A BKV angyala: energiát kaptam a metrón állva

„Szia! Ne haragudj, hogy így ismeretlenül megszólítalak, de…” – nézett fel rám a furcsa lány a metró üléséről, amikor egy bőrönddel, egy laptoptáskával, egy hátizsákkal és egy nagyobbacska reklámszatyorral felmálházva mellé álltam. „Igen?” – kérdeztem vissza kíváncsian.

„Kérsz egy kis energiát? Nekem most túl sok van” – rebegtette rám szürke szempilláit, miközben ideges mozdulatokkal ritkás haját túrta.

Egy ilyen felajánlásnak nem lehet ellenállni, úgyhogy mondtam neki: tolja nyugodtan. Hirtelen átszellemült az arca, s „megy!” felkiáltással szoborrá merevedett a nyikorgó szerelvényen. Amikor érdeklődött, mit érzek, nem volt szívem bevallani: az égvilágon semmit sem.

budapest-metro
Magas rezgésű hely.

Tudom, hogyan működnek az ilyen dolgok (amikor tényleg működnek), ezért beszámoltam egy laza csakramenti hőérzetről, hadd legyen egy kis sikerélménye.

„Azért jöttem erre a földre, hogy tanítsam az embereket” – meredt rám kiguvadt szemekkel, majd élénken bizonygatta: segítő-gyógyító munkájára elképesztően nagy a kereslet, az ország másik végéből is érkeznek hozzá páciensek. „És milyen módszerrel dolgozol?” – léptem a szatyrom mellé, hogy ne dőljön el, ám ettől én dőltem majdnem.

„Fentről jön, ösztönösen, tudod? Én nem tanultam sehol semmit, így születtem. Van ez a képességem, tudod? Minden bajnak megmondom a lelki okát, fent vagyok az interneten!” – tépkedte tovább a haját, a szálak pedig némán adták meg magukat a remegő ujjak erejének.

Bocsánatot kért tőlem a mozdulatokért, de zavarták a szerinte már amúgy is halott tincsek. „Te például ideges vagy, látom rajtad!” – fordult felém olyan hirtelen, hogy a mélázásomból kizökkenve kis híján hátrahőköltem.

„Ja, aha” – vágtam rá habozás nélkül, mert eszem ágában sem volt vitatkozni vele. Biztosított róla, hogy semmi para, az energia még órákon át áramlani fog, és ennek két erélyes karmozdulattal adott nyomatékot. Felajánlotta, hogy rendszeresen kezelni fog, mire a morzsányinál picit többet sejtők mosolyával biztosítottam róla: kapizsgálom, merre terem az a bizonyos energia, úgyhogy akár én is adhatok.

„Jaj, nekem nem kell, én tanítómester vagyok!” – tiltakozott. „Én meg reiki mester” – bólintottam. Azt hittem, ezzel két megállónyi nyugalmat vásároltam magamnak, mert a hír hallatán bevesz a klubjába. Nem vett, elvégre ő minden papírforma fölött állva osztogatja, amivel az atyaúristen megáldotta. Én pedig ugye szemlátomást szétstresszelve pislogtam laposakat a neonfényben, megannyi lelki októl szétfeszítve.

„Az van, hogy túljöttem” – jelentette be éles kacaj kíséretében. Nekem is volt egy ilyen érzésem. Hogy az energiás füllentéssel átléptem valaminek a határát, amire nem voltam felkészülve. Hogy a rengeteg pakk mellé hirtelenjében még a nyakamba zúdult egy élet, amin úgy segítenék, de valószínűleg nem lehet. Miután leszálltam, egy darabig még jött velem.

Két nap múltán is kísért az emléke – azokéval együtt, akik hasonló önképpel élnek.


Még több cikk:

2 Comments

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s