Műfordító lettem – ó, jee!

Itt szorongatok két könyvet. A képen négyet, de amikor nem pózolok, csak úgy örülök magamnak, akkor elég belőlük egy-egy. Olyan érzés ez, amit nem egyszerű szavakba önteni; a mások fejében megszületett történeteket már tudom, hogy könnyebb. Most, az első példányok érkezése után – kézzel fogható bizonyíték birtokában – elmesélem, hogyan lettem műfordító, s mindez a gyakorlatban miként fest.

A műfordítókra mindig valamiféle csodabogárként tekintettem. Már egészen kicsiként is tudatosult bennem, hogy a mesék egy része nem így nézett ki eredetiben. Nem kellett ehhez különös érdeklődés, elvégre a plüss Micimackó piros pólóján virító Pooh felirat magyarázatot követelt.

A rádöbbenés következő szintjét Tóth Tamás Boldizsár Harry Potter fordítása jelentette. A hetedik kötet volt az első könyv, amit angolul olvastam el. Tizennyolc esztendősen berosáltam a félelemtől: vajon érteni fogom-e? Ráadásul köcsög módon egy nagyon elvont verssel kezdődött, amitől rögvest megállapítottam, hogy a felsőfokú nyelvvizsgát feldughatom tetszőleges helyre.

Tiszteletpéldányok, barna rúzs.
Tiszteletpéldányok, metál!

A bizonyítvány végül a potenciális veszélyben lévő testtájaimmal együtt sértetlen maradt, a szöveget pedig sikerült megértenem, a fordítási bravúrokra rácsodálkozva. Elterveztem, hogy egyszer majd párhuzamosan átböngészem a magyar kiadással, mondatról mondatra. A megvalósításra valahogy sosem jutott idő, pedig szuper nyelvgyakorlás lett volna.

Azt hittem egyébként, hogy a műfordítók világa egy misztikus, zárt közösség, ahová tapasztalat nélkül nem lehet bekerülni, viszont bekerülés nélkül nem lehet tapasztalatot szerezni, plusz rettentő okosnak kell hozzá lenni – így marad ki belőle majdnem mindenki. A tudatom felszínén éppen ezért nem is volt ilyen törekvés, nem ábrándoztam róla, nem fogalmazódott meg bennem célként. De tavaly jött egy e-mail.

Katona Ildikó, a Könyvmolyképző vezetője kért tőlem önéletrajzot tavaly júniusban a blogos címemen, és érdeklődött, akadna-e szabad kapacitásom a projektre. Mármint „fordításra”, amiről először azt hittem, dokumentumok, cikkek vagy mit tudom én, micsodák fordítását jelenti – könyvét biztos nem.

Már csak azért sem, mert hiába fordítottam eddig orvosi tanulmánytól műszaki gépkönyvig mindent, úgy éreztem: a rezümém nem jogosít fel ilyesmire. Kisvártatva azonban egy Amazon.com-os regénylink érkezett, hogy az előnézetből fordítsam le az első három oldalt. Ez volt a Hopeless, júliusban pedig már szerződést tartottam a kezemben.

Az első három oldal semmiféle nehézséget nem jelentett, ám amikor a futár meghozta a hús-vér kötetet, szinte rögtön szembesültem a műfordítás legtöbb fejtörést okozó műveletével.

Nem viccelek: baromi bonyolult dolog úgy elhelyezni az asztalon a könyvet, hogy pont jó szögben legyen a szememhez, a monitorhoz meg a billentyűzethez képest. Bögrével, mécsestartóval és kispárnával támasztottam ki végül, s minden lapozásnál fohászkodtam, hogy ne csússzon semerre. (Azóta áttértem az e-könyvekre és az osztott képernyőre, a probléma tehát a múlté, teljes a kényelem.)

Aki fordítástechnikai diskurzust vár most tőlem, annak csalódnia kell. A folyamatot úgy élem meg, hogy olvasom a könyvet, értem és érzem a szöveget, közben pedig a klaviatúra fölött száguld a kezem, hogy az értést meg az érzést magyarul rögzítsem.

Olykor van benne tudatosság, persze – de hogy hova rakjam a határozói igenevet, kizárólag félbekezdésnyi mondatoknál merül fel. A szlenget és az idiómákat keresgélni kell; amúgy jobban szeretek angol szinonimákat látni egy kifejezésre, mint beírni egy sima szótárba, amelyik nem feltétlenül mutatja az árnyalatbeli jelentéskülönbségeket.

Így néz ki, amikor.
Így néz ki, amikor.

A terjedelemtől nem féltem. A legelső fordításos Word-dokumentum századik oldalát átlépve jutott eszembe, hogy ez azért nem kevés, bakker!

Sokkal mellbevágóbb viszont a befogadói tapasztalat különbsége. Azt hittem, hogy ha leírom, amit látok, csupán egyetlen mozzanattal teszek többet a sima olvasásnál. Nem számítottam rá, hogy valami egészen más, valami sokkal összetettebb is lezajlik a tudatomban, a lelkemben, az egész bensőmben.

Hogy a szereplők bőrébe bújok álmomban, érzem a vívódásaikat; és más meló közben, vagy nem létező fogalommá váló szabadidőmben is átrágom a gondolataikat. Akkor kezdtem el például futni, amikor átáramlott rajtam: Hopeless-Sky számára ez milyen fantasztikus, sőt a túléléshez nélkülözhetetlen tapasztalat.

A műfordítói lét azonban nem csupa eufória, s nem fenékig tejfel. Először is ott vannak a végletes reakciók, amelyek még mindig meglepnek – pedig nem vagyok a naivitás mintaképe. Vannak, akik hasra esnek tőle, s két földgömbnyire nyílt tekintettel kérdeznek vissza, hogy akkor én most tényleg lefordítottam-e egy igazi könyvet. Mire lazán válaszoltam eleinte: á, már kettő az, kérlek szépen! (A Csodácska gyorsan jött a Hopeless után, szeptemberben.)

De vannak, akik visszakérdeznek, hogy mit, és miután kiderül: New York Times bestsellereket, nem Shakespeare-t, lemondóan legyintenek, hogy hát ők még nem hallották a szerző nevét, tehát biztos nem akkora szám ez az egész.

Akadt egy komoly mélypont is még az elején, amikor a Hopeless szerkesztője visszadobta az egész kéziratot – mondván, hogy olyan hibákat talált benne, melyek zavarnák az olvasót. Akkor már a Csodácska végén jártam, és azt se tudtam, mi a fene van. Módosítottam három félmondaton, amit konkrétan kiemelt, aztán elég karakánul kiálltam a saját megfogalmazásaim mellett.

Közben nyüszítettem magamban, hogy biztos mégis hülye vagyok ehhez az egészhez, mert hát ő sokkal tapasztaltabb nálam, így rögtön kiszúrja, egy elsőkönyves fordító mit vétett. Féltem tőle, hogy nagyon át kell írni a szavaimat – annyira, hogy a könyvet kézbe véve rá sem fogok ismerni a szövegre.

Az élet roppant elegánsan megoldotta ezt: a kiadó könyvei elképesztő mértékben fogynak, a nyomdai kapacitás meg véges, úgyhogy a december 15-i megjelenésből végül április 25-i lett. A Hopeless-t augusztusban fordítottam, a Csodácskát – amelyiknek a szerkesztője viszont egyáltalán nem lépett velem kapcsolatba – rögtön utána. Tehát olyan marha régen, hogy így is, úgy is új élményt jelentene számomra mindkettőnek az olvasása.

De csak jelentene, mert februárban megint e-mailt kaptam a Könyvmolyképzőtől, aminek a láttán ciki, nem ciki, örömkönnyekkel viaskodtam. Öt regényt bíztak rám az idén – akad köztük szerelmes, szadomazó és orvosi –, amiből kettő már kész. Beleszerettem ebbe a munkába, imádom csinálni. Végszónak mi más kellhet még?


Érdekelnek a könyvek? Itt találod meg őket.


Még több cikk:

10 Comments

  1. Már vártam nagyon ezt a posztot! Menőség a köbön, nem lehet elégszer gratulálni, úgyhogy itt is: YAAAAY!!!!

    Egyébként van valami a fordításban, amit perverz módon én is szeretek. Játék a szavakkal, a hangulatokkal, a szerző szándékával – egy másfajta tudatállapot, ami abszolút flow-t tud adni.

    Még nagyon sok ilyet, és persze koccintunk rá bodzapezsgővel… vagy valami egyéb finomsággal!

    Kedvelés

  2. Én is a műfordítástól, műfordítóktól “hasra esők” közé tartozom(tam?). Legalábbis nálam ez valahogy mindig egy távoli magas polcon csücsült misztikusan. Harminc éves koromig kb. “mindent” magyarra fordítva hallgattam és olvastam. Csodálkoztam is rajta, hogy a 2000-es években mekkora kultusza lett pl. a “nézzünk eredeti nyelven filmeket, felirattal”-mozgalomnak és hogy pl. a magyar szinkront sokan leszólták már. Ott kezdett a dolog veszíteni az emelkedettségéből számomra, amikor én is egyre több filmet néztem meg eredeti nyelven, illetve magam is megpróbálkoztam (bénán amatőr) filmfelirat fordításokkal. És csak most jutottam el oda a közelmúltban, hogy totálisan megrendüljön a bizalmam a (magyar, 1990 előtti) műfordításban, amikor rájöttem, hogy bizony idegen nyelvű könyveknek vannak brutálisan gyengére sikerült magyarra ültetései is. Jó nagy pofon és kiábrándulás volt, miközben azon agyaltam, hogy vajon mennyi lehet a régi olvasmányaim közül olyan, ami a fordítás miatt ferdített az eredeti művön – esetleg végzetesen.

    Azért gratulálok Önnek tisztelt hölgyem, én még mindig felfelé nézek erre a tevékenységre és az ezt művelőkre! Ugyan most már van sajnos bennem egy kis természetes gyanakvás a magyarításokkal szemben, de azért még remélem és bízom a tisztességes munkákat.

    Mi lesz a szadomazo? Érdekel… :D

    Kedvelés

    1. a szadomazó ez: C.J. Roberts: Captive in the Dark. jó cucc, mert a pasasnak van benne lelke, nemcsak egy elcseszett faszkalap, mint a többi adult fiction-ben.

      a brutálisan gyengére sikerült műfordításokról akaratlanul is eszembe jutott az ötven árnyalat trilógia, aminek a szégyenteljességéről posztot is írtam anno. egy pillanatra eltöprengtem, óvatosabban fogalmaznék-e annak a tudatában, h hasonló kihívás vár rám, de a válaszom: nem. rip szegény tótisz, aki elkövette, de most már biztos vagyok benne, h nem is értette teljesen a szöveget. vajon hány (mű)fordítóról mondható el ez? ha az én fejemben nem áll össze maradéktalanul a jelentés, visszaadom a melót és kész. ilyen eddig egyszer fordult elő a “praxisomban”, egy gátlástalanul vad gyógyszerészeti tanulmánnyal, ami számomra kínai szerves kémiai összefüggéseket taglalt.

      vicces egyébként, h régen mennyire mást jelentett a műfordítás. olykor annyi köze van a célnyelvi szövegnek a forrásnyelvihez, h hasonlóan néz ki – vagy még annyi sem. nekem pontosan ugyanazt a jelentésárnyalatot kell visszaadni, szóval a saját szókincsemmel egyenlő a mozgástér. a gyanakvásról meg annyit, h én a szürke óta csak angolul vagyok hajlandó elolvasni, amit eredetiben úgy írtak @XD tudom, aljas bizalmatlanság a most már talán kollégáimnak nevezhető műfordítókkal szemben, ám az annyira traumatikus élmény volt, h jégre tett. (pedig nem is olvastam el magyarul, csak belelapoztam öt percre!)

      a gratulációt mindenesetre köszi @;D meg a hasra esést is.

      Kedvelés

        • Hát ez a Tótisz-sztori… Nem hallottam róla, de ciki, hogy a nevére keresve elsőként a botrányát dobja a kereső. Szegénykém! A Google miatt online már sosem nyugodhat békében… A riportja persze beszarás! Nem csoda, hogy mém lett belőle! Most látom, hogy olvastam is tőle anno, amikor karate-lázban égtem, még T. O. Teas-ként. Egyszóval: jó, hogy eszedbe jutott a szürke – köszi!
        • Sajnos sokan nem bírjuk annyira jól az angolt magyarhonban, hogy eredetiben olvassunk. Pl. én sem. Kár. Viszont a jó műfordítás mindenképp kell, mert a világ összes nyelvét úgysem beszélhetjük folyékonyan.
        • Én legutóbb Sei Shonagon: Párnakönyv címűjének magyarításán akadtam ki, írtam is róla. Angolból fordították, de nemes egyszerűséggel több tucat oldalt nem vettek át a magyar verzióba… Igaz ez még 1966-ban történt, ami miatt eleve aggódtam, hogy mennyire szólt közbe a cenzúra… De az is bosszantott, hogy ezt a nem lényegtelen körülményt nem említették azok a megmondóemberek sem, akik írtak róla manapság neten.

        Kedvelés

  3. Gratulálok, szuper vagy :)))

    Nekem kvázi semmit nem ér, ha eredeti nyelven olvasok valamit, mert hála a lexikonmemóriámnak, közben kb mondatról mondatra pereg a fejemben a magyar szinkron :P A Harry Potterrel és a Gyűrűk Urával is így jártam.

    Ellenben lelkesen és kritikusan böngészem a nagy magyar klasszikusok fordításait. Az Egri Csillagok és a Láthatatlan Ember angol változatától hidegrázást kaptam, viszont olvastam egy csodálatos (rímelő!!) Babits: Jónás könyve-fordítást, amiről az angol-történelem tanár szakos legjobb barátom is azt mondta, hogy remekmű, mikor megmutattam neki.

    Legnagyobb vágyam, hogy megszerezzem az Anne sorozatot angolul, valamint hogy Szabó Magda könyv angol fordítását olvashassam, kíváncsi vagyok, mennyit mentettek át az öreglány felejthetetlenül folyékony nyelvezetéből…

    Kedvelés

    1. köszi <3

      húúú, én szerencsére mindent hamarabb olvastam könyv formában, minthogy láttam volna a filmadaptációt. kivéve az alkonyatot, aminél valamelyest beleszart a vattacukorba robert pattinson örökösen beugró feje @XD

      nekem eddig még kimaradtak a másik irányú műfordítások az életemből (mármint közönségként értem a dolgot, mert szerintem anyanyelvre működik a legjobban), de most felkeltetted az érdeklődésemet. a szeptemberben elkezdendő olvasmánylistám nagyjából már most eltart jövő szeptemberig… @=P

      Kedvelés

  4. Szia!

    Először is gratulálok a sikereidhez. Másodsorban azt szeretném megkérdezni, hogy hogyan kaptad az első felkérést fordításra? Hogyan lehet bekerülni azok közé akik, olyan e-mailt kaphatnak, mint amiről te írtál a posztodban? Előre is köszönöm a válaszodat.

    Üdv, Ági

    Kedvelés

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s