A közéleti érzéketlenségről

Engem nem érdekel, mikor mit mondott Orbán Viktor. Engem nem érdekel, melyik politikus húzásairól szól éppen az RTL híradó. Sőt, egy kicsit félve írom le, de engem az sem érdekel, momentán ki háborúzik, miért és kivel. Néha jó lenne pedig érdemlegesen reagálni, amikor mondják ezeket nekem. De most nem tudok, mert nem érzem szükségét. Egyik fülemen be, a másikon ki.

Sok impulzus megragad bennem, ami gondolkodásra késztet, vagy érzéseket csal elő belőlem.

Itt van például az orrom előtt egy erdei gyümölcsös mécses, amit kis csomagban vettem a társaival együtt még tavaly, és azok az éjjeliszekrényem fiókjában rejtőzve kellemes illattal lengik be az egész szobámat. Két hete festés volt nálunk, újabb réteg mesekéket kapott a falam. Miután megszáradt, visszacipeltem az éjjeliszekrényt, benne a gyertyaspájzzal. Néhány óra múlva visszatért az élet, az illat, az otthonosság a nemrég még a lépteket is kongva visszhangzó szobába.

Ellebeg, valahova messze.
Ellebeg, valahova messze.

Itt van például a kutyám, aki nemrég még nyüszítve rettegett a póráztól, de most már boldogan tartja a fejét, mert rájött, hogy sétálni jó. A napokban tanult meg jelölni, habár a célzást néha még elvéti – a saját lábán kívül olykor az enyémre is jut egy kevés.

Itt van például az egyik munkám, a regényfordítás, aminek minden egyes oldala kőkemény szembesítés arról, hogy mi van jelen az életemben és mi nincs. Színtiszta fizikai vonzalom, villámcsapásszerű, tizenéveseknél. Berosálok, milyen érdekes, milyen idegen – és mégis megy, hogy szinte önkéntelenül, gondolkodás nélkül szavakba öntsem. Mennyi mindent tudhat tudat alatt az ember? Hány érzés nyugszik benne, ami még sosem tört felszínre?

Itt van például a továbbtanulás, hogy ősztől vár rám valami tök más. Majdnem minden marad úgy, ahogy van, csak havonta egyszer összecsomagolok, és eltűnök három napra. Amikor majd a reggeltől estig tartó fejtágítás után estétől reggelig melózom – vagy valami olyasmi. Megígértem a barátaimnak, hogy mostantól végre gyakrabban találkozunk, ha már úgyis rendszeresen a fővárosban fogok dekkolni. De most röhögök, mert tegnap egy tíz, azaz tízperces telefonbeszélgetést sem sikerült összehozni. Mindig van valami teendő, és ha nem markolom meg két kézzel az időt, homokszemek módjára szivárog el az ujjaim között.

Észrevétlenül leszoktam az újságolvasásról és a tévénézésről. Vicces, hiszen nem is olyan régen még megmondóembernek készültem, aki jól megnézi magának a világ történéseit, aztán véleményt nyilvánít. Ehhez képes július vége van, ám az idén még nem szólított a képernyő elé egyetlen műsor sem, miként nem adódott egy árva papír alapú cikk, ami vágyat ébresztett volna bennem, hogy átböngésszem. Mégis kevesebbet kell agyalnom, mit írjak ide magamnak és nektek, mert a látszólagos információ-inputcsökkenés ellenére több mondanivalóm van, mint valaha is álmodni mertem.

Nem lettem jobb vagy rosszabb annál az állapotomnál, amikor faltam a politikai és a bulvárhíreket. Amikor nyitottam egy Indexet, egy Origót meg egy Velvetet, hogy olyan témát keressek, ami egy bejegyzés erejéig megüti az ingerküszöbömet. Azt is szívből csináltam, hiszen jólesett. Most meg az esik jól, hogy a közbeszédet csak a felszínig engedem be. A szüleim elmondják ebédkor; véletlenül épp a hírek idején kapcsolom be az autórádiót; nyugtázom a címet és a bevezetőt a Facebook-hírfolyamon – szóval nem a barlangi emberek tudatlanságával létezem a világon.

Ez egy ilyen életszakasz: amikor nem érint meg, hogy holnaptól putyinitárius diktatúra leszünk-e, amikor egy barátnőm gázai övezetes blogbejegyzéséből három és fél sor is elég bőven, s amikor a focivébé döntője után tudom meg, hogy az aranyéremért egyáltalán kik szálltak ringbe.

A két fülem között most egyszerűen másnak kell a hely.


Még több cikk:

5 Comments

  1. Ezek szerint nem csak az én ingerküszöböm nem üti meg már semmi. És érdekes, nem te vagy az egyetlen, aki hasonlóról számol be. Hogy most másnak kell a hely, nem olvas szépirodalmat, újságot, FB hírfolyamot jobbára átugorja.
    Talán ez információ csömör? Gondolatokat, érzéseket ébreszt, és helyre kell rakjuk, be kell építsük?

    Kedvelés

    1. könyvet is szinte csak annyit olvasok, amennyit fordítok, tényleg! ez viszont egyértelműen a sűrű időbeosztásnak tudható be. nem tudom, csömör-e a jelenség, vagy csak egyfajta természetes állapot, ami inkább a befelé figyelésről szól. a lényeg, hogy jó benne létezni – mint ahogy annak idején színes újságokat lapozgatni is jó volt @=)

      Kedvelés

  2. Egy ideje alapvetően én is így. Pedig egyetem alatt mennyire képben voltam mindennel, ami történik. Most meg már… Nagy ritkán, egy-egy dologra felkapom a fejem, belenézek az indexbe, hvg-be, de annyira leköt a saját életem, hogy nem bírok vinni tartósan globális terheket.

    Kedvelés

    1. nagyon tetszik a megfogalmazásod a globális terhekről. a magam részéről viszont inkább úgy fogalmaznék: érdeklik a faszomat, van jobb dolgom is, mint ezeket cipelni @XD

      Kedvelés

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s