Jól irányzott nyelvcsapások

Létezik egy képesség, ami nekem nincsen. Vagy talán készség, merthogy születni kell vele. Ügyes helyezkedésnek hívják, és nem egyszerű seggnyalást jelent. Akinek megvan, nemcsak a jól irányzott nyelvcsapásokban kompetens, hanem abban is, hogy megtalálja a célpontnak ideális hátsó felet.

Hogyne kerültem volna olyan helyzetbe, amikor egyenesen elvárták tőlem! Iskolában és munkahelyen is szükséges a túléléshez. Így történhetett, hogy egyiket sem sikerült durvább döccenők nélkül átvészelnem.

„Milyen szép a tanár néni blúza!” – visította valamelyik osztálytársam szinte transzban még harmadikban, míg én távolságtartóan pislogtam a melltartót teljes egészében látni engedő, furcsa virágmintájú, csipkés darabra, ami egy skót kockás rövidnadrág társaságában égette a retinámat. „Biztos tényleg tetszik neki…” – gondoltam. Persze, a lányka a szünetben mindenkinek megsúgta: a dicséretet a legkevésbé sem gondolta komolyan.

Minél öblösebb, annál jobb! | Fotó: YouTube
Minél öblösebb, annál jobb! | Fotó: YouTube

Nyolc-kilencévesen tehát már készen lehet állni az ügyes helyezkedésre, mely jelen esetben „órai munkára” adott ötöst jelentett. Előfordult, hogy a magatartásom miatt bukásra álltam ebből-abból – nem voltam én annyira rossz gyerek, csak unatkoztam a suliban, mint a kurvaélet –, és olyankor fejben próbáltam megfogalmazni valami bókot.

Tudtam, hogy a többiek ezt játsszák, vagy a besúgósat. „Tetszett látni, hogy a Béla milyen csúnyát mondott a Zsófira?” – osont oda a tanári asztalhoz az önjelölt spicli, s már mondta is a magáét. És a lelkem mélyén egy picit irigy voltam rá, amiért ezt meg tudja csinálni.

Egyúttal viszont undorított is. Főleg, hogy ez egy két térfeles játék. Vagy te sutyorogsz, vagy rólad sutyorognak. Kaptam én beírást soha el nem követett bűnért, de szerencsére szó nélkül aláfirkantották itthon az ellenőrzőmet, mert anya tanárként első kézből tapasztalta, hány Bélát akarnak mondvacsinált indokkal bemártani nála.

És hányan dicsérik meg a ruháját, a körömlakkját, vagy bármijét őszinte mosoly hiányában. Amikor ezt elmesélte nekem, őszintén kívántam, hogy én legyek egyszer az, akinek a valaga érdemes a nyalásra.

A sors úgy működik, hogy amit kérsz, meg is kapod. Kérdés, mikor és hogy. Én például egy tucatnyi év múltán, amikor még mindig zsenge korom ellenére kvázi-vezetői pozíciót ajánlottak nekem. Még nem tudtam a dologról, amikor észrevettem, hogy két-három ember olyan feltűnően kedves velem, mintha hirtelenjében a világ legkellemesebb társaságává vált volna szerény személyem. Nemcsak, hogy néhány óránként próbáltak csevegést kezdeményezni (a kedvenc ételemről meg ilyenekről) munka közben, de még a hanghordozásuk is megváltozott, amikor beszéltek velem.

Majdnem megállapítottam, hogy paranoid lettem. De csak majdnem, mert még mielőtt sor kerülhetett volna az öndiagnózisra, szóltak odafentről, hogy kapok céges kocsit meg minden, csak fáradjak át egy másik városba vezető szerkesztőnek, fontolgassam a költözést, ilyenek.

Akkor már napi szinten örülhettem tanácsoknak egy-két jóakarótól, hogy kivel vigyázzak, meg kivel ne. Ha kiírta a nevüket a telefon, hányinger fogott el. Javarészt magamtól, mert milyen elcseszett lélek lehetek, amiért egy álommunka velejárói ilyen durva ellenérzést váltanak ki belőlem?

Szerencsére hamar rájöttem, hogy az álmokat nem egyenformára gyártják, és a sajátjaim némiképp eltérnek. Az ügyes helyezkedés alapjában véve nem egy rossz tulajdonság, csak olykor kiütést igényel, mivel a helyek száma általában limitált. Államilag finanszírozott hely a felsőoktatásban, munkahely azután, sírhely meg a végén, hogy ugyan ne temessenek már az említett Béla fölé, hiszen már harmadikban se volt a moralitás csúcsa szegény.

Hely a parkolóban, hely a parlamentben, helyek mindenhol – de ha nekem helyre van szükségem, inkább újat, érintetlent és sajátot csinálok. Az ügyes helyezkedőktől távol. Mert még mindig csodálom őket egy kicsit, ám az élet semmilyen területén nem járnánk egymással jól.


Még több cikk:

16 Comments

  1. Megint jól összefoglaltál egy ember nyomorító jelenséget! Muszáj ezzel kapcsolatban megosztanom egy saját tapasztalatot. Egyszer kineveztek vezérigazgatói titkárnőnek. Jöttek “segget nyalni”, persze főleg azok, akiket eddig is csúszó-mászónak ismertem, de olyanok is tisztelettel fordultak hozzám, akikkel “csak” haver voltam. Aztán terhes lettem, és leraktak a főkönyvelő nő mellé (aki amúgy jófej volt) leltározónak, mert gyakran voltam rosszul (persze ez csak ál-indok volt – ez is megérne egy misét). Akkortól volt, aki nem is köszönt. De undorító ez az egész!

    Kedvelik 1 személy

    1. áhh, nem is értem, h lehet egy pozíciót tisztelni… egy fajtát mondjuk én is tudok: aki saját erőből teremtett függetlenséget vagy céget, arra adott esetben felnézek. de holmi cégen belüli beosztás mégis hogyan lehet vonzó, elismerésre méltó? az csak egy szerep; egy ruha, amit mindig más ölt fel. vezérigazgatói titkárnő seggét nyalni pont olyan, mint a zöld nadrágosokét vagy ilyesmi, nem? @=)

      Kedvelés

  2. Pedig magyar körökben állítólag a seggnyalás diplomáciai alapszabály. A lényeg: addig kell nyalni amíg aranyrögöt nem találunk. És úgy igazi a diplomáciai kihívás ha eközben a segg tulajdonosa az arcunkba fingik…
    Akinek erre van igénye, hát tegye csak aztán ha nagy igyekezeteben nem a megfelelő alany szebbik felét nyalja, ne csodálkozzon, ha végül csak a keserű szájízzel marad.

    Kedvelés

  3. Egy időben önkormányzatnál dolgoztam közmunka program révén. Mondogatták nekem, ha élelmes leszek, még stabil helyem is lehet. Mondom magamban. mit értenek ezek élelmes alatt? Valakit le kéne sz*pni? Vagy széttenni a lábam? Vagy csak azt csinálni, amit fentebb bemutattál? Viszolyogtam attól, hogy legyezgessem a helyi uracsok hiúságát, és sleppbe álljak, hát még a szexuális alternatíváktól. Van gerincem, máig.
    Találtam végül teljes állást, máshol, saját erőből, a szakmai képességeim révén. És ami érdekes volt, hogy amikor közöltem a helyi polgármesterrel a sikeremet (no meg hogy távozom), gratulált, és hozzátette, végre valaki nem az ő hátán állva akar érvényesülni.
    Persze anyám azóta is emlegeti néha, hogyha ezen vagy azon a pártrendezvényen én is prezentálom magam, vagy ezzel vagy azzal jóban lettem volna, akkor másképp alakul a helyi létem, ám egy szemernyit sem bánom, nem így lett. A tekintély automatikus tisztelete és legyezgetése nálam nem alapbeállítás, ami egyszerre megnehezíti és megkönnyíti az életem.

    Kedvelés

    1. híí, az utolsó mondat mennyire betalált! akartam írni, h jól csináltad, csak a csattanó kitörölte a korábbi mondandómat – annyira megörültem, amiért leírva láttam a még meg sem fogalmazódott gondolataimat. már ovisként szembesültem a helyzettel, h képtelen vagyok valakit csak azért tisztelni, mert óvónéni @=S ami természetesen nem jelent részemről paraszt viselkedést, csupán egyfajta egészséges kételkedést, aminek révén kiszúrtam, ha hülyeséget mondott. ezzel együtt rajongásra és bálványimádatra való hajlamom sincs, mert hogyan is lelkesedhetnék egy hírességért, akit voltaképpen nem is ismerek…? *sóhaj*

      Kedvelés

  4. Sokszor hallom emberektől, hogy bárcsak jó seggnyaló volnék, többre vittem volna az életben. Rövidtávon valóban, hosszútávon nem. Tudniillik ma már nincs meg az a fajta állandóság, ami 50 éve volt, nem lehet két lábbal ugyanabba a folyóba lépni, négy-nyolc évente gengszterváltás van, cserélik a beépített embereket is. Először azokat, akik felül vannak, nyilván. És akkor aztán jaj nekik…

    ps.: Amúgy nem magyar jelenség, nemzetközi. Tetszik a releváns angol kifejezés: brown-nosing.

    Kedvelés

    1. a brown-nosing tényleg hatalmas @=) viszont aki azt hiszi, h pusztán a seggnyalás hiánya akadályoz(z/t)a az önmegvalósításban, tulajdonképpen nincs tisztában a saját képességeivel és a lehetőségeivel.

      “azért nem járok előrébb, mert különb vagyok nálatok!” – hát wtf, ha tényleg különb lennél baszki, előrébb járnál azoknál, akiket szidsz!

      Kedvelés

  5. Nyüssz engem meg mindig azért közösítettek ki, mert kedves voltam a tanerőkkel és beszélgettem velük, és mindenki azt mondta, nyalizok nekik. Sose értettem, miről beszélnek…
    Ilyen is van.

    Kedvelés

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s