Amikor a kapcsolaton belüli erőszak nem nőjogi kérdés

„Megint megpofozott. Összepakolt, elvitte a cuccait, majd visszajött. Elkezdett zsarolni, elővett egy kést, bezárkózott a szobába, és azzal fenyegetőzött, hogy hívhatom a mentőket. Bepánikoltam, elkezdtem bőgni. Kibaszottul féltem, hogy végül belém bassza a kést” – írta nekem valaki, aki azóta is együtt van a párjával. Szereti.

Egy bántalmazó párkapcsolatot baromi könnyű kívülről megítélni. El kell hitetni a gyenge nővel, hogy ő tulajdonképpen erős, aztán meg segíteni neki, hogy jól otthagyja a pofozkodós Józsit, Bélát vagy akárkit.

Minden ezzel kapcsolatos sztereotípia és társadalmi összefogás azon alapul, hogy a nőt – akit a természet alapjáraton szerényebb fizikummal és túláradóbb érzelmekkel vert meg – ki lehessen rángatni a szenvedés bugyraiból. Pedig vannak olyan kötelékek, amelyeknél a nő bántja a férfit, még ha erről kevés szó is esik.

Fáj. | Fotó: hopewhentherewasnone.blogspot.com
Fáj. | Fotó: hopewhentherewasnone.blogspot.com

És olyanok is, amelyeknél klasszikus értelemben véve nincs nő, nincs férfi. Egy Józsi van és egy Béla. Az egyik adja, a másik pedig állja a pofonokat. Utóbbiból még véletlenül sem lesz nő emiatt. Ilyen ez a valaki is, akivel az elején idézett eset történt.

Két harmincas értelmiségi kálváriájának vagyok a tanúja. Egyikük nagyon jó barátom, a másikkal eddig egyszer találkoztam. Nincs rájuk írva, hogy melegek. Az sem, hogy bántalmazó kapcsolatban élnek. Két embert látok, akit pusztító, szenvedélyes dinamika tart „se veled, se nélküled” viszonyban. Olyan nézőpont ez, amit a női-férfi maszlagon túltekintve másnak sem ártana végiggondolnia.

Tele vagyunk nőjogi szervezetekkel, nőjogi aktivistákkal és az említettek által üzemeltetett női segélyvonalakkal, a tévében pedig nőjogi szimpatizáns nők által szervezett női tüntetéseket mutatnak, amelyeken nők tartanak a magasba kék-zöldre maszkírozott női bábukat. Pedig szerintem rohadtul nem kéne ezt az egészet nemi szerephez kötni, mert akik szenvednek, emberek elsősorban.

A testi, lelki és szellemi teljesség megélésének lehetősége nem női jog, hanem emberi. És megbaszta a kutya azt a társadalmat, ahol csak szoknyában és hosszú hajjal (vagy pedig papucsférjnek bélyegezve) szokás ezt hangsúlyozni.

Mondhatnám Béla barátomnak, hogy szakítson ezzel az „erőszakos” Józsival. Igazság szerint mondtam is, még az első ilyen eset alkalmával. De Béla fél, hogy Józsi öngyilkos lesz, ha elhagyja. Meg attól is, hogy őt öli meg egy nagyjelenet közepette, ha együtt maradnak. És ez a drága jó, csupaszív Béla megosztott velem valamit, amit a hasonló helyzetben lévő nők egyáltalán nem szoktak. Ő megoszthatta, mert sok más előítélet köti ugyan gúzsba, ám olyan pont nem, ami éppen erre vonatkozna.

„Én hozom ki belőle az állatot. Módszeresen, mindig. A légynek sem tudna amúgy ártani” – közölte a szemembe nézve Béla, mire majdnem nekimentem egy fának. Miután visszanyertem az egyensúlyomat, megkérdeztem, miként fest ez a gyakorlatban. Válaszként meghallgattam, hogy Józsi aznap reggel nagy műgonddal elkészítette a megszokott müzlit két személyre, gyümölcsökkel, magvakkal meg mindennel. Az én jámbor Bélám pedig minden előzmény nélkül fogta, s tállal együtt földhöz kúrta az egészet, amiért Józsi „meglegyintette”, hogy térjen már észhez.

A helyzet tehát a következő. Józsi „gyárilag” nem erőszakos, sőt még csak nem is domináns alkat. Béla pedig nem anyámasszonykatonája, és nem is szubmisszív. Mindketten művelt, okos és érzelemgazdag fiatalemberek, akik már megvívták a maguk harcát a saját szexuális identitásuk elfogadásáért. Kapcsolatukban nincs bűnös és nincs áldozat, hiszen mindketten tisztában vannak vele, melyik rezdülésükre hogyan fog reagálni a másik. Józsi tehát nem pofoz, ha nem repül az a kurva müzlistál. Mégis repül, mintha Béla tevőlegesen sorba állna egy kis fenyítésért. Jó kérdés, hogy miért.

„Csak a szex tartja őket össze, tudom én!” – vágják rá a materialista szemléletűek, akiknek a hús gyönyöre minden kínt megér. Igen, akadnak olyan hetero-, homo- és másmilyenszexuális kapcsolatok, amelyeknek legfőbb alapköve a testiség. De annyit még hadd áruljak el, hogy Béla barátoméké nem ilyen, hiába szeretik a népek főállású fartúrónak vizionálni a melegeket. Ők lelkileg, sőt talán szellemileg láncolódtak egymáshoz, ami egy hajszálnyival összetettebb. A mostani szerepüket a másik mellett vették fel, és egyikük sem tudja, mihez kéne vele kezdeni. Nemcsak egymástól meg a magánytól félnek, hanem immáron saját maguktól is.

Ezen hogy tud segíteni egy civil szervezet, telefonos lelkisegély-szolgálat vagy akármi? Hogy tudok segíteni én? A saját szerepem némi tanácstalanság után megvilágosodásként ért. Nem feladatom megmenteni senkit, bármennyire is szeretném. Nekik most meg kell élniük, ami velük történik. Karmikus adósság lehet ez, vagy valamilyen égben köttetett dolog. Meddig tarthat? Nem tudják, én sem tudom. Béla csevegő hangon mesélte, hogy minden balhé után úgy tesznek, mintha nem történt volna semmi sem. Az elme önmentő csodája, ugye.

A nőjogi aktivisták azt mondják, mindenkinek joga van a testi, lelki és szellemi teljességhez. Én halkan megismétlem a szót: mindenkinek. Minként ahhoz is, hogy valaki önként lemondjon erről, sőt napi szinten tegyen valamit ellene. A fejlődéshez sohasem diadalút vezet.

Ha az ember egyik bántalmazó kapcsolatból a másikba esik, megint más a helyzet: teherként cipelt személyiségjegyeket és párkapcsolati hozzáállást sejtet – amit vagy le tud tenni az illető még ebben a földi létben, vagy nem. Béla és Józsi történeténél pedig az a kérdés, hogy a kettejük között feszülő indulatokat oltják ki végül, vagy egymás életét.

Tanácsot egyikük sem vár kívülről, csak szeretetet és megértést.


Mielőtt aktivistaként kommentelsz:


Még több cikk:

13 Comments

  1. Első reakcióm: aki öngyilkossággal fenyegetőzik, az érzelmileg zsarol, és csernusossan ki kéne taposni a belét. Csinálja, mert látja, a másik ettől beparázik, és visszaél a bűntudatával.

    Ha én félnék a páromtól, azt nem tudnám szerelemnek nevezni. Legfeljebb megfélemlített függésnek. Azok az emberek, sem szerethetik magukat és tarthatják sokra, és elhiszik, nekik ennyi jár, ezzel kell beérni, együtt kell maradni a bántalmazóval. És pont azt volna szükséges erősíteni bennük, ez nem így van. Viszont – ahogy te is írtad – megmenteni senkit sem lehet önmagától. Ha viszont eljutna odáig, segítséget kérne! De komolyan, nem első felindulásból, amit később meggondol és sunnyogna vissza a börtönőre mellé.

    Mert az nem a párja. Az érzelmi és alkalmanként fizikai smasszere.

    Se veled se nélküled kapcsolat: közös megegyezésen alapuló párkapcsolati játszma. A szemem láttára zajlik párom szüleinél. Így élnek évtizedek óta. Gyilkos menet, ők meg függnek tőle, mint drogos a szertől. A döntés felelősségét egyik se meri felvállalni: mi lenne, ha szétmennének, mert ez így tarthatatlan, vagy ragaszkodnak egymáshoz de normalizálni kéne a viszonyt. Ahhoz változni kéne. Ahhoz szenvedni kéne. Feladni az egót. De az meg büdös! Inkább maradnak a jól ismert nyírós terepen.

    Kedvelik 1 személy

    1. csernus az én szememben maga a két lábon járó neuroticitás, de ettől függetlenül nekem is felfordul a gyomrom az efféle érzelmi zsarolástól @=( és szintén az a lelki alkat vagyok, aki mellérendeltséget és kiegyensúlyozottságot keres az emberi kapcsolataiban. aki bánt, az elől elég határozottan elzárkózom.

      a párod szüleiről jut eszembe… egyszer valaki azt mondta nekem: “rossz a rosszal, de rosszabb a rossz nélkül!” ez azóta is itt motoszkál a fejemben, mert számomra annyira érthetetlen @=S

      Kedvelik 1 személy

  2. Minden testi-lelki erőszakra épülő kapcsolat dinamikája nagyon árnyalt, nem lehet általánosítani. Ez egy brutál erős karmikus adok-kapok, de van egy pont, amikor ennek a két embernek a felelőssége, hogy segítséget kér-e. Mert az már bebizonyosodott, hogy ez szakember nélkül túl nagy falat. A legjobbakat kívánom a srácoknak.

    Kedvelés

    1. na ja, de a szakembert be kéne avatni mindenbe, aki külön-külön is terápiát javasolna… érzésem szerint a cbt mellett egyéb nyalánkságokra is szükség lehet, sőt józsi esetében akár gyógyszerszedésre. az pedig kőkemény napi szintű döntés, hogy az ember bevegye. fogalmam sincs, eljutottak-e már odáig, hogy felismerjék és felvállalják a bajt. a jókívánságot átadom, bár az egyikük úgyis olvasni fogja @=)

      Kedvelés

  3. a bántalmazásmentes élethez való jog valóban nem nőjogi kérdés. emberi jogi kérdés, aminek a nők jogai az egyik részhalmaza.

    egyébként amit leírsz, az egy klasszikus bántalmazó kapcsolat. világosan kirajzolódik a bántalmazás körkörös természete: a feszültség felhalmozódása –> erőszakkitörés –> mézeshetek (amikor az erőszakkitörés után a bántalmazó bocsánatot kér, kedvességgel és ajándékokkal árasztja el a bántalmazottat, és fogadkozik, hogy sohasem fog többé hasonlóra sor kerülni). aztán a kör újraindul.

    a “fél, hogy a partnere öngyilkos lesz” momentum egyértelműen arra utal, hogy a barátod érzelmi bántalmazás áldozata. nyilván ezt a kártyát a bántalmazó a mézeshetek alatt játssza ki.

    nemcsak férfi-nő kapcsolatokban van jelen a bántalmazás, hanem az LMBTQ emberek között is. és nekik még nehezebb, mert nehezebben tudnak célzott segítséget kapni, és még nehezebb nekik külső segítséget kérni a problémáikra.
    a NANE munkatársai a meleg és a leszbikus kapcsolatokban jelenlévő bántalmazás természetrajzát is jól ismerik, képzett és profi segítőik vannak. férfiak hívását is szívesen fogadják.

    a NANE száma, 06-80-505-101, este 18 és 22 óra között hívható, szerda kivételével. add meg a barátodnak, szerintem fognak tudni neki segíteni az első lépések megtételében.

    Kedvelés

    1. egy az egyben megmutattam a címzettnek a kommented. bántalmazó mézeshetek náluk már rég nincsenek, és az ő oldaláról szerelem sem. csak néma tűrés, meg várakozás, hogy a másik lépjen… *sóhaj*

      Kedvelés

    1. köszi @=)

      jéééézusom, az első videó nagyon elgondolkodtató, de a másodiknál csak wtf fejjel ülök itt, és próbálok rájönni, miért hagyja… a kutatásban foglalt arányt pedig nem gondoltam volna, kíváncsi lennék egy magyar népességre reprezentatív mintára.

      Kedvelés

      1. Szia! Meglep, hogy elgondolkodtatónak találod. A legtöbb nő nagy ívben tesz a férfiak problémáira, ha az szóba kerül. :)

        Azért hagyja a fiú, mert a férfiak többsége nem tud megütni egy nőt. Ugyan a feministák nem ezt hangoztatják, de tény, hogy rendkívül kevés férfi üt meg nőt, még akor is, ha a nő megtámadja őt. Volt korábban egy elég brutál orosz videó, ahol a haverok szeme láttára egy láthatóan részeg és nem védekező srácot egy teakwondo-s csak ütött-rúgott, nem is kicsit. Volt, hogy a földön fekvő fiút a lány fejbe rúgta meg hasonlók. A fiú meg – ugye részeg volt – csak ment tovább. Persze senki nem lépett közbe, hanem csak nevettek a fiún, ahogy a lány veri őt. A tízperces jelenet utolsó fél percében a fiú végül csak visszavág, belemarkol a lány hajába, és lerántja a földre. Nem tesz benne kárt, de egyből mindenki odarohan segíteni a lánynak. … Óriási kettős mérce van ez ügyben. Sajna azt a videót már levették a Youtube-ról. De a hozzászólásom végén mutatok két másik megrendezett filmet, hasonló végeredménnyel. Elgondolkodtató.

        A magyar rendőrségi statisztika 30-35% körüli női elkövetővel számol. De ezek csak azok az esetek, amelyek kiderülnek. Viszont ez a rendőrségi statisztika is jelzi, hogy a férfiak esetében jóval magasabb a látencia. Tehát az sem kizárt, hogy nálunk is gyakoribb az, ha a nő bántalmazza a férfit.

        Az előző hsz-ben a két videó közé berakott link mintegy 260 nemzetközi felmérést mutat, a legkülönbözőbb megoldásokkal. Mindegyiknél az jön ki, hogy a nők legalább annyira erőszakosak kapcsolaton belül, mint a férfiak. És mindegyiknél az jön ki, hogy a férfiak súlyosabb sérüléseket szenvednek el ilyen esetekben, mint a nők. (A statisztikák szerint nők legtöbbször eszközt használnak, míg a férfi pusztakezet.) Bár ezek csak a kiderült esetek. Általában férfiverés esetén csak az derül ki, amelyik már erősen látszik. De – ahogy némelyik linkelt felmérésben is olvasható – még ilyenkor is tagadja a férfi, hogy a felesége bántotta volna őt. Inkább hazudik. Mint ahogy szintén magyar rendőri adat, hogy férfiak bántalmazása esetén az elkövető nő általában nem érzi magát bűnösnek, még akkor sem, ha késsel szurkálta a férjét, vagy forró vízzel öntötte le. Míg a férfi hibásnak tartja magát. De ha férfi az elkövető, akkor is mindketten a férfit hibáztatják.

        Valamikor pár hónapja olvastam egy cikket, ahol azt írták, hogy ahol a nő az áldozat, ott a rendőrséghez való bejelentések mintegy 2/3 részét a nő maga teszi meg, és csak a maradék részében jelenti be más a bántalmazást. A férfiak esetében a saját bejelentés mindössze 5% körüli. A kiderült bántalmazásos esetekben, ahol férfi az áldozat, ott az esetek 95%-át a rokonok, ismerősök, szomszédok jelzik. A férfi nem szól róla, mert nem kap segítséget senkitől, sőt, inkább megvetik őt ezért. A férfiakkal senki nem törődik, ezért ezek az esetek a legtöbbször ki sem derülnek. Nőknél is előfordul látencia, de korántsem olyan magas, mint a férfiaknál.

        Egyébként az emberekben az él – főleg a feministák kampányai miatt – hogy a gyerekbántalmazások elkövetői is főként férfiak. Holott már kismillió tanulmány és felmérés mutatta ki, hogy a nők gyakrabban és súlyosabban bántalmazzák a gyerekeket. Pl. itt van egy amerikai felmérés, a 30. oldalon van egy grafikon, ami összefoglalja:
        archive.acf.hhs.gov/programs/cb/pubs/cm06/cm06.pdf
        Sőt, a gyerekek elleni szexuális erőszakot is hasonló számban követik el:
        thedamnedoldeman.com/?p=1735
        Mégis a férfiak démonizálását halljuk/látjuk mindenhol. Itt megerőszakolt fiúk kénytelenek tartásdíjat fizetni a megerőszakolójának:
        avoiceformen.com/feminism/feminist-governance-feminism/legally-obscene/
        Van köztük, aki 12 évesen lett apa. De mivel férfi, ezért ő nem dönthetett arról, hogy megtartják-e a gyereket. Sőt, a fiút kötelezik gyerektartásra. Hiszen az csak egy férfi, nem ér semmit az élete.

        Ugyancsak meglepő, hogy nem csak nálunk van ez így, hanem még az arab világban is:
        hir24.hu/kulfold/2014/11/04/felmillio-szaudi-ferfit-ver-rendszeresen-a-felesege/
        De Iránban sem teljesen olyan az élet nőként/férfiként, mint ahogy az a nyugati sajtóból lejön:
        avoiceformen.com/gynocentrism/the-myth-of-patriarchal-oppression-in-iran/

        A bántalmazásokkal kapcsolatban egy (egykori) feminista író írt egy nagyon jó könyvet, érdemes elolvasni, mert nagyon tanulságos. Címe: “Miért nem értik a nők, amit a férfiak nem mondanak ki” /Warren Farrel/. De ugyanettől az írótól a “Férfierő mítosza” c. könyv is jó. Illetve Esther Vilar: Az idomított férfi című könyve is kiváló. Az utóbbival nem mindenben értek egyet, pláne, hogy már nem mai könyv. De mindegyik írás nagyon sok meglepő dolgot tár elénk a férfiakról. Olyan dolgokat, amikről a mai feminista világunkban nem PC beszélni. Olyan ez, mint a cigánykérdés. Ha kimondod, hogy egy bűncselekményt cigányok követtek el, akkor rasszista leszel. Ha itt kimondod, hogy nem csak férfiak követnek el erőszakot, hanem legalább annyira a nők is, akkor jön a “hímsoviniszta vagy”, “utálod a nőket”, “vertek gyerekkorodban”, “kicsi a farkad”, “nincs nőd” és hasonló személyeskedések.

        Ne haragudj, hogy ilyen hosszan írtam. Nem akartalak zavarni, csak ez úgy kijött. :)
        Van sokkal több hasonló is, de inkább befejezem, hogy ne untassalak.
        A két videó, amit említettem:

        .

        Kedvelés

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s