Esetem az önjelölt oroszlánidomárral

„Szólj, ha tudsz oroszlánidomár melót, mert szívesen vállalom!” – csicseregte nekem T., aki egyébként eszes teremtés, csak valamilyen rejtélyes okból kifolyólag azt hiszi: ért az oroszlánidomársághoz. Pedig nem. De ki a fene vagyok, hogy pont én közöljem vele? És milyen alapon?

T.-vel egyébként baráti viszonyban vagyunk, tehát kölcsönös őszinteséget érdemlünk egymástól. Ő azonban szent meggyőződéssel állítja, hogy oroszlánidomárnak teremtette a mindenható: papírszerzést fontolgat a témában, és céltudatosan keresi az ilyen megbízásokat.

Miközben én tudom, hogy egy bébi-nagymacska is leharapja a karját tíz másodperc alatt. Tudom, mert a saját oroszlánidomári teendőim közül bíztam már rá néhányat, aminek a végén az eredetinél is bőszebb vadállatot kaptam vissza. Tudják mások is, akik ugyanígy jártak T. munkásságával.

*Böff!* | Fotó: scenicreflections.com
*Böff!* | Fotó: scenicreflections.com

Ezen a ponton mehetek el az „őszinteség mindenek felett” jelmondatommal a picsába. Ha megmondanám T.-nek, hogy figyelj, nem kéne erőltetni ezt a dolgot, egyszerűen nem értené, mit hablatyolok. Az oroszlánidomársággal rokon tevékenységből él egyébként; fogjuk rá, hogy kutyaiskolai trénerként.

Valahol nagyon mélyen nyilvánvalónak tűnik, hogy aki az egyik, az egy kicsit a másik is – elvégre állat-állat, nem lehet közöttük akkora különbség. És mégis. Szóval adott ez a drága T., nekem meg fogalmam sincs róla, mikor számítok nagyobb köcsögnek: ha hallgatok, vagy ha szembesítem?

A „képzeld magad a másik helyébe” technika már elvi szinten csődöt mondott. Én ugyanis elvárnám, hogy fordított esetben palacsintasütővel kólintsanak tarkón a hozzám közelállók. Nekem meg lehet mondani, ha valamit elbasztam, és a kezdeti bosszúság után jót röhögök magamon. T.-nek soha, senki nem mondta meg, ha egy oroszlánt rosszul idomított. Az általam küldött példányokra tettem ugyan megjegyzést („cseszd meg, jobban jártam volna, ha magam csinálom!”), ám ezek szerint nem voltam elég egyértelmű akkor. Más pedig T. háta mögött fejtegette elpirulva, mennyire idomítatlan szafariszökevényt kapott tőle vissza.

Az a baj, hogy T. mintha ebben az egy témában a sarkaiból kifordulva érzékelné a valóságot. A többiben javarészt pengeéles agya van, ezért még nehezebb kívülről látni a kontrasztot. Ha hülye lenne szegény, legyinthetnék, hogy hát úgyis mindegy neki. De talán így is mindegy, hiszen vannak olyan kuncsaftok, akiknek nem tűnik fel, hogy a T. kezelte oroszlánjuk mennyire szertelen. Lehet, hogy az állat leharapja egy-két kósza testrészüket, ám a megrendelők így is prímán elélnek. Örülnek, hogy van oroszlánjuk, akit még idomíttatni is sikerült – ez a lényeg.

Valami azt súgja legbelül: ne öltsem magamra a kíméletlen megmondóemberi jelmezt, mert itt és most nem feladatom a leforrázás, T. szakmai identitásának megkérdőjelezése. Talán nincs is elegendő infóm az ítélkezéshez – amit talán csak egyfajta gyávaság mondat velem. Talán aljas vagyok, amiért ezt három másik emberrel is megbeszéltem, akik minden értelmi és érzelmi kifinomultságuk ellenére csupán hümmögtek, hogy hát igen, ez bizony szopóálarcos helyzet.

Egy kicsit olyan, mintha választanom kellene, hogy T.-t saját kezűleg pofozzam fel, vagy a jövőbeni maflázs biztos tudatában, némán kivárjam: más tegye meg.

Majdnem azt írtam, hogy más tegye meg helyettem, és éppen ez aggaszt az egészben. T. nemrégiben jelezte: most már akár egész oroszlánfalkát is vállal, a melléjük csapódó hiénákkal egyetemben. Vajon az a feladatom, hogy megmentsem saját magától, vagy egyszerűen csak legyek mellette, amikor majd fekvőgipszben hever?


Még több cikk:

6 Comments

  1. Hát le a kalappal a szókimondásért, hanem is a célszemélynek direktben mondtad! Bizony, én is csak hümmögni tudtam a helyzet felvázolásakor, mert én se tudom, hasonló szituban mit csinálnék. Kemény dió, de azt hiszem, talán nem a te feladatod szembesíteni valamivel, ami előbb-utóbb úgyis kiderül. A kérdés persze az, hogy mikor és hogyan, és megvédheted-e egy csalódástól… Másrészt meg nem minden oroszlánidomár őstehetség, van olyan, aki egyszerűen jó iparos, mert megtanulta a szakmát.

    Kedvelés

  2. ÁPDÉT: megbeszéltem T.-vel a dolgot, és szarrá röhögtük magunkat, mert ő mindig is tudta, h nincs érzéke az idomársághoz. azt hitte, dumáltunk már erről, csak közben meg nem. kinevetett, amiért nekem ekkora dilemmát okozott az egész. aucs @XD

    Kedvelés

  3. Na ez jó: kólintsanak palacsintasütővel fejbe! Ezt mmiért nem teszik meg!? Magamat is eleértve, mindenki kíméli a másikat, holott félrevezeti, vagyis hazudik neki, és akadályozza abban, hogy kibontakozhasson a személyisége. Maszatolunk, sőt az ellen kezőjét állítjuk, amivel csak összezavarjuk az illetőt. Milyen hülyeség, mennyire mérgező ez az általános társadalmi képmutatás!

    Kedvelés

    1. bizony *sóhaj*
      igazából mindenki azt hiszi, nem az ő dolga a fejbekólintás. aki pedig mégis megteszi, abból lesz általában az ügyeletes faszkalap, akire kicsinyes bosszúból elkezdenek kígyót-békát kiabálni. meg eleve csak az tudja hiányossággal szembesíteni a másikat, aki a sajátjaival is nagyjából tisztában van. ezzel a társadalom nagy része ki is marad a buliból.

      Kedvelés

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s