„Minden egyes pillanatot használj ki, mert az idő kerekét nem lehet visszaforgatni” – pillantotta meg a Facebookon Anasztázia az idézetet, halványrózsaszín alapon krémszínű betűkkel. Már azt is belájkolta volna, hogy „ne mássz fára, ha nem tudsz úszni, mert elüt a villamos”, annyira rákapott az ilyenekre.

Oravecz Nórától kezdve Lakatos Dzsenniferig követte az összes újkeleti bölcset, plusz néha egy-egy Coelho-szófordulatot is megosztott, miheztartás végett. Egyszerűen imádta, hogy az egysoros remekművek mindig a zsigereibe találnak, és a Story magazin heti horoszkópját megszégyenítve mutatnak rá a legmélyebb magánéleti összefüggésekre.

Miután például O. Nóra közzétette, hogy minden nő megérdemel egy olyan pasit, aki mosolyt csal az arcára, hát a Pistát azonnal kidobta. Csalni csalt a szemétláda, csak nem éppen mosolyt Anasztázia arcára.

So deep!

So deep!

De ha nem jön ez a mosolygós idézet, a sehová sem vezető kapcsolat talán még most is tart. Valakinek rá kellett világítania odakintről a problémára. Ezért szerette Anasztázia a könnyen fogyasztható okosságokat: kis teljesítményű elemlámpa módjára odavetítették a fényt a bajokra, viszont korántsem elég erőset ahhoz, hogy komolyan agyalni kelljen rajta.

Az említett kihasznált pillanatokról például rögtön eszébe jutott, hogy nem kéne nemet mondani a hétvégi bulira. Sőt, nyugodtan le lehet még hajtani négy-öt pohárkával, hogy az idő kerekének legyen min csúsznia.

„Ha padlóra kerültél, állj fel!” – javasolta valaki a Tízezer-egyszáz Bölcsesség csoportban, mire Anasztáziának beugrott, hogy tényleg a padlón van, szóval nem ártana felállnia. A páratlan rálátású fiatalembernek „filozófus” szerepelt az adatlapján a foglalkozás rovatban, ráadásul egy meseszép naplemente képét rakta be borítónak. „Nekem is berakhatná…” – sóhajtott fel Anasztázia, majd hozzátette gondolatban, hogy természetesen a képet csak. Borítónak.

Aztán eltűnődött a naplemente szimbolikus jelentéstartalmán, és hamar rájött: mindig van holnap. Minden nap egy új nap! Ennek annyira megörült, hogy rögtön ki is írta a Szerelmes idézetek mindenkinek oldalra. Meg még három másikéra, miután talált hozzá háttérnek egy rózsaszínesre fotosoppolt napszálltát „a Gugliban”. Remegő kézzel figyelte a lájkokat, a kommenteket és a megosztásokat.

„Ez már volt!” – figyelmeztette valaki Anasztáziát, aki cserébe hangosan szitkozódva küldte el a jó kurva anyjába a trollbetyárt. „Mi az, hogy volt? Hát hogy lett volna, amikor most találtam ki?” – forrongott Anasztázia, mert beleélte magát, hogy ugyanolyan ragyogó intellektussal áldotta meg a teremtő, mint az idézetkirálynőket és –királyokat. Akikből csak úgy árad a mély megértésből fakadó éleslátás, akik észreveszik mások szemében a gerendát.

Akik okosak, nem csupán okoskodnak. Anasztáziát a múltkor is kioktatta egy munkatársa, hogy ha már annyit idézget, legyen szíves koelónak ejteni a bálvány nevét, ne pedig hosszú gégehanggal megnyomott koelhónak. „Megnyomlak én téged mindjárt! A kultúra az nemzetközi!” – védekezett gondolatban Anasztázia, akinek mit sem számított, honnan származik egy-egy név. Kungfúciusz se magyar volt, mégis ki lehet mondani.

Anasztázia egyébként is megtanulta már, hogy nem szabad azokkal törődni, akik vissza akarják húzni. Menni kell előre – az új napok, az új bölcsességek, meg a régen áhított boldogság felé.


Még több cikk: