„Írni és olvasni azért jó lenne, ha tudna a polgármester” – nyilatkozta egy szlovák politológus, aki szerint az viszont már alkotmányellenes, hogy hazájában nemrégiben középiskolai végzettséghez kötötték a köztisztségviselést. Nálunk pedig óriási divat elővenni azokat is, akik diploma nélkül hoznak döntést. De miért?

Anno állítólag olyan világ volt, amelyikben egy tanultabb réteg elkülönült a többitől. Az értelmiségiek büszkén, szinte a nevük mellett viselték a foglalkozásukat. Doktor úr, mérnök úr, ügyvédnő, tanárnő, meg ilyenek. Még a szomszéd is így köszönt nekik, nagy tisztelettel.

Amióta az eszemet tudom, nekem ez már inkább vicces, hiszen korán szembesültem vele: az érintettek akár segghülyék is lehetnek, mint ahogy kétkezi munkások között is akad okos ember.

Szakterület. | Fotó: szentkoronaradio.com

Szakterület. | Fotó: szentkoronaradio.com

Fogalmam sincs, honnan hoztam ezt a fene nagy szembesülést, mert az anyukám például a mai napig papírsznob egy kicsit. Folyton röhögött azokon a kortársain, akiknek csak érettségijük van – ám az én generációmmal kapcsolatban kénytelen volt lazítani az elvárásain, mivel közoktatási pályafutásom során nem mindig tűnt úgy, hogy tovább fogok tanulni.

Apa villanyszerelőként kezdett dolgozni tizenévesen, mielőtt begyűjtötte volna a felsőfokú végzettségeit, így ő ez alapján nem nagyon ítél. Bennem meg a gének mintájára keveredett össze ez a két vélemény.

Ha meghallom, hogy iksz ipszilonnak – legyen ő akárki és akármi – nincs olyan bizonyítványa, mint amilyet a pozíciója (talán) megkívánna, én is azt gondolom először: „ajjaj, de hiszen sorban állnának erre az olyanok, akiknek van!” Aztán eszembe jut, hogy a magától értetődő kivételektől eltekintve ez voltaképpen egyáltalán nem lényeges.

Sőt, abban sem vagyok egészen biztos, hogy léteznek maguktól értetődő kivételek, hiszen ismerek olyan fiatal orvost, aki még a testnyílásokat is összekeveri, olyan mérnököt, akinek a középiskolai matek is meghaladta a képességeit, és olyan tanárt, akinek „gyári” megoldókulcs nélkül baromira nem ajánlott dolgozatot javítani.

Az egyik csoporttársam úgy nyilatkozott a kommunikáció alapszakos záróvizsgán, hogy a rendszerváltás ’96-ban volt. Sokan azért maradnak diploma nélkül, egy szál abszolutóriummal – már ha tudják egyáltalán, hogy a kezdődő reuma mellett olyanjuk is van –, mert az idegennyelv-tanulásuk kudarcának oka a megfelelő magyar alapok hiánya. Márpedig aki az anyanyelvén nem tud, szerintem bármilyen szakterületen elmehet a picsába.

Na, de mi a helyzet a politikusokkal? Mégis milyen képzettség, milyen diploma, milyen nyelvtudás lenne a sztenderd, amire mindenki azt mondja, hogy rendben van? Az önkormányzatoknál elég, ha az ember nem analfabéta, a parlamentbe kerülőknek pedig legyen főiskolai vagy egyetemi papírja? Esetleg vágjuk rá egy pályaválasztás előtt álló kisvárosi tinédzser naivitásával, hogy mindnek illendő lenne egy politológia szak?

Nem tudom a választ, csak kérdezem. Én csak azért tanulok, mert szeretek. De ami a munkámat vagy az emberi minőségemet illeti, még soha az életben nem kértek tőlem oklevelet. Az íráshoz nem muszáj kommunikátornak lenni, a műfordításhoz pedig még nyelvvizsgát se kellett mutatni. Sőt, amikor régen egy alkalmazotti szerződésemhez kötelező volt a felsőfokú végzettség, csak megkérdezték, van-e, amire bólintottam és kész. Szellemileg szabad pályán mozgolódom, ahol ennek semmi jelentősége nincs.

A tényleg beható ismereteket igénylő szakpolitikusi feladatokat leszámítva ilyen lehet a politikai karrier is. Vagy talán még ilyenebb, mert ezek a megbízatások általában viszonylag rövid időre szólnak, tehát nem képezik annyira a személyiség részét, mint egy hivatás. Senki sem volt még érettségitől nyugdíjig képviselő, miniszter vagy államtitkár.

Polgármester sem, bár ez egy kisebb településen elvileg simán lehetséges – más kérdés, hogy egy-két ciklus után úgy megnőne az illető ázsiója a lakosság szemében, hogy kettő darab kétjegyű számot sem kellene egyedül összeadnia soha az életben.

Szóval én azt mondom, hogy a politikusi teendők elvégzéséhez nem kell papír. A józan ész viszont nem lenne hátrány, ám annak a meglétét már nehezebb igazolni.


Még több cikk: