogy mindentudó szerepben tetszelegve kiosszák a szerzőt, a forrásként említett kutatást végző tudósokat, meg a hülye szerkesztőt, aki az adott förmedvényt kitette.

A bienen (ami amúgy ma újult meg, tessenek nézegetni, nagyon fájintos lett!) mindig én vagyok a hülye szerkesztő, s a szerző is jó néhány esetben.

„Hány pohár, azanyád?” | Fotó: huffingtonpost.com
„Hány pohár, azanyád?” | Fotó: huffingtonpost.com

Bár egyelőre nem kaptam olyan levelet, mint az egyik kollégám karácsony szent napján: három oldalon keresztül azt ecsetelték, mekkora írástudatlan senki, utána pedig még a nevével is viccelődtek egy sort, mert hát úgy az igazi. A feladó bizonyára nem tudta, hogy a címzett történetesen jó íráskészséggel megáldott nyelvész, akinek a cikkeiben még vesszőhibányi javítanivaló sem szokott előfordulni. Az ilyen visszajelzés „egyszerű” utálkozás, amire helyzettől és vérmérséklettől függően lehet reagálni.

A nyilvános életmódos szitkozódás azonban olyan brutális, öngerjesztő jelenség, ami a társadalom visszás testképéről és egészségtudatáról árulkodik.

Kétféle megfontolásból lehet egészséges életmódot választani és követni: az egyik, hogy az menekülsz valami elől – legyen az háj, betegség vagy káros szenvedély –, a másik pedig, hogy tartasz valami felé. Nem baj, ha a kezdő löketet negatív hatás adja meg. A lényeg, hogy egyfajta „heuréka, hát ez milyen fasza!” felismerés után átcsapjon az egész pozitívba. Olyanba, amikor sorra jön a megerősítés a testedtől, hogy igen-igen, végre jól csinálod, te mafla.

Amennyiben ez nem történik meg, és a fene nagy tudatosságot csak az motiválja, hogy például:

  • egy falat sült krumplit sem eszel, mert a transzzsír miatt rögtön benyújtja a lemondását a koszorúered,
  • vagy mindenféle másra kitalált dolgot pacsmagolsz a hónaljadra, hiszen nem érhet hagyományos dezodor a bőrödhöz, különben holnapután rákban pusztulsz el…

Hát, akkor minden leszel, csak egészséges nem.

Mert az egészség szóban ott szerepel az egész, te pedig rohadtul félsz. Félsz a külvilágból érkező anyagoktól, és félsz a saját szervezeted belső folyamataitól. A félelem szülte korlátokat pedig sosem olyan zökkenőmentes betartani, mint azokat, amelyeket józan megfontolásból állítottál fel magadnak. És akár hiszed, akár nem, a testednek a legkevésbé sem mindegy, milyen érzeteket társítasz mindehhez.

Ha eleve úgy nézel a banánra meg a szőlőre, mint viszonylag magas glikémiás indexű istencsapására, máris termelsz vele egy rakás stresszhormont magadnak, ami a többi ilyen hatással együtt hosszú távon úgyis szétbassza az inzulinháztartásodat, tehát tök felesleges méricskélni a cukortartalmat.

Ez a folyamat az elején, a közepén és a végén is annyi idegbajt von maga után, hogy valahol tényleg le kell vezetni az így képződött energiát. Kiváló módszer rá az életmódportálos kommentben történő észosztás, ahol a hasonszőrűekkel egybetömörülve a tudatlanság bélyegével láthatjátok el azokat, akik ésszel és szívvel tudatosak.

„Ezeket az okosságokat ki állítja? Sándor Alexandra Valéria személyesen, vagy valami tudományos alapja is van annak, amit leír?” – kérdezte valaki, miután lusta volt az egyik cikkben lévő hivatkozásra kattintani (a hozzászólás már nincs meg, a dizájnváltás saaajnos eltüntette). Az Amerikai Rákkutató Intézet hivatalos oldalára jutott volna egyébként, de akkor meg valószínűleg elkönyveli, hogy valamiféle lobbi eredménye az ott megjelent hivatalos szakvélemény. Mi másé lehetne egy olyan ember szemszögéből, akinek két mondatából látszik, hogy szerinte mindenki rosszat akar a világnak, így nyilván én is?

Érdekes élmény tehát háborgást látni a táplálkozásról, a sportról és más életvezetési témákról szóló anyagok alatt. Azoknál meg pláne, melyek egy-egy betegségről vagy tünetről szólnak. Én hiszek a vélemények sokszínűségében, úgyhogy még nem jutott eszembe emiatt törölni kommentet. (Na, jó… de, csak nem tettem meg.) Ugyanakkor válaszolni sem vagyok hajlandó a hasonlókra.

Hát hogyan segíthetnék érvekkel vagy csitító szavakkal azon, akinek tulajdonképpen nem az általam leírtakkal, hanem saját magával meg az egész világgal van baja, s agresszív kismalac módjára kattint egyik életmódcikkről a másikra?


Kapcsolódó posztok:


Még több cikk:

4 Comments

  1. Szia, mivel már 4 napja fenn van ez a bejegyzésed, és még senki nem írt kommentet, én most megragadnám az alkalmat, kicsit félve, mert egyáltalán nem szoktam kommentelgetni ismeretlenül, se cikkek alá, sem személyes blogokba, és most kb úgy érzem magam, mintha egy vadidegent szólítanék le vmi metróaluljáróban, hogy namostakkor beszélgessünk.:-) .. mi sem áll tőlem távolabb. Szóval csak annyit szeretnék mondani, hogy nagyon jó a blogod, és amikor rátaláltam, kb. két hónapja, magamban tapsikoltam örömömben, hogy van más is, akit bizonyos témák legalább annyira foglalkoztatnak, mint engem, és jól is ír, szóval lesz mit olvasgatnom lelazulásképp.

    Ez az életmódtéma is ilyesmi… Érdekes jelenség manapság, felkapott dolog lett “másképp” táplálkozni, és “reformálni” az életünket. Sokféle ember sokféle okból kezd el változ(tat)ni, és ez alapvetően pozitív dolog, szerintem.

    Szeretném a figyelmedbe ajánlani ezt a könyvet, (most jelent meg, nem hosszú), illetve a témát…csak mert én is egyféle “kaszthoz” tartozom, ami a különc életmódot illeti, és rengeteg előítélettel, kritikával szembesülök. Én hiszek abban, hogy a Világot egy klassz hellyé tudjuk tenni; sokan, de egyénileg. Jobbá, mint amilyen épp most, nem egy szempillantás, nem is egy emberöltő alatt, de valami felé tart ez az Egész. Mivel Te egy újságíró vagy, és nem kicsit tehetséges, szavaidnak súlya van, nekem logikusnak tűnik, hogy elküldöm most Neked azt a két linket, csak úgy. Üdv, kívánok sok örömet az írásban továbbra is!! Adri.

    http://www.scribd.com/doc/238131278/Bonifert-Anna-Miert-Vegan-2014
    http://divany.hu/eletmod/2014/09/26/tobb_mint_egymilio_izraeli_hagyta_el_a_hust_a_big_brother_hatasara/

    Kedvelés

    1. szia, elképesztően jólesett a kommented, feldobtad az estémet, köszönöm szépen @=) így már legalább én is tapsikolhatok örömömben, mert a közönség csendes, ám annál értékesebb tagjai valószínűleg egytől egyig úgy gondolkodnak a hozzászólásokról, mint te. az én komment-magatartásom is hasonló: csak a megszokott helyeken és ritkán, különben úgy érzem magam, mintha egy pulpitusra kiállva osztanám az észt az utcán. pedig a szerző talán pont úgy örülne a véleményemnek, akár most én a tiédnek… micsoda paradoxon ez!

      a valóságshow-s link nagyon elgondolkodtatott: nem lepődnék meg rajta, ha a következő való világban is feltűnne valamilyen táplálkozási irányzat, amibe bepillantást nyerhetnének az emberek. de vajon a magyar étkezési kultúra is ilyen könnyedén formálható-e? az, amelyikben furán néznek az anyukámra, amiért ezerféleképpen készíti el a zöldségeket – holott akiktől veszi őket, egytől egyig úgy tudják, azokat csak bő olajban rántani lehet?

      a könyvet is meg fogom nézni, mert érdekesnek tűnik @=) én speciel nagyon igénylem az állati fehérjét, ugyanakkor szívesen megismerek bármilyen nézőpontot. főleg az ilyeneket, mint a tiéd… amiket ésszel-szívvel alá lehet támasztani. nem úgy, mint a divatizéket, amelyekről itt írtam.

      thx még egyszer <3

      Kedvelés

  2. Én is köszönöm ezt a kedves választ :-) A pulpitussal kapcs eszembe jutott a londoni Hyde Park, ahol emberek magukkal vitt sörösrekeszre, lavórra, v akármire állva bátran mondják a magukét… a közönség néha bekiabál, hergeli a bátor szónokot, míg vörös nem lesz a feje…Vicces volt, amikor egyszer volt szerencsém és megláttam, h ilyen is van, de most, h belegondolok, minden tiszteletem Nekik, azoknak, akik vállalják arcukat, nevüket, és ki mernek állni, amikor úgy érzik, valamit nagyon el kell mondaniuk. Ha másnak nem lehet , akkor a bámészkodó turistáknak. Komoly dolog lehet, ha bevállalnak még egy ilyen komikus szitut is. Hát, a net is egy Hyde P, ráadásul itt névtelenül lehet trollkodni, a nevetségességtől már félni sem kell. kicsit olyan, mint az a dühöngő, ami most nyílt Bp-en. Tökjó, h van. Nyilván sok saját tányér vagy pc megmenekül otthon ezáltal. Vagy az autós közlekedés… ha jól lekrvaanyádoztam a szerencsétlent, aki beintett nekem, annyira, h bennem is meghűl a vér, a nap további részében könnyebben fojtom magamba. (Ritka, de vanilyen sajna.) El tudom képzelni, h a sok magából kivetkőzött kommentelőnek otthon sokat kell nyelnie az ilyen egészségmániás v “állatvédővilágmegváltó” észosztók miatt, (az enyémeknek igen) ezért a cikkek alatt élik ki magukat.

    Minél megosztóbb a téma, annál több komment érkezik, és jókat lehet vizatkozni. Te ilyenkor csak dőlj hátra, és veregesd magad vállon, és gondolj bele h mennyimennyi feszültségtől is szabadítottad meg a népet :-D

    Amúgy pedig remélem, h az elavult szokások itthon is változtathatóak.(Lehet h a piaci néni nem olvas netet, v pont nem jó oldalakat, ezért nincs képben…)

    A könyv nem az enyém, a szerző töltötte föl a megjelenés napján.

    Szia :-)

    Kedvelés

    1. még nem jártam londonban, és azt hittem, ez csak legenda… plusz egy ok, amiért szívesen mennék @=)
      a közlekedésben málta óta sztoikus nyugalom jellemez itthon…

      a feszültség-levezetésben igazad van, csak valahol rossz belegondolni, hogy ők valószínűleg minden egyebet is így dolgoznak fel: hagyják betelni a poharat, aztán pedig rázúdítják valakire, akire kockázatmentes.

      a piaci néni megkapta anya receptjeinek elérhetőségét, a döntés az ő kezében van @=)

      szia, kommentelj máskor is bátran!

      Kedvelés

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s