Aki szarból származik, abban is marad

„Békéscsabán élek, egy szar, lepra, semminek nem mondható kis városban” – nyammogta a saját nyakizmába szakadt VV Józsi bemutatkozó kisfilmjében, aminek talán meglesz a böjtje. A helybéli kemény csávók ugyanis megígérték, hogy ellátják a baját a kemény szavakért cserébe. Ilyen alapon be lehetne verni a képét a hazai fiatalok jelentős részének.

Az, amit a saját körülményeidről gondolsz, mindent elmond rólad. Akár az összes jelzőt egyenként felragaszthatod magadra, vagy hordhatod a homlokodra tetoválva. Mert nem mérvadó ugyan, hová dobott le a gólya, az viszont annál inkább, hogyan vélekedsz róla. Mármint nem a gólyáról, hanem a helyről.

A helyről, ami nyilván nem tehet semmiről. Te töltöd meg érzésekkel és lehetőségekkel. Ha úgy éled meg, hogy sugárzik belőle a negativitás, a lényedből árad a borúlátás. Ha a lehetőségek hiányára panaszkodsz, szándékosan maradsz olyan közegben, ahol nem kell az önmegvalósítás terhét vállalnod. Ha pedig üres az egész falu vagy város, a lelkedben nagyobb űr tátong, mint az utcákon.

Feltétel nélküli szeretet. | Fotó: RTL Klub
Feltétel nélküli szeretet. | Fotó: RTL Klub

Nyíregyházán lakom születésem óta. Az ország hetedik legnagyobb települése. Népessége csaknem kétszer akkora, mint Békéscsabáé, területe pedig kis híján másfélszerese. Mégis magukat értelmiséginek szánó itteniek hangoztatják már kamaszkoruk hajnalán VV Józsi szállóigévé lett szófordulatait. Sőt, ennél sokkal durvábbakat is. Szerintem simán megérdemelnének érte egy-két monoklit, ám erre voltaképpen semmi szükség.

Hiszen ezerszer jobban megbüntetik magukat holmi fizikai fenyítésnél. Bárkinek joga van ahhoz, hogy otthont váltson, a cuccaival együtt átköltöztetve a szívének legmélyét is. De a saját múlt – pláne a jelen – megtagadása egészen más dolog. Különösen veszélyes; elvégre a mindenséget látod rohadónak, miközben az enyészet benned van.

Szeretem Nyíregyházát. Nem tudom, lehet-e egyáltalán okosan szeretni, viszont igyekszem úgy tenni. Régen ugyanis egy kicsit bután csináltam: a magam részéről elutasítottam a máshol-létet, a komfortzónám határai nagyjából a várostáblánál befejeződtek. Most, hogy kinyílt előttem a világ, szinte objektíven is képes vagyok észlelni, mi az, ami egyik helyen van és a másikon nincs.

Kivételezett helyzetet teremtettem magam köré, hiszen ahol adott az internet-hozzáférés, tudok pénzt keresni. Márpedig net itt is van, méghozzá szélessávú, meg ugye wifi. Mindent lehet kapni, ami az egészséges táplálkozáshoz és a nekem tetsző ruházkodáshoz szükséges, ráadásul a kerti toalettgödör a két nagy támaszkodóbottal felturbózva egész kényelmes.

Ja, nem mellesleg a szüleimmel egy fedél alatt leledzem. Körbevesz a gondoskodás és a szeretet. Adódnak konfliktusok, persze. Olyan is előfordult, hogy kijelentettem: nekem ez így tovább nem megy, mert… Akkor viszont megijedtem. Rádöbbentem, hogy egyszerűen nem látom a saját jövőmet ezen a városon belül, de nélkülük. A nyíregyháziak elsőszámú célpontja, Budapest pedig sosem vonzott annyira, sőt.

A barátaimhoz szívesen elmegyek látogatóba két-három napra, utána viszont annyira jólesik hazajönni, hogy csak na. Hazajönni, mondjuk, mindig jólesik, ám külföldi utazás alkalmával simán kitolódik egy hétre a felhőtlenül távol töltött időtartam, annál tovább pedig még nem próbáltam. A múltam és a jelenem tehát biztosan a szabolcsi megyeszékhelyen van – nem érzek rá kísértést, hogy VV Józsi módjára szidjam vagy megtagadjam.

Amikor egy kisebb község mellett haladok el kocsival, busszal, vonattal vagy bárhogyan, eszembe szokott jutni, mennyire nem bírnám, ha a sarki vegyesbolt jelentené a fogyasztási cikkek választékát, ha mindennap több órát kellene közlekednem bárhová, vagy ha más sem fogadna a séták alkalmával, csupán kíváncsi nyugdíjasokkal benépesedett utcák.

A feltételes múlt idő értelmetlen ugyan, de mindig megállapítom: talán tizennégy évesen azt mondtam volna, hogy köszönök mindent, az én életterem  valószínűleg máshol van. Mert az elvágyódás, illetve annak kifejezése csak a legritkább esetben minősíti a körülményeket, sokkal inkább az ember saját magáról kiállított bizonyítványa. Lehet kitűnő is, vagy továbblépésre alkalmatlan.

VV Józsi a szarban és a leprában van tehát otthon. Csodálkozni fog, amikor kiderül, hogy e két jelző a földijei ökle nélkül is követi majd őt száz kilométereken keresztül.


Még több cikk:

17 Comments

  1. “Különösen veszélyes; elvégre a mindenséget látod rohadónak, miközben az enyészet benned van.” – ez a Hermész Triszmegisztosz-i realizáció nagyon erős mondat ebben a kontextusban!

    A teljesség kedvéért azt azért érdemes elmondani EZREDSZERRE, hogy sajnos az ország vízfejű, Budapest és pár nagyobb megyeszékhely játszik, máshol nincs lehetőség egy bizonyos életszínvonal felett élni (dolgozni, de főként társaságba járni, szórakozni, adni a kultúrának).

    Sokszor elképzeltem én is, hogy lehetnék Gyöngyösön a hét 168 órájában, ami így végtelenül vonzó perspektíva, de tudom, milyen úgy élni, hogy nincs társaság, emberek, szórakozás, kultúra (és akkor igen, én még mázlista vagyok, hogy dolgozni bárhonnan tudnák, a többség már csak ezért is messzire űzetik), minden korán bezár és folyton csend van. A városban csak a 60 felettiek és a 18 alattiak maradtak mérhető létszámban, a 26 fős általános iskolai osztályomból például négyen.

    Így egyelőre tartom a frontot Budapesten (számos olyan lehetőséggel, amiért elképesztően hálás vagyok), de attól még nekem Gyöngyös az igazi, a szeretetem, örök szerelmem tárgya. Kevesen értik meg, miért nem mászkálok szívesen és gyakran másfelé a hétvégéken, ünnepeken: mert nekem ez a szent idő, amikor “a szerelmemmel” lehetek, aki egész héten hiányzik, hiányzik nagyon és szenvedélyesen, mindennel, amit csak adhat: a családdal és a csúcsokkal :).

    És hát nehéz kapcsolat ez, mert szegényt tönkretette az urbanizáció, a kivándorlás (a többség Budapest után rögtön Londonba vagy Bécsbe ment), a demográfia csökkenés, a válság… és ezért ma már túl nagy kihívás volna csak vele élni, és lemondani mindenről, ami ott nincs: a kulturális-spirituális és szórakozási lehetőségekről, egy életmódról, ami nélkül elszigetelt remete az ember, és ezt látom az ottmaradók végtelen, üres nihilizmusán (tisztelet a kivételnek).

    Csak remélni tudom, hogy lesz idő, amikor közösen, többen együtt, akik szeretjük, tudunk tenni érte, hogy újra jó legyen, mint évtizedekkel ezelőtt, amikor itt is volt minden még, ami más 50+-os városokban. Igen, tenni fogunk érte, megmentjük a szerelmünket!

    Kedvelés

    1. köszi @=) ebben (is) osztozunk… nekem mostanság támadt kedvem havi 1-2 kimozdulásra, ami jóformán itt lehetetlen. úgyhogy kénytelen vagyok kompromisszumot kötni, méghozzá olyan hozzáállást felvéve, h minél kevésbé sérüljek. szerencsére meg is kapom ehhez a sorstól a lehetőséget: a társaságot, az otthonos szállást meg a programokat, amik jobban töltenek, mint amennyire a nem túl impozáns pesti utcai hangulat csócsálja a lelkemet.

      arról nem is beszélve, h külföld a pesszimizmus felhője nélkül kecsegtet végtelen sok élménnyel. éppen ezért a reptéri transzfer a világ egyik legistenibb találmánya számomra @;D

      ps.: én a remeteség valamilyen fokát igénylem, ezért nekem itthon egy kicsit jobb és könnyebb, azt hiszem. (mármint ez nem az otthon-érzet fokmérője, hanem csupán növeli a komfortosan eltölthető időmennyiséget.)

      Kedvelés

  2. Azt a kutyafáját. És azt a mindenit! Van még, aki így gondolja!
    Ugyan én csak a probléma megállapításáig jutottam jó pár évvel ezelőtt: bennem van, és nem a környezetemben, és hogy mehetnék akár a Holdra is, AZ, ami elől futok, mindig ott lesz, ahol vagyok, mert én magam vagyok az.

    Kedvelés

    1. epikus felismerés! ezzel együtt az ilyen fokú önátok szerintem már veszélyes… hajlamos vagyok rá én is, de nem árt kijönni belőle, mert rengeteg szart bevonzol vele.

      Kedvelés

  3. Én Miskolcon élek az avason! Pár éve felkapták a híradások, hogy mekkora egy gettós cigány telep. Egyrészt 5-10 percenként eloson egy rendőrkocsi még éjszaka is az avason és a belvárosban a hátad mögött (ez tudom hogy sokakat frusztrál, de én örülök neki) másrészt a híradások elég erősen a negatívumokra fókuszáltak. Így egy eléggé torz képet alkottak a helyről ahol élek. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy én a hármas ütemben, nem pedig az epicentrumban a kettes ütemben lakok. Azért arra is szoktam járni (posta, rossmann…stb)

    Na de a lényeg, időm nagy részét vagy itthon vagy a lakástól számított 700 méter sugarú körben töltöm (régi jó barátok, szomszédok) vagy a belvárosban, munka és kikapcsolódás céljából.

    Megtehetném, hogy a kettesütembe megyek egy késdobálóba elmulatni a pénzem. Én mégis inkább a belvárosban lévő café freit választom. Megtehetném, hogy a Posta előtt fenyegetően méregető rossz küllemű alakokkal barátkozom. Megtehetném de én nem ezt választottam.

    Ugyanakkor a magyar emberek többsége, saját magát a felelősség alól kivonva, életére úgy tekint, mintha tőle teljesen függetlenül történnének a dolgok, és ő csak és kizárólag a szenvedő alany lehet. Mivel a normális definíciója az én értelmezésemben az, ahogy a többség áll a dolgokhoz, valamint mivel VV Józsiék teszik ki a magyar nép döntő többségét, mink vagyunk a hülyék!

    Kedvelés

    1. nagyon örülök a kommentednek, mert bizonyítja: ott is lehet boldog és kiegyensúlyozott az ember, ahol mást súg az előítélet. nyíregyre is ezerszer hallom, h mordor meg ilyenek, de aki eleve képes eszerint beskatulyázni engem, annak úgysem tulajdonítok jelentőséget. ergo felőlem kecskebaszó baltás gyilkosnak is vizionálhat, mert egyszerűen nem érdekel.

      a “vv józsiék” kategóriájával az a legfőbb probléma, h értelmiségiek – vagy legalábbis magukat annak tartók – is beletartoznak @=( mert ha tényleg csak gyp-sek lennének, nem nagyon vennék őket komolyan.

      Kedvelés

  4. Érdekes azt látni ha valaki a fekete-fehér módszert favorizálja, mikor a szellemi szétválasztás folyamatában tesz ilyen kijelentéseket a saját a szülőhelyéről, ugyanakkor (és jöhet a kövezés) mindenki van ezzel ugyanígy néhanapján. Az persze no comment, hogy nyilvánosan nagytotálban kiteregeti a szennyest, de úgy mégis mit várunk egy VV kaliberű műsortól?
    Személyes: habár soha nem ragadtattam magam ilyen pimaszságra szülőfalum kapcsán, annyi az én számat is elhagyta Kishegyessel kapcsolatban, hogy “márpedig az élet nem itt van”. Ahogy Eszter is írta, az én helyzetemben sincs nagyon más már a faluban, mint nyugdíjas és fiatalból csak olyan, aki “még” nem ment el. A saját baráti társaságból mára már mind nagyobb városokban élnek: Belgrád, Újvidék, Szabadka, Budapest, csak nagyon ritkán sikerül mindannyiunknak találkozni egyszerre.
    A jelenlegi gazdasági állapotok, a szakmák leépülése, a gyárak bezárása, a termelőipar összeomlása minden munkaképes állampolgárt a szolgáltatóiparba kényszerít, oda ahol még szükség van az emberre…

    Kedvelés

    1. “ahol még szükség van az emberre” <- ez a mondat mekkorát üt o.O igazából ami a munkalehetőségeket illeti, a szülővárosommal nincs szükségünk egymásra. nekem jó, h nem vagyok sem helyhez, sem időhöz kötve, a város médiumainak pedig tökéletes, h nem jelenek meg a piacon a minimálbértől némileg eltérő fizetési igényemmel. (persze, ez nem jelenti azt, h elzárkózom az itteni megkeresések elől.)

      neked nyilván nem lehet távmuzsikálni, úgyhogy egy árnyalatnyit más a helyzeted @=S mindenesetre mindig is csodáltam azokat, akiknek más-más életszakaszban más-más otthont adott az élet, és tényleg annak tudták érezni mindet.

      Kedvelés

  5. Haha. Józsi videója felderítette a napom! Köszi. De kár ezt komolyan venni. A bejegyzés persze többről szól, de mégiscsak erre alapoz, innen indul ki – és ezzel futóhomokra építkezik, ami komolytalanná teszi kicsit. Helyén kell kezelni a dolgokat, a trollokat – ideértve Józsit, a VV-t, meg az RTL Klubot is persze.

    Kedvelés

  6. Én 22 évesen kész kis rekviemet írtam, mikor elköltöztem a szülővárosomból.

    “Tatabányán lenni jó. Csak lakni nem.

    Mielőtt önellentmondással vádolnátok, megmagyarázom. Jó ide hazajönni. Más a víz, más a levegő. Szeretem. Csakhogy:
    Tetszik-nem tetszik, Tatabánya egy szocialista mintaváros. Használatra készült, nem élettérnek. Nem barátságtalan, nem nyomasztó (na jó, egyes részeit leszámítva), de nem is tesz sokat, hogy megkedveltesse magát az emberrel.
    Nem bánom, hogy itt nőttem fel: “nevelt, védett, szórakoztatott” (Edmondo de Amicis: Szív). De csak az emlékeim teszik széppé. Csak ezért szeretem, nem önmagáért. Önmagáért sajna nem lehet szeretni. Túlléptem rajta, elhasználtam, mint egy kinőtt gyerekruhát. Túl jól ismerem már. Majdnem minden járdaszélről tudom, hol van rajta törés vagy süllyesztés, amin könnyen leszalad a bringa. Kifacsartam belőle minden jót, amit adhatott. Ez persze önzésre vall, de minden metaforikus szentimentalizmuson túl az állás- és lakáslehetőségeket, azaz csak a praktikus szempontokat tekintve ez a város teljesen jól meglesz nélkülem is.”

    Komolyan meghatódtam, hogy visszaolvastam :D
    És persze egyetértés minden fokon.

    Kedvelés

    1. “Használatra készült, nem élettérnek.” <- húúú, ez mekkora megfogalmazás… nekem egyből pest jutott eszembe róla @=S egyébként nem is az a kérdés, mennyire lesz meg a város nélküled, hanem h te mennyire leszel meg nélküle. amikor kijelented, h nincs szüksége rád, akkor az voltaképpen némileg kölcsönös következtetés, nem?

      Kedvelés

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s