Fontolgatnak. Mérlegelnek. Átrágják és kiköpik, méghozzá hetvenszer. Vacillálnak, mert rettegnek, hogy mellényúlnak. Azt kérdezik maguktól: „mi lesz, ha?” A múlt- és jelenbéli döntéshelyzetek sakkban tartják a jelenüket. „Jól csináltam amazt? Nem fogom elcseszni emezt?” – szegezik az élő fának is, én pedig próbálom őket elfogadni.

Nehéz, mert én nem így működöm; bennem ez a dolog nem így zajlik. Mire felfogom, hogy döntenem kell, a lelkem mélyén már pontosan tudom, mihez fogok kezdeni. Kívülről talán úgy tűnik, mintha hűbelebalázs volnék, pedig dehogyis!

Egyszerűen csak megtanultam, hogy rossz döntés nincs. Ez a jó hír. Ám jó döntés sincs. Ez meg a rossz hír. Csak olyan van, ami itt és most fájdalommentesebb, vagy éppen fájdalmasabb. Előbb-utóbb kiegyenlítődik a mérce, mert hát a mélypontot ugyanúgy meg kell tapasztalni – még ha a padlón fetrengve ez nem is olyan triviális.

Fotó: lifebefore30.com (After 30 elmúlik?)

Fotó: lifebefore30.com (After 30 elmúlik?)

Az LDK-sok viszont minden döntés előtt, közben és után megjárják a poklot. Elhiszik, hogy kizárólag a válaszukon múlik egy-egy dolog. Ha igent mondanak nem helyett – esetleg fordítva –, egész magánélet vagy karrier dőlhet dugába.

Sőt, nemcsak a „nagy” útelágazások kapcsán paráznak, hanem akár az is gondot jelenthet számukra, hogy milyen péksüteményt vegyenek a boltban. Mondhatnám, hogy az LDK-sok nekem ufók, ezért elkerülöm őket a francba, de mivel a szeretteim között is akadnak, korántsem ilyen egyszerű a téma.

Az egyik barátnőmmel például megbeszéltük nagyjából egy hónapja(!), hogy ősszel(!!) elmegyünk színházba. Többször is egyeztettünk, hová fogunk ülni, mikor lesz a kilométeres sorral járó jegyelővétel; s megbízott, hogy mivel amúgy is gépnél vagyok, csapjak le rá inkább az internetes vásárlás első percében.

Amit természetesen megtettem, és boldogan újságoltam neki a szokatlan módon szerverhiba nélküli sikert. „Nem tudom. Most kell döntenem? Mégsem jó ez a hely. Nem keresnél inkább valaki mást helyettem?” – válaszolta. A szemgolyóm nagyjából egy centivel kijjebb van azóta.

Szerencsére egy „ó, ember, baszd meg!” után szinte szavak nélkül is sikerült ráébrednem: ugyanazt teljesen másképpen éltük meg. Az ő tudatában úgy él az eset, hogy igazából egyszer sem fixáltuk a programot, az enyémben meg úgy, hogy irracionálisan sokszor.

Ha ő nadrágot akar venni, előre töpreng a kritériumokon, a lehetséges lelőhelyeken, aztán megfontolt bevásárlókörúton megveszi a kívánt darabot – amit olykor vissza is visz, mert mégsem annyira frankó. Ha én nadrágot akarok venni, rögvest betérek egy-két boltba, ahonnan a bombasztikus akciós ajánlatoknak hála, egy áráért hazajövök hárommal, és kicsit fáj a szívem, amiért másik négyet otthagytam.

Ő is döntött már impulzívan, de a vonzás törvénye alapján fejjel rohant a saját előfeltételezéseiből épült falnak, és beigazolódni látta, hogy az úgy nem pálya. Én is szarakodtam már, ám csak azért, hogy utána megállapítsam: szörnyen fölösleges volt, két másodperc alatt bölcsebben megoldottam volna.

Az LDK-s lét nem intellektustól függ. De az már igen, hogy az említett táborba tartozó egyén miként tudja kezelni a saját beállítottságát, illetve a tényt, hogy másoké olykor más. Mint ahogy a magamfajta GYDK-s sem feltétlenül könnyebb természet, mert ha ostoba, akkor szívlapáttal kólintja fejbe totojázó embertársát, aztán meg elássa a kert végében. Mondjuk, nekem is muszáj bevallanom: azokat az LDK-sokat, akikhez nem fűz elfogadó szeretet, tényleg szívesen elásnám a kert végében.

Az LDK-sok nem tudják, milyen háromnegyed óra alatt leszervezni egy komplett nyaralást – az úti cél kitalálásától kezdve a szállásfoglaláson át a főbb látnivalók felméréséig. Fogalmuk sincs, milyen érzés felülni egy villamosra, ami isten tudja, hová visz. El sem bírják képzelni, milyen lehet úgy sétálni, hogy elhatározzák: amerre zöld a lámpa, arra mennek. És előbb pusztulnának el a belső feszültségtől, mintsem hogy egy kósza sugallat kedvéért átrendezzék az életüket.

Ettől még lehetnek boldogok, persze. Ha a keblükre ölelik a tényt, hogy valóban lassan döntenek, és nem akarnak kapkodni senki kedvéért sem. Közben pedig csak olyan GYDK-ssal kezdenek, aki legfeljebb gondolatban ássa el őket a „pro és kontra” listájukkal együtt a kert végében.


Még több cikk: