Nessie hazatér

„Na, Sándor úr! Üljön be, mutatom a vezérlőket” – intett az autókereskedő a vadonatúj kocsi felé, a sofőrülésre. A napfény éppen abban a pillanatban csillant meg az óceánkék metálfényezésen. Erre Sándor úr fogta magát, és akkorát lépett hátra, hogy kinyílt tőle a szalon fotocellás üvegajtaja. Átengedte a nagy pillanatot a huszonöt éves lányának.

Aki amúgy én volnék, és olyan orbitális ikszdé fejet még életemben nem vághattam. A szüleim egy évtized után döntöttek úgy, hogy lecserélik a banánzöld Pandánkat, akivel megtettem az első kilométereket a friss jogosítványommal. És azóta még jó sokat, mert imádtam! Érdekes, hogy az ő kiválasztásakor – messze nem illetékes kamasz fejjel – ott sündörögtem az őseim mellett, s beleszóltam mindenbe, amibe csak lehetett.

Az anyagi világ gyöngyszeme.
Az anyagi világ gyöngyszeme.

Most viszont rájuk bíztam az ítéletet: nem az én félretett pénzem, nem az én bizniszem. Hadd rágják végig a lehetőségeket nélkülem. Formás kisautóban gondolkodtak, a megfelelő biztonsági felszereltséggel. Több ezer kilométerre jártam itthonról, amikor vájbörön közölték, hogy a nyáron debütáló Nissan Micra lesz a befutó, be is fizették az előleget.

„És milyen színű?” – kérdeztem, mert előbb jutott eszembe, minthogy menetstabilizátorról meg fékasszisztensről érdeklődjek. „Óceánkék, nézd meg a neten” – válaszolták, mire hatalmasat dobbant a szívem.

Panda bájosan rikító zöldségéért is odavoltam, ám a kék a kedvenc színem: nálam kék a fal, kék a parketta, kék minden. Így miután kedden, a szalonig vezető utolsó út végén elbúcsúztam családunk eddigi hűséges társától egy motorháztető-simi meg néhány napszemüveggel titkolt könnycsepp kíséretében, az üvegajtón túl már egy végtelen vizek árnyalatát idéző csinos csoda várt minket. Belül, a fehér mintaautók között parkoltak le vele. Tündöklő kakukktojásként díszelgett közöttük a kis rendszámával, és elneveztem magamban Nessie-nek.

A remekbe szabott elülső lámpája ugyanis éppen olyan, mintha előkelő mufurcsággal bukkanna elő a habokból a maga sudár másfél tonnájával. „Szia!” – üdvözöltem, és reménykedtem benne, hogy rajta kívül senki sem hallja. A közös úttól azonban még egy óra választott el, amíg apa végtelen számú autogramot osztott különböző papírokra (kötelező, casco, átvételi elismervény, Panda adásvételije az árbeszámítás miatt, kézikönyv, garanciafüzet, satöbbi); továbbá banánzöld cimboránkért is megérkezett az új gazdája, hogy derűsen megállapíthassa: megkímélt szerzeménye ötévesnek sem néz ki.

Már azt hittem, sose lesz vége a procedúrának, amikor anya a szalonbéli szűk helyet méregetve megkérdezte, hogyan lehet egyáltalán innen kiállni. (Ő egy ideje már nem vezet, de az óvatos sofőrök táborát gyarapította régen: még Kispolszkival is kiment Nyíregyházáról Nyírszőlősbe megfordulni, hogy biztosra menjen.) Az értékesítő megnyugtatta, hogy a bravúr lehetséges – sőt, a bejáratnál kétoldalt maradni fog még bő tíz centi! – meg hivatalból úgyis ő maga fogja elvégezni. Azzal ki is varázsolta Nessie-t a szabad levegőre, ahol meg akarta mutatni apának a gombokat, karokat és a bizgentyűket.

Dat EYE!
Dat EYE!

Tudtam, hogy vezetni fogok hazafelé. Azt is, hogy kit mit. De arra nem számítottam, hogy hirtelenjében olyan lesz, mintha puszta haszonélvezőből társtulajdonossá lépnék elő, aki először pattan a volán mögé az újautó-illatba, hogy meghallgassa a legfontosabb infókat. Márpedig infók azok voltak, hiszen tíz év alatt rengeteget fejlődött a technológia. Mivel Panda nagyon alap felszereltséggel rendelkezett, én már a szervónak, az ABS-nek, a légkondinak, sőt a központi zárnak is újdonságként örültem Nessie-ben.

Amikor viszont a kormányvezérelt rádió Bluetooth-on keresztül „MY CAR” néven üzente meg a telefonomnak, hogy a manuális kihangosítás meg a headset a régi idők árnyképe, tényleg elkerekedett a szemem. „És ez itt az elektronikus menetstabilizátor. Akkor kell megnyomni a gombot, ha nem szeretné használni. A következő indításnál magától visszakapcsol, mint a kipörgésgátló” – magyarázta a fehér inges úr, mire beugrott, hogy Pandával idén rohadtul megcsúsztam egy messziről nem látszó olajfolton. Szerencsére reflexből jól reagáltam, így nem lett semmi gond, csak a pulzusom kétszázra gyorsult. Nessie négy kerekét már beépített okosság figyeli, hogy ilyen lehetőleg elő se fordulhasson.

„És itt mutatja, hogy mikor érdemes fel- és le váltani az optimális üzemanyaghasználatért” – folytatódott a tájékoztató. Komolyan eltöprengtem rajta, hogy ezt az autót kell-e egyáltalán vezetni, vagy az ember egyszerűen odaadja neki a mobilját meg a zenéket tartalmazó pendrive-ját, és mélán kitekingetve kulturáltan szórakozik. Az ülésbeállításból felnézve láttam, hogy Pandát épp elviszik. Jó helye lesz ott, ahová tart – és Nessie-nek is.

Közelgett az indulás pillanata. Megköszöntem az infókat a szalon munkatársának, miközben igyekeztem nem beszarni rajta, hogy az ablaktörlés gyakoriságát a három fokozaton belül még külön skálán lehet állítani, mert a jobb oldali bajuszkar szélső tutáliber-máliberjének közepén van egy tekergetős bizbasz. Anya végig ott ült hátul a tájékoztató alatt, apa pedig elköszönéskor a frissen megüresedett anyósülésre huppant. „Öh, a gázpedál azért még ugyanott van?” – tapogatóztam előre a szandálos lábammal, és megnyugodtam, hogy valóban.

Aztán elfordítottam a kulcsot. Vrumm. Mély, doromboló hang. Nessie fiú! Azaz férfi, bocsánat. Három arra sétáló nő úgy nézte, mintha különösen gusztusos édességet, vagy éppen áramvonalas testű Adoniszt látna. Én is néztem, ahogy a hatalmas látószöget adó külső visszapillantó körül óceánkékség csillan.

Mötál.
Mötál.

És már suhantam az első benzinkútig, mert muszáj volt ezt a kis tüneményt meghamikáztatni, hogy ne korogjon a pocija, egyem a szívét tankolni. Aztán meg a boltig, mert magunknak sem ártott ennivalóról gondoskodni. Minden magától értetődő, természetes és könnyed volt. Leszámítva a hülyén kanyarodó teherautókat meg a zebrára kiszáguldó bicikliseket – mert most még jobban szidtam a kurva nénikéjüket.

Bevásárlás után viszont önként hátra szálltam – pontosabban szinte nyújtott lábakkal terpeszkedtem, ami úgy meglepett, hogy egy ideig csak bambán meredtem a hihetetlen távolságban lévő elülső ülésre –, hadd részesedjen a páratlan „Pure drive” élményből a gáláns Sándor úr is, ugye. (Persze, máskor eszem ágában sem lesz átadni a volánt, nem vesztem meg!) Köszönöm a sorsnak és a szüleimnek!


Még több cikk:

13 Comments

  1. hát én annyira várom már, hogy vezethessek mindenhova, és legyen 1 kocsim, hogy azt el nem tudom mondani. tegnap hazavezettem, és elmondhatatlanul jó érzés volt leparkolni a ház előtt, kiszállni (!!végre nem az anyósülésből!!!) bemenni a házba, nem éreztem a sok büdös koszos igénytelen fazont a BKV-n, és nem mellesleg nem áztam el, pedig esett az eső.
    Kicsit irigyellek, na :D

    Kedvelés

        1. nekem sem kétperces küzdelem volt meggyőzni őket, tudod, de ennyire sikerült @=P (szavakkal semmire sem mentem, látniuk kellett, hogyan vezetek… ahhoz viszont először oda kellett kerülnöm, ördögi kör.) sosem felejtem el azokat az éveket, amikor már megvolt a jogsim, mégsem hagytak, mert féltettek @=/

          Kedvelés

          1. Nálam úgy érzem, h nem hiszik el, hogy meg tudom csinálni. És baromira szarul esik, mert abszolút nem látják azt, hogy Bp. legforgalmasabb utcáin milyen ügyesen megyek, félsz nélkül!! :(

            Kedvelés

          2. ilyenkor nincs más, mint függetleníteni magad tőle, hogy ki mit hisz rólad. teljesen mindegy, hogy a szüleidről vagy a szomszéd másodunokatestvéréről van-e szó, ha egyszer téved(nek). megcsinálod, kész, és onnantól kezdve kénytelenek lesznek átértékelni az álláspontjukat.

            Kedvelés

  2. Nyajjjj, cuki!!!
    Annyira irigyellek néha a jogsidért, még ha az én kis tündéri Nínielem tökéletes jármű, akkor is. És ő is kék ^^ Világ kékrajongói, egyesüljetek!

    Kedvelés

    1. néha = csak a máltás eset kapcsán nem, valld be @XD ha gondolod, egyszer vágj bele, érdemes! tudom, nem ilyen egyszerű a dolog, mert egy csomó idő meg pénz, aztán az is kérdés, van-e rá igazából szükség… én “kicsi” voltam még, amikor szereztem, és harmadikos középiskolásként azért nagyságrendekkel könnyebb volt ezzel foglalkozni. plusz magától értetődő is, mert amióta beszélni tudok, nyaggattam a szüleimet a vezetésért.

      jaj, most száradt meg a falamon a friss kék, makulátlan és meseszép <3

      Kedvelés

        1. engem is kétszer húztak el forgalmin, ráadásul mindkétszer mondvacsinált indokkal @=S először azért, mert a vizsgabiztos annyit mondott, forduljak meg, és automatikusan Y-t csináltam, ő meg úgy értette, hogy “keressem meg az első olyan lehetőséget, ahol egy ívben megfordulhatok, és tegyem meg ott”, csak hát baromira nem ezt közölte. másodjára pedig 50 percet vezettem le hibátlanul, aztán a végén kijelentette egy másik faszkalap, hogy “egyszer mintha nem néztem volna eléggé balra”. nem szépítem, itthon sírva ordítottam, az őseim ráadásul elkönyveltek balfasznak… fogalmam sincs, nálad mi volt a helyzet, de nekem úgy sikerült túltennem magam rajta, hogy ez egy ilyen biznisz: minél több vizsgadíjat akarnak beszedni, plusz szerintem megegyezés is van az autósiskolákkal, mert így rengeteg kötelező pótóradíjat lehet összegyűjteni. (nyilván van, hogy az ember hibázik, és egy forgalmi vizsgán a hétköznapi vezetéshez képest 200%-ot kell nyújtani, tehát igazságtalanság nélkül is reális a bukás esélye, de szerintem akkor is válhat jó sofőr valakiből, ha az elején 5x húzzák el. gyakorlat teszi ugyanis a mestert, a mester kategória pedig nálam olyan 10 év tapasztalatot jelent legalább.)

          Kedvelés

          1. “egyszer mintha nem néztem volna eléggé balra”.
            Jézus bazki SZÓ SZERINT ugyanezzel az indokkal húzott el másodszorra a vizsgáztató!!! Nekem az oktatóm férfi létére elsírta magát. Én csak baromi dühös voltam.

            Kedvelés

          2. uhh… nem gondoltam volna, hogy ilyen bevett dolog ez a gagyi duma @=( az én oktatóm meg bazinagy kihajthatós újságot olvasott a pótórákon, mert kifogyott a közlendőkből.

            Kedvelés

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s