Alulírott én  Magyarország huszonöt éves állampolgára ezúton kijelentem, hogy nekem bizonyos keretek között kurvára mindegy, ki van hatalmon. Nem érzem kötelességemnek a szavazást, és a legkevésbé sem függ a parlamenti bársonyszékekben ülőktől a testi-lelki egyensúlyom, vagy akár a pillanatnyi hangulatom. Legyen, aminek lennie kell. Rátok bízom.

Tisztában vagyok vele, hogy ez a fajta hozzáállás mételyezi meg a hazafiak szerint a demokráciát. Nemtörődömség, hanyagság, a nemzet romba döntése… ugyan már!

Nyilván más lenne a helyzet, ha akadna párt, amelyik többé-kevésbé az én érdekképviseletemben jár el; vagy ha annyira utálnám valamelyiket, hogy habzó szájjal ikszelnék másikra ellene. De nincs. Mind semleges, egyszínű és egyszagú massza. Nincs konzervatív meg liberális, jobb meg bal, csak „A” és „B” álláspont bizonyos témákban, amikben mindegyik hol ezt, hol azt állítja.

Tudok hasznosabbat is. | Fotó: nyugat.hu

Tudok hasznosabbat is. | Fotó: nyugat.hu

Nem mondom, hogy szarul működne bármi is minálunk, mert én egészen jól elvagyok. Kérdés, mi köze van ehhez a politikának. Szerintem nem sok, mert akinek a jólellevése az országgyűlés összetételétől függ, az igazából nincs se el, se jól. Oké, ha hatalomra kerülne valami szélsőség, nyilván elő kéne kapnom a szopóálarcot, de nem fog. Nincs is olyan szélsőség itthon, amelyik értelmileg / érzelmileg megmozgató – vagy egyáltalán bármilyen – programot tűzött volna ki célul.

Van viszont egy masszív többség, ami alternatíva hiányában jó eséllyel meg is marad. Meg a sok kis balfasz párt, amelyik azt se tudja, mihez kapjon. Nem tudnék tükörbe nézni, ha hozzájárulnék egy újabb kétharmadhoz, mert szerintem nem a legegészségesebb állapot. Akkor sem, ha a hol egyesülő, hol szétváló, egykoron balos ellenzékre dobnám a voksot.

Nagyobb politikai botrányokon már régóta nem agyalok. Pedig anno még blogposztot is tudtam írni róluk! A személyes érintettséget is félre tudom tenni: eszem ágában sincs habzó szájjal tiltakozni annak a trónfoglalásáért, aki például eladta apukám egykori munkahelyét – egy laktanyát – egy forintért. Úgysem jön már vissza, minek rúgjak belé? A múlton való gyűlölködéssel aggódjak a jövő miatt, miközben a saját jelenemet elszalasztom? Ennyi negatív érzést egyszerre, jézusom!

Olyan véleménnyel is találkoztam már, hogy szavazni kell és punktum. Nem számít, milyen tájékozott az ember, milyen gondolati minták alapján hoz döntést, meg hasonlók. Ha négyévente felemeli a valagát, és rávési az ikszet arra a bazihosszú papírra, akkor elvileg értékesebb lakója az országnak, mint például jómagam. Talán bizonyos szempontból gyakorlatilag is. Hát jól van!

szavazas-velemeny-facebook

(Nagyításhoz katt!)

Fogós kérdés, kire szavaznék, ha muszáj lenne, s utánam szaladnának az urnával, mint az átkosban. Akkor valószínűleg nem adódna túl sok alternatíva, másrészt pedig annyira elvont a feltételezés, mint hogy férfiúként mihez kezdenék a saját alkalmatlan pillanatban érdeklődést mutató hímtagommal.

Eltakarnám táskával? Amíg alább nem hagy a lelkesedés, leülnék keresztbe tett lábbal? Esetleg mindenre fütyülve összehoznék egy gyors találkozót Marok Marcsával? Egyik megoldás sem az igazi, de mivel a politikai repertoárban egyetlen pina kellemesebb sem létezik, valamelyikkel kénytelen volnék beérni.

Nem érzem úgy, hogy felelősséget ráznék le magamról. Azt tartanám felelőtlennek a magam részéről, ha elmennék szavazni valakire mindenféle (ellen)érv nélkül. Nem biztatnék senkit, hogy kövesse a példámat. Miként annak sem látom értelmét, hogy gyorsan hozzátegyem: attól még az olvasóim szavazzanak! Ha azért szavaznának, mert én azt mondtam, sajnos nem fog nekik sírva könyörögni a csatlakozásért a Mensa.

A fene nagy demokrácia része egyébként egymás döntésének tiszteletben tartása. Ennek megfelelően aki elküldene voksolni, azt végül úgyis én küldöm el egészen máshova.

szavazas

Még több cikk: