„Szagos” mozi, házi bodzapezsgővel induló ebéd, baráti beszélgetések hada, gigantikus burzsuj-saláta vacsorára, utána VIP-jeggyel újabb pezsgőzés egy frenetikus darab szünetében az Operettszínházban… Sok mindent láttam már „egyszer élünk” szöveggel igazolni. Hát tessék, az én legutóbbi YOLO-napom így nézett ki.

Kedd este tíz előtt érkeztem Budapestre, ahol a négyeshatoson egy szundikáló bácsi jóvoltából rögtön az orromban érezhettem a hely illatát. Tanakodtam, hogy vajon oszladozik-e már szegény, vagy csak beszart, de mivel lélegezni látszott, az első lehetőséget kizártam inkább.

Eszter kuckójában szerencsére a megszokott gyertya- és füstölőaroma várt, s hajnal négyig be sem állt szánk. Azért csak addig, mert őt másnap a munka várta, engem meg az ország egyelőre egyetlen 4DX-mozija – amit az előző témánál maradva fingós bejátszással reklámoznak.

Adott a hangulat.

Adott a hangulat.

A választék nem túl bő: a szupermodern teremben általában két filmet nyomnak. Kivéve, amikor egyet. A Jégvarázsra szavaztunk egy másik barátnőmmel, mert Disney-vel mellényúlni nem lehet. Feltápászkodtam a lábtartós fotelbe, majd vártam, mi lesz.

Néhány perc múlva rájöttem, nem volt jó ötlet a mellettem lévő ülésre pakolni a cuccaimat, mert a rénszarvasos lovag rénszarvasogolásakor tőlem jobbra a kísérőm pattogott rezignált arccal fel-le – némiképp unott pornószínésznő módjára –, balra pedig a táskám csúszkált a kabátomon a szélrózsa minden irányába. Hóviharnál hideg szelet és vízpermetet kaptunk a képünkbe, a szaghatással pedig óvatosan bántak, de volt az is, igen. Tetszett. Ha tehetném, mostantól mindent így néznék meg.

pezsgo-zeller-bisztro-tempty

Egészségünkre!

Diznizés után a Zeller Bisztró felé vettük az irányt. Azért pont arra, mert eszembe jutott, hogy a Tripadvisor-on milyen csodás tippeket kapok külföldi utazáskor – és a fővárosi éttermek námbörvánja ez az étterem volt. Házi bodzapezsgővel üdvözöltek, én pedig céklakrémlevessel meg a következő költeménnyel folytattam: „konfitált kacsacomb káposztás tésztával, gesztenyemártással”.

Ínycsiklandó volt mindkét fogás, de hozzátenném: főételnek kábé két és félszer annyit szoktam enni. Sebaj, termett ingyen fokhagymás kenyér, amire annyira rákattant a barátnőm, hogy új kosárkával kellett kérni. Desszertnek pedig adtak ajándék cupcake sütit. (Nem fogom tündértortának nevezni, mert minden idők egyik legesetlenebb fordítása a kifejezés. Előbb írom le fonetikusan, hogy kápkék.) A kiszolgálás csillagos ötös, a gatyánk se ment rá, tehát szeretettel ajánlom nektek is.

Nyálelválasztás.

Nyálelválasztás in 3-2-1…

Délután sétálgattam egy kicsit – ami végül összesen 16 kilométerre jött ki –, s két találkozó között azon morfondíroztam, mi nem stimmel itt. A környezet alapvetően nem csúnya, mégis vastagon rátelepszik a városra egyfajta szürkeség. Olyan, amitől jólesik egy vastag burkot magam köré képzelni.

Az emberek nem nyüzsögve rohannak, hanem kedvtelenül, a mosoly meg olyan ritka kincs az utcán, hogy ha elröhögöm magam, mindenki rám néz. (Ja, ha nagyon kacagok, olyan hangot hallatok, mint Mardel kutya – vagy eredeti nevén Muttley –, de e képességet igyekszem négy fal közé korlátozni.)

A szürke számtalan árnyalata.

A szürke számtalan árnyalata.

Mielőtt mélyebb filozófiai fejtegetésbe bocsátkoztunk volna a haverommal – miért nincs a barátnő szónak egyenrangú férfi változata, tudja valaki? – a témát illetően, rohantam vissza vacsorázni Eszterhez. Mangalicasonkás szendvicset vettem a Cserpesben, ő meg lazacot hozott salátával körítve.

Az egyeztetés hiányából ínycsiklandó és egészséges lakoma született, amin annyira jóízűen nyammogtunk, hogy a budapesti utazásom elsődleges apropóját, az Operettszínház Ghost-ját majdnem lekéstem. Tizennyolc óra ötvenkilenc perckor estem be az ajtón, de még egy pisilés is belefért legnagyobb örömömre.

Szerény vacsi.

Szerény vacsi.

A darab leírására még keresem a szuperlatívuszokat. A mozi 4DX volt, ide meg 3D-s technológia jutott. Olyan metrókocsis jeleneteket rittyentettek több szögből a színpadra, hogy a szám tátva maradt. Persze, mindez önmagában nem garantálta volna azt az „itt és most” élményt, amit a színészek nyújtottak. Másnap tudtam meg, hogy Muri Enikő és Kerényi Miklós Máté kéthónapos kapcsolat után szakítottak – ennek csak a tapsrendnél volt nyoma.

Néztünk is egymásra a barátnőmmel (új szereplő a krónikában, a harmadik csaj, tessék tartani a fonalat jó szorosan!), hogy ők ketten nem éppen szerelmes párhoz méltó testbeszédet mutatnak egymás mellett álldogálva, noha bulvárilag úgy informálódtunk, kamaty van. Persze, a musical közben ez nem látszott, ami elképesztő profizmusra vall.

Páholyból, like a boss.

Páholyból, like a boss.

A másik x-faktoros, Szabó Dávid nagyon jól adta a gonoszt, Szulák Andrea pedig úgy riszálta a rózsaszín bolyhos holmikba bujtatott tomporát a szellemidéző Oda Mae Brown bőrében, hogy a közönség nevetve törölgette a könnyeit, Whoopi Goldberg pedig felkötheti az alsóneműjét.

VIP jegyünknek köszönhetően fogadásra voltunk hivatalosak a szünetben, ahol egy szép, tükrös teremben miniszendvicseket, bonbont, pezsgőt és más italokat szolgáltak fel, plusz lehetett dumálgatni Kerényi Miklós Gáborral, rendezővel.

Idejét sem tudom amúgy, mikor kortyoltam utoljára a gyöngyöző italból – valószínűleg tavalyelőtt szilveszterkor, mert idén saját kezűleg importált svéd glöggre esett a választásom –, most pedig egy napra két pohárkával is jutott. A hedonizmusra „i”-jére Kozsó híres-neves teaházában tettük fel a pontot, ahol fantasztikus diós zöldteát kaptam, csak ne kértek volna el a kanál mézért meg a szelet citromért plusz hatszáz forintot…

Nyilván leettem magam.

Nyilván leettem a felsőm.

Eszterhez visszavillamosozva még némi csajos csevej következett, hogy aztán másnap délben egy szintén Tripadvisor-toplistás hamburgerrel és koleszterinmentes mogyoróolajban sült krumplival zárjuk a kis híján negyvenórásra nyúlt élménydömpingem.


Még több cikk: