Harcosok, aktivisták, forradalmárok, amazonok és véleményvezérek, akik valamilyen ügyért hadat viselnek. Rengeteget köszönhet nekik a társadalom: felnyitott szemeket, haladást és történelmi jelentőségű tetteket. Ég bennük a kitartás tüze, így céljukra fókuszálva bátran szembeszegülnek bármivel. Sőt, mindennel. Régen engem is érdekelt a szerep, de most jöttem rá, mennyivel jobban szeretem az életet annál, mintsem hogy ilyenné legyek.

A rádöbbenést egy blog hozta el, amelyet itt és most nem nevezhetek meg. Azért nem, mert nincs kedvem hallgatni, hogy a kurva anyámat, rohadjak szíjjel’. Szerzője rendkívül okos és művelt. Olyan mély összefüggéseket lát át a világban, amilyeneket igazán kevesen. Pontosabban csak látott, mert a tűz, amivel a mozgalommá szerveződött népes közönségét melengeti, mintha elkezdte volna belülről emészteni.

Egyre több magatartásformát értékel ellenségesként, a problémákat pedig szereti egyetlen okra visszavezetni. Az írás öröme helyett izzó elszántság hajtja előre, de a füst miatt rég becsukta a szemét. Persze, ő úgy érzi, most is élesebben lát mindenkinél. Óriási lecke nekem ezt kívülről nézni.

Egyik fülemen be... | Fotó: sorenbosteendahl.com

Egyik fülemen be… | Fotó: sorenbosteendahl.com

Ha nőjogi aktivistának kiáltod ki magad, mindennap időt szánsz arra, hogy az elnyomó férfiképen agyalj. Antifeministaként pedig könnyebben észreveszed azokat a csajokat, akik –ó, borzalom! – az ősitől eltérő értékrendet vallanak magukénak. Innentől kezdve akár el is áshatod a magánéleted, mert a félelmeidet előtérben tartva esélyed sincs a pozitív példa megélésére.

Ha a környezetvédelmi törekvésed abban nyilvánul meg, hogy autósokat bőszen szidva biciklizel, az utálat ezerszer több mérget termel a sejtjeidben, mint amennyit a szmogban fújtatva belélegzel.

Ha azért vagy állatvédő, mert az összes bundát viselő sznob dögöljön meg, lehetőleg a cuki kis lényeken tesztelt kozmetikumokat használókkal egyetemben, akkor saját magadat nyúzod mentálisan elevenre. És akkor a politikai „én bugyililapárti vagyok, a türkizkékek gonoszok” jellegű csatákat még nem is említettem. Nem tudsz anélkül besározni valakit, hogy mocskos lenne a kezed.

Igen, fel kell ismerni, mi nem működik úgy a társadalomban, ahogy kellene. Hogyan lehetne javítani a dolgokon, meg ilyenek. Kell, aki felrázásszerűen gondolkodtat el; aki a képedbe vágja, hogy ébredj már fel.

Ahhoz, hogy ezt meg tudja tenni egy önjelölt harcos, egészen sajátos gondolkodási minta szükséges. A probléma azonosítása nyíltságot igényel, ám az egy pólusra helyezkedéshez pont az ellenkezője elengedhetetlen. Abban a pillanatban, hogy eldöntöd, ki kell taposni az iksz véleményű vagy magatartású emberek belét, a saját sorsodat is megpecsételed. Amikor téríteni akarsz a saját igazadat hangoztatva, s megtalálod a hasonló séma mentén agyalókat, egyre mélyebbre süllyedsz a csatatérnek hitt mocsaradban.

A harcosok háborúznak a békéért, és basznak a szüzességért – nem is sejtve, milyen abszurd ez. A harcossághoz elsősorban atombiztos kategorizáció kell, mivel az ember felosztja a világot barátokra meg ellenségekre. Eleve hátrány, hogy utóbbiak lesznek többen. És mivel több energiát szánsz rájuk, szép lassan lemerítenek. Én is írtam régen olyan bejegyzéseket, amikkel szinte provokáltam, hogy belém kössenek, vagy éppen vadul kiálljanak mellettem.

Nem egyet, nem kettőt; tehát különösen döbbenetes látnom, hová vezet ez. Ha a múltkori dohányos posztot nézzük, egykoron talán úgy hangzott volna tőlem: aki cigizik, pusztuljon is bele. Most már azt mondom, éljen boldogan, csak ne a közvetlen közelemben. Vagy amikor az elfogadó oldalon állva igent mondok a melegházasságra, már eszembe sem jut, hogy elvetemült lenne, aki másként szavazna.

Nem teszek egyenlővé senkit egy bizonyos kérdéskörben tanúsított véleményével. (Kivéve, ha náci. Akkor sajnos még igen.) Nem teszek egyenlővé senkit egy üggyel. De valahol tisztelem azt, aki együgyűsíti magát, hiszen vérre menő játszmává válik számára az élet. Játszani, írni, véleményt mondani én már csak szívből és örömmel szeretek.


Még több cikk: