Minden idők legszarabbul megszervezett buszos kirándulása az esőverte Opatijában

„Lerobbantunk” – vakkantotta flegmán az utaskísérő a buszon, amikor szombat hajnalban már egy órája az autópálya szélén álltunk. Olyan jókat húzott a bizonytalan eredetű, műanyag palackban körbekínált pálinkából, hogy csöppet sem zavarta a tárva-nyitva álló ajtó. Vacogva pisiltem egyet az út mentén, mert csak ott lehetett, aztán szorosabbra húztam magamon a takaróm, ami lánykori nevén törölköző volt.

„És akkor most mi lesz?” – kérdezte az egyik utastársam. Telefonjaink elárulták, hogy a jármű, amelyen már a budapesti induláskor is beesett az eső(!), nyolcvan kilométerre az abbáziai úti céltól adta fel a harcot. Este tizenegykor indultunk, tízperces különbséggel(!) két pihenőnk volt – egy széthugyozott toi-toi és egy benzinkút – de reggel hat után még mindig csak ott jártunk.

„Kilencre odaérünk, nyugodjon már meg!” – hangzott a szívélyes válasz. Aki pedig a hazaútról érdeklődött, még azt is megkapta, hogy kussoljon, mert a jelenlévők közül nemcsak neki kell majd hétfőn dolgoznia. Én pedig ott ültem egy szál rövidnadrágban, csőtopban és kis pulcsiban, miközben szél süvített oda is, ahová nem illett volna. A reiki Málta-térképes strandtörölköző segített magamat melegen tartanom, de a mellettem kuporgó barátnőmnek még ennyi sem jutott. Egynapos tengerparti kiruccanásra fizettünk be, hogy két éjszakányi zötykölődés között nagy élményekkel gazdagodjunk. Sikerült is, csak nem úgy.

A luxusbusz.
A luxusbusz.

Miután a fényszóróktól elvakítva mindenki alaposan megöntözte az út menti szederbokrot, vártuk, hogy a másfél óra múlvára ígért „mentőbusz” befusson. Az engem azóta levélben fenyegető utazási iroda* kuponos oldalon közzétett ajánlatára olyan sokan jelentkeztünk, hogy kettő is tele lett velünk. Ez lett a vesztünk és a szerencsénk is egyben, hiszen szemlátomást csupán egy menetképes jármű állt a cég rendelkezésre – ami legalább arra is ott volt, hogy a maga csapatával célba érve visszaforduljon. Persze, a rendszert már a beszálláskor sem díjaztuk; amikor a nevünket terelésre szánt birka módjára ordították a Hősök tere parkolójában, hogy megmutassák, melyikre és hova kell pattannunk.

De ettől még az utazás lehetett volna jó. Még akkor is, ha abban a bizonyos hat utáni pillanatban arra pattant ki a szemem, hogy a sofőr beletapos a fékbe, s égett szag önti el az utasteret. Ha csak kilencre jutunk ki, abból az időveszteséget leszámítva még semmi baj nincs. „Mi is volt a szerződésben?” – kérdeztem a többiektől, mire rögtön eszünkbe jutott, hogy szerződés sincs. Csak egy általános, csöppet sem hivatalos iromány díszeleg a cég honlapján arról, hogy az utas lehetőleg vécézés után jelenjen meg az előírt időpontban, a busz pedig két-háromóránként benzinkútnál adjon lehetőséget a folyóügyek bonyolítására. (Ezt azóta módosították a maguk javára, így felesleges belinkelnem.)

Itt sikerült lerobbanni.
Itt sikerült lerobbanni.

Miután fél kilenckor még nyoma sem volt a másik busznak, amire átszállhattunk volna, hogy folytassuk az utunkat, eljött az ideje előásni a telefonszámát ezeknek a f… ennek az irodának. A sofőr és az utaskísérők ugyanis egy árva szót sem szóltak. Még csak annyi sem hangzott el, hogy bocsánat. Élelem- és ivóvíz sehol – az utasok egymásnak segítettek, ha valaki már majdnem éhen vagy szomjan halt. A barátnőm érdeklődött az irodánál, hogy „itt állunk az autópálya szélén két és fél órája, most akkor mi van”, erre jól kioktatták, hogy ne türelmetlenkedjen, mert a segítségnek hat órán belül(!) kell odaérnie, az meg úgyis meglesz. Haton belül, amikor tizennégy lett volna az egész program.

Aztán én is telefonáltam, hogy legalább a pénzünket adják már vissza – nem mintha az a tízezer forint arányban lenne a megpróbáltatásokkal. Kifogásoltam a busz műszaki állapotát. Azt mondták, „alapos ellenőrzésen ment át”. Kifogásoltam, hogy nem tud mit csinálni a pajzsmirigybeteg barátnőm, akinek az ébredés utáni gyógyszer bevételét követően fél órán belül ennie kell. Azt mondták, „saját felelősségére utazzon az ilyen”. (Kapott tőlem szőlőt és nektarint, életben van.)

Kifogásoltam, hogy nincs szerződésünk. Azt mondták, „a kuponos ajánlat leírása annak minősül, reklamációnak nincs helye”. Próbáltam asszertív lenni, amennyire a helyzet engedte… De mintha egy kígyóval igyekeztem volna teniszezni, ugye. Tartották magukat ahhoz, hogy ha délig odaér értünk a másik busz, nincs miért kárpótolniuk – márpedig oda fog. Állítólag úgy beszéltem ott a semmi közepén, törölközőbe csavarva, kómás fejjel, hogy a többiek este megkérdezték tőlem, melyik jogi egyetemen végeztem. Röhögve közöltem, hogy á, a kommunikáció a mesterségem címere. Más kérdés, hogy a helyszínen szerintem nem sokra mentem vele.

Tizenegy is elmúlt, mire a másik busz kirakott bennünket az út mellett. „Száz ágra sütő napot” ígértek a recsegő mikrofonban a Horvátországról meg az Opatijáról szóló wikipédiás szócikk-részletek akadozó felolvasása előtt a pétraveles munkatársak, ám addigra feltámadt a szél, és sötét felhők gyülekeztek. Pont azt a három órát buktuk be végül, amelyikben a másik csoport tagjai leégésig fürödtek. Nekünk tajtékzó, hideg hullámok jutottak, amelyek a szemünk láttára csapták neki a turistákat a betonnak.

Merthogy az ottani „riviérán” nem a sziklák járhatóvá tétele jelenti a kiépítést – hanem a betonozás. Pislogtam néhányat, hogy nem csak hallucinálom-e a burkolatot. De nem. Az emberek tényleg ott hasaltak a végtelen szürke kövön, a búvárszemüveges bátrabbak pedig közöttük álldogálva szedegettek a talpukból mindenféle szilánkokat. Én imádom a vizet, sőt szerelmes vagyok a tengerbe – annyira, hogy képes vagyok egy kis csobbanásért elmenni ilyen messzire. Ez viszont nem csalogatott egy picit sem, úgyhogy csak a felhőkben meg a hegyekben gyönyörködtem.

Hatalmasat ebédeltünk egy hangulatos kis étteremben. Azaz hatalmas lett volna, ha nem négy darab kis tintahalat raknak elém főételnek. A barátnőm pizzája viszont megmentett, majd jobb ötlet híján elindultunk valamerre. Takaros kis városka, pálmafákkal meg mindennel. Huszonvalahány perc alatt elértünk egyik szélétől a másikig, ahol már semmi nincsen. „Csak a csónakok” – hogy egy helyit idézzek.

Közben az eső is eleredt. Eleinte nem ért váratlanul a dolog, hiszen szitálást ígért az előrejelzés, 26 fokos hőmérséklettel. De bőven húsz alá hűlt, és zuhogott, mint a kurvaélet. Én kérek elnézést, amiért egy röpke augusztusi mediterrán kiruccanáshoz nem jutott eszembe hosszú gatyát, gumicsizmát és dzsekit csomagolni. Azért meg Opatija kérjen, amiért nem lehet náluk egy nyomorult mackónadrágot, vagy kevésbé nyomorul farmert sem kapni.

Az esőtől zord antracittá színeződött, tajtékzó tenger is gyönyörű egyébként, csak szétfagyás nélkül nem nagyon bírtunk a közelébe menni. A Leed-sből importált esernyőm szerencsére bírta a strapát, az a néhány kifordulás kifejezetten lájtos lehetett neki. Azért körbesétáltuk a parkokat meg a víztől távolabb eső kis utcákat, bementünk a múzeumba, melegedtünk drogériában, szupermarketben és kaszinóban is – sőt, utóbbiba mentem vissza este fogat mosni.

Úgy sikerült megtenni összesen nyolc és fél kilométert, hogy volt, amit kétszer jártunk be. Szép hely meg minden, de azóta sem sikerült rájönnöm, mi a fenét csinál, aki eltölt ott egy egész hetet. A passzív kikapcsolódás kedvelőinek paradicsoma lehet – és én nem közéjük tartozom, ugye.

Vacsorára jóféle sülthal-válogatást kértem babbal és sopszka salátával egy étteremben, ahol a magyar étlap még Az ötven árnyalat-trilógiát is letaszítja a trónról a fordítási bravúrban. A „Zagyvalék”, a „Plyeszkávka” és a „Távcse-grávcse” eredete örök rejtély, mert ilyet még a Google Translate sem bír. Sokkal gördülékenyebben bánt viszont a nyelvünkkel az a hölgy, aki grafikusművész férjének cicás munkáit árusította a parton. „Egy macska iszt forty kuna!” – ajánlotta bájosan nekem, a macskabuzinak, szóval kénytelen voltam pénzt váltani miatta. Szuperek lesznek bekeretezve a szobám falára, ha kibírják a hazautat – gondoltam.

Igazság szerint akkor már bármit megadtam volna érte, hogy teleporttal letudjam a rám váró nyolcszáz kilométeres utat. Az utolsó része helyben megoldódott, miután kiderült, hogy egy pár kocsival érkezett a budapesti felszálláshoz Mátészalkáról, és simán lekanyarodnak az autópályáról Nyíregyházára. Csak az maradt kérdéses, mivel jutunk a magyar fővárosba. És az is, hogy mikor – hiszen közben felröppent a pletyka, hogy hamarabb is indulhatunk, ha egy busznyi ember akar.

Hát majdnem mindenki akart, hiszen a látnivalók fürdési lehetőség híján hamar elfogytak. Az utaskísérők mégis úgy döntöttek, egyszerre indul a két busz tízkor, tehát az eleve egyeztetett időpontban – és a másik jármű még mindig zsákbamacska. „Lehet, hogy összekalapálták azt a szart?” – meredtünk egymásra riadtan.

„Új lesz, félóra múlva itt van!” – fordult hátra a cég reggel is alázós kedvében lévő munkatársa, s úgy nézett ránk, mint a véres rongyra. Így amikor eltelt háromnegyed is, de még sehol semmi, inkább szó nélkül mentünk egy kört, nehogy állva megfagyjunk a parkolóban. Bőven fél tíz előtt tettük ismét tiszteletünket, ahol meglepetésünkre nem mással találkoztunk, mint az x-faktoros busszal. Igen, azzal, amelyik a versenyzőket szállította. Értünk jött, azannya’!„Na, ez modernebb is, kényelmesebb is, biztos nem lesz vele semmi baj” – dőltem hátra nyugodtan.

magyar-etlap-horvatorszag-tempty
Az étlap.

Végre felzúgott a motor, én pedig a saját ágyamra gondolva relaxáltam. Még aludni is sikerült egy picit, annyira fáradt voltam idegileg. Szellemileg és fizikailag viszont nem, ami nem túl szerencsés párosítás, de az ember szervezete néha olykor ennyire takarékon is eldöcöghet. Igen ám, de az x-faktoros csoda is döcögni kezdett: olyan hangot adott néha, mintha egy gumimatracon kinyitották volna a szelepet.

Ezzel még együtt lehet élni, ám a fűtés beragadása sokkal kínosabb problémát vetett fel. Három-négy üléssor lehetett mögöttünk, és ők szabályosan megfőttek. Szakadt róluk a víz és nyüszítettek, úgyhogy a sofőr kinyitotta a középső tetőablakot – amin a mi arcunkba süvített a hideg. Éreztem, ahogy hátranyomja a bődületes huzat a szememet. Ettől meg az előttünk ülők nyüszítettek fel, mire a sofőr közölte, hogy oldjuk meg egymás között, cseréljünk helyet.

A fűtés állítólag beragadt, kikapcsolni nem lehetett. Én csak csendesen megjegyeztem a barátnőmnek, hogy legyen szíves a nevemben is kommunikálni az emberekkel, mert én frissen relaxált állapotban is fél kézzel fogom kibelezni azt, aki miatt huzatban kell lennem. Az egyeztetés sikerült: néma sülés lett hátul a vége, mert azt végül is ki lehet bírni, de a fejfájdító légáramlatot nem.

Felsóhajtottam, hogy most végre nyugalom lesz. Főleg, amikor mesébe illő módon egykor megálltunk egy benzinkútnál pihenni. Háromórás út után, ahogy az a nagykönyvben dívik. Igen ám, de a sofőr elkezdett vizet hordani a motortérhez. Láttunk már ilyet előző éjjel, és tudtuk: nem sok jót jelent. Létezik, hogy egymás után két busz főjön meg…? Valahol Székesfehérvár környékén felriadva megkaptuk a választ: igen, az x-faktorosnak is kampec, rég elindult értünk egy harmadik járat, most jár négy kilométerre.

Vártuk, hogy valaki előugorjon valahonnan, és pezsgővel köszöntsön minket a Kész átverés show-ban. Vártuk, hogy valaki legalább bocsánatot kérjen, amiért kettő, már induláskor is hibát produkáló buszt küldtek. Jegyzőkönyvet akartunk felvetetni, de kijelentették, hogy olyan itt sose volt, és most sincs. A harmadik buszon még csak lábtartó sem leledzett, és nem lehetett megmozdítani a félig fekvőre állított ülést.

A gerincemnek már mindegy volt, akár gombócba gyúrva is szerettem volna már Budapestre érni – ami szerencsére sikerült is. Onnan pedig a sorstársaim repítettek hazáig. Együtt kacagtunk rajta kábán, hogy a Murphy nevű fickó tényleg él, és egy Kiskunakárhova bejelentett, leselejtezett buszokat fillérekért bérlő utazási irodánál dolgozik.

__________
*Itt a cég neve szerepelt, de perrel fenyegetőztek, bírósági procedúrához pedig se időm, se kedvem. Szerencsére a buszról valaki megcsinálta ezt az oldalt, így nem marad titok előttetek.


Utózmány:


Még több utazós bejegyzés itt!


Még több cikk:

18 Comments

  1. pont az ellentéte Milánónak :) Nekünk a trip egyik legjobb része volt Opatija (Bled után). Hozzá kell tenni azt is, hogy csak egy délutánra ugrottunk be pancsolni, és az idő is szuper volt.
    Btw nem teljesen értem mi visz rá valakit, hogy nekiinduljon (pláne egy napra!) busszal, ha 4-en összebeszéltek olcsóbbra jön ki autóval.
    A tangás kép miatt meg elmész a pébe, nagy reményeim voltak azzal kapcsolatban és megnyitottam nagyban… :/ Leiratkozom xD

    Kedvelés

    1. az odautas szopóroller után én is úgy voltam vele, hogy néhány óra szánsájn-tenger-hepinesz, és helyrejön minden… szóval hiszek neked @=P ebben az útban egyébként pont az volt a pláne, hogy mekkora őrültség nyíregyen fogni a hátizsákom, aztán egy napért elmenni a legközelebbi nagy vízhez @=)

      maga a kuponos izé jött amúgy előbb, nem az ötlet. de három ember programjához alkalmazkodni, tejóég, ez maga a lehetetlenség, nem? mármint elvben el tudom képzelni, mert nekem pl. bármelyik nap jó, ha előre szólnak, ám a barátaimnál ezertényezős egyenlet az utazás. ráadásul egyetlen olyan potenciális útitársam sincs most, akinél elérhető lenne kocsi @=( jelen pillanatban viszont előbb állnék ki stoppolni, minthogy még egyszer buszra üljek, ez tény @=P

      tangás kép: nyáháhá, hát nem tűnt fel messziről, milyen szögletes a popó?

      Kedvelés

  2. hát azért voltak konfliktusok nálunk is, nem kell aggódni. :P pisikaki; ‘éhesvagyok’ megállások, ismerős?
    van egy rakat olyan útitervem, amihez ‘csak’ útitársakat keresünk/sek, ha gondolod, beszéljünk össze (jobban belegondolva mondjuk az ‘idegennel utazom koncepció’ sem feltétlen egészséges:S)

    Kedvelés

  3. Nekem is volt nemrég hasonló szívásom buszos úttal, csak minket haza sem hoztak Prágából (naná, hogy Orangeways).
    Hétfőn délután 2-kor kellett volna jönnie a busznak az állomásra Prágában. Mi türelmesen várakoztunk, és egy fél óra elteltével (mivel értesítés az nuku volt) odamentünk az Orangeways-es kasszához, hogy ugyan merre jár a buszunk. Ott közölték, hogy sorry, törölték a járatot. Kis utánanézés után a hölgy kiderítette (jó a kommunikáció), hogy mégsem, “csak” lerobbant, de no para, már javítják. Oké. aztán mégis kiderült, hogy de igenis para van, mert az Orangewaysnek nem futja a javítási költségekre. Itt már nagy szemeket meresztettünk, és finoman érdeklődtünk, hogy akkor hogyan szándékoznak gondoskodni a hazajutásunkról. Hölgyemény közölte, hogy este 11-kor indul másik járatuk Budapestre. Érdeklődtünk, hogy esetleg felférünk-e. Nem tudja. Itt már még nagyobb szemeket meresztettünk, mert (szerintünk) létezik utaslista, de mind1. Nagy nehezen kiderült, hogy igen, mind felférünk majd, hurrá. Lett így egy bónusz napunk Prágában, meg pluszköltségek persze. 11-kor valóban begördült a busz, de kár volt örülni, ugyanis egy órával később, éjfélkor lerobbant a semmi közepén. A sofőrök közölték, hogy akkor most szedjük ki a csomagokat, és mi is pattanjunk le a buszról, mert majd elvontatják. Mivel volt a közelben egy hotel, érdeklődtem, hogy ugye akkor most a kedves Orangeways gondoskodik a szállásunkról, és lesz szíves perkálni a szobákat (ezt magam sem gondoltam komolyan természetesen): nem, de bemehetünk hugyozni, ha gondoljuk. Mivel senkinek nem akaródzott a parkolóban tölteni az éjszakát, nem voltunk hajlandóak leszállni a buszról, viszont az egyik sofőr közölte, hogy ő akkor lepihenne a hotelben.Kisebb lincshangulat kerekedett ekkorra már. Ja, azt még nem is írtam, hogy az Orangeways ügyfélszolgálata egész idő alatt elérhetetlen volt, szóval infókat csak morzsákban kaptunk a sofőröktől, és az sem volt túl bíztató. Kiderült időközben, hogy a javítást nem fogják tudni kifizetni, viszont beígértek reggelre egy buszt, ami majd hazavisz minket. Hajnali 3kor kiderül, hogy ez is csak egy hiú ábránd, és közölték, hogy LEHET, hogy HOLNAPUTÁN küldenek értünk járatot, addig várjunk türelemmel (a parkolóban). Forrt már rendesen az agyvizem. Végül csak sikerült kibökniük, hogy jó, tudjuk mit? Tuti nem visznek haza. Próbáltunk taxit szerezni, a hotelben sajnos ebben nem tudtak segítségünkre lenni, mert ugye egy hotelben nem szokás taxit hívni, és nekik különben sincs netünk. Segítőkészségből 5-ös. Nagy nehezen visszakeveredtünk az állomásra végül, csupán 10 rongyot fizettünk taxira. Volt akkora mákunk, hogy felfértünk a Eurolines reggel hétkor induló járatára, szóval végül csak hazajutottunk.
    Kártérítés? Jegy árának visszafizetése? Erre azóta is várunk…
    Bocs a novelláért, de olvasva a sztoridat annyira felkúródott az agyam a feltörő emlékektől, hogy ennek ki kellett jönnie :D

    Kedvelés

    1. jézusmária, nekem az orangeways-szel jó tapasztalataim vannak összességében, de mindenkitől azt hallom, hogy örüljön az ember, ha egyáltalán célba ér velük… szóval nem leptél meg @=( bár az is igaz, hogy ENNYIRE szörnyű történetet még sosem pipáltam. borzalmas, hogy senkinek nem volt lehetősége / ideje / energiája / bátorsága az érdekérvényesítésre, és a cég megúszhatta a balhét @=/

      (a balhézás amúgy nem a hobbim, csak ilyenkor egészséges, ha a harag leginkább arra irányul, aki kiváltotta, nem? plusz ott az igazságosság kérdése, elvégre bizonyos viselkedést nem fair büntetlenül megúszni @=S)

      Kedvelés

      1. Semmi szövegértési gond nincs itt :) csak mivel a rosszul megszervezett útról szóló blogban az időjárás is szidva volt, gondoltam, csak védelmembe veszem.
        Egyébként 1 nap tengerpartért 1 napot utazni sem semmi ötlet :D
        Legközelebb Bibione-t javaslom, ott szép homokos a tengerpart.

        Kedvelés

        1. hálistennek… a blikkes cécó után annyira nincs kedvem magyarázni, mi merre hány méter @=P ez itt egy élménybeszámoló, amibe az időjárástól kezdve a kajáig minden belefér. hogy mi kinek a felelőssége, szerintem látszik.

          az egynapos ötletre annyit tudok mondani: saját kárán tanul a hülye, jelen esetben én @=) de változatlanul állítom: nem lett volna ezzel semmi baj, ha nem szopatnak meg minket a buszokkal.

          a bibionés tippet pedig köszi, jegyezve!

          Kedvelés

          1. miért nem fogja fel soha senki, h ez 1 élménybeszámoló? és annyira fos volt, hogy az nem igaz? senki nem írta le, h az utazási iroda a hibás (pedig amúgy kapják be.)

            Kedvelés

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s