„Pupillareflex rendben… Most pedig kövesse a tekintetével az ujjamat, kérem!” – hadarta a doki a kezét emelve. „Nem pupilla, retina! Retina kijelző! Ezeregyszázharminchatszor hatszáznegyven pixel!” – vágta rá a páciens a semmibe révedve. Katikának, a nővérnek már a szeme sem rebbent. A műszakja alatt a negyedik „ájfónost” hozták be rögeszmés tünetekkel.

„Beszűkült tudatállapot, tompult kognitív képességek, a vérnyomás egy kissé emelkedett…” – diktálta az orvos. Erre Katika türelmetlenül legyintett, felpattant, és az idegen kabát zsebéből előhúzta a készüléket. Odaadta a felkarján feszülő tépőzárat bámuló szerencsétlennek. „Na, a vérnyomás helyreállt” – bólintott a doktor örvendezve. A beteg úgy tartotta a telefont a szabad kezében, mintha hajszálvékony porcelánból gyártott hímes tojást dajkálna vele. „Azonnal megtalálta a GPS-jelet. Egy másodpercet sem kellett várni a műholdra, pedig a váróban ültem!” – közölte leginkább a fallal, mintsem a jelenlévőkkel.

Fotó: Huffington Post

A világot jelentő kijelző. | Fotó: Huffington Post

„Hol szedték össze?” – kérdezte az orvos Katikát, akiről tudta: mindig alaposan kifaggatja a mentősöket. Szereti a szaftos sztorikat, ez számára a munka bulvárrésze. „Elfelejtettem, de az ájfón biztos tudja, van benne ez a nyomkövetéses dolog, ugye…” – vont vállat Katika, már-már drámaian suttogva a mondat végére. Pedig direkt nem mondott felhőt, ahogy a beszállítottak emlegetik, mert esze ágában sem volt kattantnak tűnni vele. „Ne haragudjon, leinstagramozhatom a sztetoszkóppal, ha már ide kerültem?” – fordult az őt vizsgáló felé most először a páciens, mire válaszul egy bosszús „szedáljuk, Katika” érkezett.

A beteg egy pislogás erejéig értetlenül meredt a másik két emberre. Szedálni? Őt? Minek? De amíg az új áfónjával együtt lehetett, nem zavarták az ilyen piszlicsáré ügyek. Egy gondolattól azonban váratlanul összerándult a teste. „Meddig tartanak bent?” – kérdezte Siritől, viszont Katika szólalt meg helyette. „Amíg a doktor úr szükségesnek tartja” – mosolygott kedvesen, mert akut elmebajoshoz szólni csak úgy érdemes. „Töltő… nincs töltőm! Mi lesz velem nélküle?” – ordított fel a páciens, majd nyomban el is hallgatott. Váratlanul érte a tűszúrás a seggében.

„Nyugodjon meg, két kórtermünk van tele iPhone-szindrómás egyénekkel. Valakinek bizonyára akad töltője…” – veregette meg a súlyos függőségi tüneteket mutató delikvens vállát a nővérke. „Nekem Lightning-csatlakozós kell! Mert ötösöm van!” – magyarázta a beteg immáron egy kissé szaggatottan. Még így is bekúszott egyre ködösödő gondolatainak felszínére a veszély, hogy nem a sorstársaival kerül egy helyre, hanem holmi „négyesesekkel”. Akik talán nem tudják, nem érzik, nem értik ezt az egészet.

„Tessék? Hogy ötöse?” – pördült meg a tengelye körül Katika, s úgy meredt az egyre jobban elernyedő rögeszmésre, mintha maga E. T. kornyadozna előtte. A Manci mesélte, hogy az ő munkaideje alatt futott már be ilyen, a mázlista Julisnak meg három is volt a múlt héten, de neki még soha egy sem. Katika pillantása a páciens kezére tévedt, amelyben most alaposan szemügyre vette az apró gépezetet. Egy kicsit karcsúbb, egy kicsit hosszabb… Tényleg egy igazi ötös, te jó isten!

„Na, idefigyeljen… Ajánlok egy üzletet” – súgta oda a betegnek, amikor a doki kiment. (A sztetoszkópos instafotó sajnos nem született meg.) „Ha most gyorsan mond nekem egy feloldókódot, elintézem, hogy holnap hazamehessen. Úgyis mindjárt elalszik, és visszakapja a telefonját, mire felébred. Remélem, van rajta Angry Birds, mert az a kedvencem!” – csúszott ki Katika száján egy levegővel. Az elnehezülő szemhéjával küszködő nyomorult reflexszerűen közelebb húzta magához a készüléket. Nem akarta odaadni, de töltő híján ez volt az egyetlen esélye a túlélésre.

Végül bólintott, kinyújtotta a karját, és ujjaival megmutatta a nővérnek a boldogsághoz való hozzáférést garantáló négy számjegyet. Mielőtt lecsukódtak volna a pillái, látta Katika szemében az áhítatot – akinek hirtelenjében már a pupillareflexe sem volt egészen rendben.


Még több cikk: