Nem segíthetsz a majdegyszer-embereken

„Majd egyszer eljössz velem izét venni? Jaj, hát ide meg oda is el kéne menni! Vagy kipróbálni azt a tudod mit…” – mondják ők, amikor egy-egy pillanat erejéig lábujjhegyre állva kipislognak a saját maguk emelte fal mögül. Aztán visszaroskadnak a tövébe, mintha mi sem történt volna, mert még nem jött el az idejük.

A majdegyszer-emberség nem köthető korhoz, iskolázottsághoz vagy társadalmi státuszhoz. Sőt, ami az érintettek számára a legmegdöbbentőbb szokott lenni, hogy pénzhez se nagyon. Olyan szorgalmasan keresik a kifogást saját álmaik megvalósítása alól, mintha végeláthatatlan hétfő délelőtti értekezletként akarnák megúszni a boldogságot.

Pedig a kobakjukban már rég színes képek formájában lubickolnak a vágyak, amelyeknek hangot is adnak. De akit odaképzelnek a magasabb pozícióba, a tengerpartra, a sportkocsiba – vagy akár a boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolatba, az nem a mostani önmaguk. Hanem valaki olyan, aki szebb, okosabb, jobb.

Elmegy mellettük az élet. (Vagy egy göteborgi busz.)
Elmegy mellettük az élet. (Vagy egy göteborgi busz.)

Természetes, hogy vannak az életben hosszú távú célok, amikhez egyelőre még túl kicsik vagyunk. Ideális esetben legalábbis nem árt belőlük egy-kettő, mert előre vonszol. A majdegyszer-embereknél azonban nincs átmenet a mindennapi taposómalom és az irreális ábrándozás között: a terveket nem is a vonzás motiválja, hanem az eszképizmus.

Ők nem azért helyezik magukat más szituációba a képzelet szintjén, mert vonzza őket egy cél. Hanem mert bárhol és bárhogyan szívesebben lennének, mint most és itt. A saját jelenükkel nem tudnak mit kezdeni.

A majdegyszer-emberek lehetnek intelligensek, kedvesek, aranyosak is. Nagyszerű barátok – egészen addig, amíg a társuknak is elég a majdegyszerség. „Na, akkor majd…” – vág bele egyikük, a másik pedig tovább szövi. De amint elhangzik a kérdés, hogy miért nem lehet most azonnal is, eltörik közöttük valami. Hát ekkora hülyeséget, hogy máris elindulni, megtenni, kipróbálni, megvenni…? A holnap sem jó, mert postára kell menni, meg ilyenek. Holnapután meg pláne. Ahogy kikerül a téma a biztonságosnak tűnő elméleti síkról, a majdegyszer-emberek iszonyatosan berezelnek.

Ha jobb állásra vágynak, legyintve tolják félre a nekik mutatott előrelépési lehetőségeket. Bokros teendőkre hivatkoznak, amikor szembesíted őket vele, hogy álom-úticéljuk anyagilag egyáltalán nem necces. Az új futócipőtől kezdve az új párkapcsolatig mindent hárítanak, mert változást hozna az életükbe, amire még nem állnak készen. Kívülről nézve ez olykor kifejezetten fájdalmas, nem csupán kellemetlen. Majdegyszer-ember barátjának lenni jelenben létezőként éppen ezért birkatürelmet igényel.

Vannak, akik egy egész életet végighúznak ezzel az attitűddel. Sírig görgetik maguk előtt a képzelgéseiket: először túl fiatalok hozzá, később túl elfoglaltak, végül túl öregek. Közben gyűlik a frusztráció, az irigység, meg a többi negatív érzés… Mert látják, hogy más akár öt vagy nyolcvanöt évesen is teketóriázás nélkül megteszi, amit szeretne. „Rohadna meg a felelőtlenje! Könnyű neki, biztos nincs családja, kutyája, macskája, protézise, jövő szerdára várt ajánlott küldeménye vagy bármi egyéb normális kötelezettsége!” – gondolják a majdegyszer-emberek.

Békén kell hagyni mindegyiküket, mert valószínűleg épp az az életfeladatuk, hogy ott kuksoljanak a saját maguk emelte erődítményben. Még akkor is, ha rossz nézni őket.


Még több cikk:

21 Comments

  1. Még szerencse, hogy mi életcsászárai vagyunk! XD Én sem értettem soha, miért nem teszi meg valaki MOST, amire IGAZÁN vágyik. Valszeg számos esetben az van, hogy nem tudja, mire is vágyik: csak szeretne megfelelni egy képnek, egy elvárásnak, a normának, nem akarja elveszíteni barátait/párját/munkáját azzal, hogy nemet mond, ezért elfojtja, mit akar igazán. Ez tör fel néha álomként, hogy “majd egyszer”, de a majd egyszer mindig csak majd egyszer marad. Én pont az ellentéte vagyok ennek, most kell és azonnal kell, ami kell, sőt, már tegnap, de még én is ismerem az érzést, amikor azt hisszük: méééég nem vagyunk elég jók valamihez, ami a célok között szerepel. :)

    Kedvelés

    1. Igen, azt hiszem ez a “nem vagyok még elég jó” lesz a megfejtés a jelenségre: ezen a tételen – mármint, hogy sulykolják – nyugszik a jelenlegi oktatási szisztéma. Ne legyenek illúzióink, az öt évvel ezelőtti is. Meg a nevelés. És ezt igénylik a tisztelt szülők, mind, mert teher alatt nő ugyebár a pálma: generációk nőttek fel biztató szó nélkül. Küzdjél csak, mi is azt tettük, nehogy már neked jobb legyen! Generációk kerülnek ki az iskolapadból meg a családi fészekből úgy, hogy nem “nem vagyok elég jó”.

      Kedvelik 1 személy

  2. “eszképizmus” – ó micsoda szóvirág! :)
    A poszt igen tanulságos, közvetlen közelemben van nem is egy olyan személy, aki a patópáloskodásával az őrületbe tud kergetni, mi több némileg ragadós a “ráérünk arra még” szemlélet. Örökkön örökké terveket szőnek, aztán halasztják a megvalósítást legyen szó fogyókúráról, párkapcsolatról, sportról , vagy ettől sokkal súlyosabb kérdésekről, mint annak a rohadt szakdogának a megírásáról ami már három éve választja el a delikvenst attól, hogy diplomás lehessen, azért még bőszen fizeti a diákhitel fennmaradt részleteit… Mindfuck!
    Az attitűd bennem is élt só sokáig és inkább a gondolkodó és cselekvő emberek közötti árnyékzónába sikerült beverekednem magam – tehát van még bennem tétovázás, de igyekszem a cselekvő felé elmozdulni. :) Jó gondoltatok így vasárnapra! :)

    Kedvelés

    1. egy zseniális tanártól hallottam még fősulin, nem saját érdem @=P

      jaj, ez a diplomás példa klasszikus… nekem eleve elképzelhetetlen, h egy papír valakinek a CÉLJA legyen, mert annyira eszköznek látom a saját magam számára. tehát aki azt az egyet képes halogatni, az minden mást is. persze, az más, ha mondjuk menet közben rájön, h nincs rá szüksége, és abbahagyja a képzést – az nem tartozik a halogatás fogalomkörébe.

      bennem is megvolt, de remélem, szintén csak múlt idő @=P köszi!

      Kedvelés

  3. Jajj micsoda kifejtés! Imádom! Életem szerelme is pont egy ilyen “majd egyszer ember”! Magam pedig a megtestesült rögtönzés. Igen, valóban. Rengeteg türelem kell az ilyen emberhez. Mert kincset érnek a gondolatai, szuper álmai vannak. Csak hát mindannyian vagyunk úgy mi is néha, kell az inspiráló, lelkesítő ember. No hát nekik ott vagyunk mi, a mostazonnalaholnapmártúlkéső emberek. :)

    Kedvelés

    1. akihiszi, most már sicc ki a fejemből :D

      Ezt a kommentet szó szerint én is írhattam volna. Pedig bizonyos dolgokban én is majdegyszer ember vagyok, a mostazonnal durrbelemanca akkor jön elő belőlem, ha másokon kell segíteni. Nem furcsa?

      Egyébként a legeslegrosszabb dolog, amikor a mejdegyszer férfi jön össze egy durrbelemancával, mert annak az a vége, hogy “már megint mit nyaggatsz”, és társai, a végén meg az “annak a hisztis p*nak soha semmi nem jó, képtelen lazítani” – s innen már csak egy lépés, hogy frigid, törtető amazonnak bélyegezzenek… pffff…

      Kéne egy csasztuskát írni a majdnem-férfiak és az anti-feminista férfiak halmazmetszetéről, szerintem elég jelentős…

      Kedvelik 1 személy

    2. köszi @=)

      húúha, az ellentétek vonzásával és az egymás kiegészítésének elvével tisztában vagyok, de h a fenébe nem tépitek egymást? én darabokra szednék egy olyan pasast, aki a mostakaromra annyit válaszol, h “majd holnap” o.O

      Kedvelés

  4. Elgondolkodtatott ez a poszt – kicsit magamra vettem.
    Aztán megmagyaráztam magamnak, hogy igenis ég és föld a különbség a ‘mindent igyekszem előre megtervezni’ (szakmai ártalom…), és a ‘majd egyszer’ emberség között.
    Vagy ez is utóbbinak lenne a bizonyítéka? :o

    Kedvelés

    1. hát figyelj… szerintem pont azok NEM veszik magukra, akiknek kellene @XD (oly sok mindennel van ez így az életben!)

      egyébként van különbség a kettő között. de ha eleve felmerült benned, h érvényes lehet rád a koncepció, ami zavar is, akkor legalább elindult egy gondolati folyamat – nyugi, csak az előnyödre válhat.

      Kedvelés

  5. Mind “majd egyszer” emberek vagyunk. Én most jutottam el oda, hogy álom és valóság között időnként (!) vékony a határvonal. éhány álmom megvalósítottam. Néhány csak körvonalazódik. Nálam tipikusan a túl “öreg vagyok hozzá” attitűd akadályozott. Igen, 23 évesen is! Volt két álmom, amelyek megvalósulásáért sokat tettem. Az egyikért megtanultam angolul, jól. A másikért diplomát szereztem. Aztán amikor meg kellett volna lépnem őket, volt valami kifogásom. Ma már tudom, hogy valamiért – tán a kudarctól tartva – féltem lépni. Most erre nagyon figyelek. Igen, lehet, hogy kudarc lesz. Lehet, hogy egzisztenciálisan ellehetetlenülök. A huhogók biztos ott lesznek. De lehet, hogy nem. Lehet, hogy megvalósul. Lehet, hogy tanulság lesz. Lehet, hogy lesz más pozitív hozadéka.
    Voltak megvalósult dolgaim is: kicsik, meg nem olyan kicsik. Már tudom, nem értettem, miért mondják, hogy bátor vagyok. Muszáj, én anélkül elpusztulok.

    Kedvelés

  6. Egy édes-bús Zorán dal jut eszembe, a Majd egyszer.
    “Majd egyszer, tudod, eljön majd a nap
    Csak azt nem mondd, hogy végleg elmarad
    S ha az átkozott idő, mint hűtlen szerető
    Meg nem csal, el nem hagy
    Jó lesz…egyszer majd…”

    Bár ez egy párkapcsolati válságról szól inkább, ha jól értelmezem. :)

    Én sokszor tettem meg “most azonnal” dolgokat, és azt kell mondjam, az arany középút a jó! Nem lenne rengeteg adósságom, ha kicsit átgondoltabban éltem volna!! És persze nem is megfelelő hangra hallgattam…:/

    Kedvelés

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s