Svédország négy csodája egy hét alatt

Hárman néztük a göteborgi kikötőben a napfelkeltét: az Északi-tenger, a viharos szél meg én. A stégen állva gyönyörködtem benne, ahogy a fény lassacskán ezüstös köntösbe vonja a felhőket. A háborgó víz olykor egy kicsit rám fröccsent, a süvítő levegőnek pedig megfeszített izmokkal tartottam ellen. Csak néztem és hallgattam, milyen lenyűgözően erős a természet. Többet kaptam ettől az utazástól, mint remélni mertem.

Először is: rengeteget kaptam emberileg. Egykori munkatársam hívott a családjához, érkezésemkor nemes egyszerűséggel a kezembe nyomta a lakáskulcsot, majd minden áldott nap megkérdezte, milyen kaját kívánok. Az ilyesmi még Mucsajröcsögén is fantasztikus érzést nyújt. Csütörtök este érkeztem, s az ötéves ikrek – egy fiú, egy lány, akár a mesében – egy karácsonyi készülődős program alkalmával három felnőttet rajzoltak a képeslapra vasárnap. Apát, anyát és engem. Sokáig hittem, hogy a világon senkivel sem beszélek egy nyelvet, a gyerekekkel meg pláne. De miután a szobájuk helyett mindkét kicsi velem akart aludni esténként, nem tűnhettem emberevő néninek. Majdnem olyan jókat tudtam beszélgetni velük, mint a szüleikkel.

Vättern-part.
Vättern-part.

Másodszor: elképesztő mértékben bővült a látásmódom. Még sosem láttam közelről olyan társadalmat, ahol a mindennapi megélhetés nem küzdelem, nem téma. Ahol infláció helyett defláció van, ahol lakat nélkül le lehet támasztani a biciklit az iskola előtt, ahol kapu helyett kerítéskihagyás van a kertvárosban, s ahol nincs postahivatal. Egyfajta egészséges, nem hivalkodó bőségtudat leng körül mindent. Persze, akadnak nehézségek, amelyekből csupán keveset észleltem: az említett körülmények mágnesként vonzzák a közel-keleti bevándorlókat és a menekülteket, akik olykor nehezen illeszkednek be. A náci párt egyre népszerűbb, mert az „őslakosoknak” tele van a tökük ezzel. Az én tököm meg azzal volt tele, hogy a kétezervalahány forintos svédasztalnál csak négy nagy szelet garnélás lazac fért be. Mindenkinek megvan a maga baja, ugye.

Ez a látvány fogadott a házból kilépve Tabergben.
Ez a látvány fogadott a házból kilépve Tabergben.

Harmadszor: turistaként agyeldobós élményekben volt részem. A teljes, korlátok nélküli szabadságot éltem meg, ami egyébként a mindennapokban is lételemem. Azt csináltam és akkor, ahogy éppen jólesett. Márpedig Jönköpingben (ejtsd ’söpingnek), a Balatonnál több mint háromszor nagyobb és tizenháromszor mélyebb Vättern tó déli csücskénél ez különösen kellemes. Volt olyan nap, amikor simán lesétáltam tizenkét kilométert – ennek egy részét úgy, akár egy rögeszmés hülye: a végtelen kékekben játszó víz és az ég találkozását bámulva, esetleg a boltok akciós kínálatát szemlélve. Az átlag fizetés félmillió forint körül mozog, de a ruhákat képesek még jobban leértékelni, mint Magyarországon. Kétezerötért farmerdzseki, betojok! A Garnier arckrém pedig ugyanannyiba kerül, mint itthon, csak éppen északi bőrigényre való –annyira bevált nekem, mint még soha egy kence sem.

Jönköping city.
Jönköping city.

Mire eljött a szerda, a búcsú ideje, már csak ráülve, taposva és szuszakolva tudtam lezárni a bőröndömet. Málhás szamárként indultam Göteborgba, de amikor megláttam a busz hatalmas bőr-bársony borítású foteleit, amelyek egyikébe a hely tágassága miatt kinyújtott lábbal és terpeszben huppanhattam le, megint vigyorogni kezdtem. A konnektor és a szélessávú wifi már nem lepett meg, hiszen az a másik távolsági járatokra szakosodott cégnél is alap, amellyel odafelé mentem. Némi meló után kigugliztam, hol egyek és mit csináljak a városban, aminek a nevéről addig csupán egy irodalmi művön fáradozó tarajos gőte ugrott be.

Kertvárosi látkép Jönköpingben.
Kertvárosi látkép Jönköpingben.

Negyedszer: az egyedüllét új, magával ragadó dimenzióját ismertem meg. „Jőtebojban” ugyanis a saját társaságomban, mindenkitől tök messze töltöttem el másfél napot, beleértve egy éjszakát. Bevallom, egy kicsit tartottam a dologtól: mi lesz, ha hiányzik majd a társaság? Ráadásul az a típus vagyok, aki két irány közül hajlamos a rosszat választani tájékozódáskor. Nem fogok eltévedni, nem visz el a rézfaszú bagoly? Mire viszont éles bevetésre került sor, legnagyobb meglepetésemre egy szemernyi félelem sem maradt bennem. Pedig rég megígértem magamnak, hogy a negatív érzéseimet is elfogadom és tudomásul veszem.

Göteborg, eső: a pandamacis sapkám még mindig tart!
Göteborg, eső: a pandamacis sapkám még mindig tart!

De Lisebergben, világ egyik legnagyobb ünnepi forgatagában valahogy nem akart előjönni egy sem. A legkeményebb pillanat az volt, amikor az általam vegagatánnak olvasott Vegagatan utca azonos nevű megállójában valami „víjjegögta”-szerűség hangzott el a Volvo Hybrid (bazmeg!) helyi buszon, de szerencsére kapcsoltam, hogy ott kell leszállnom. A svéd nyelv egyébként szépséges és elegáns, nagyon tetszett. Majdnem mindenki tudott angolul; aki mégsem, annak mutogattam, tehát kommunikációs probléma sosem merült fel.

Csak nézel és nézel...
Csak nézel és nézel…

A karácsonyi díszbe öltöztetett, hetvenéves bácsikat is szájtátó kisfiúkká változtató lisebergi tematikus park területén van Göteborg egyik jelképe, a méretes óriáskerék. Akkora mázlim volt, hogy épp a napnyugta időpontját kaptam el a felüléssel, amit utána megünnepeltem egy kis churros-szal és glöggel. A hostel tiszta, kényelmes szobácskájába visszatérve véletlenszerűen ráböktem a tengerpartra Google Maps-en, és megnéztem, mivel jutok oda másnap reggel. Tudom, tele van a város mindenféle kulturális nevezetességgel, de engem mágnesként vonzanak az óriási vizek. A katartikus napfelkelte-élmény után aztán méretes motyómat csomagmegőrzőbe vágva sétáltam egyet a városban.

AZ a reggel.
AZ a reggel.

Hazafelé, a repülőn pedig olyan vicces volt dolgozni, mint még soha: hátul ülve néha ujjanként hat billentyűt nyomatott velem a turbulencia. A csütörtököm tehát úgy nézett ki, hogy reggel Északi-tenger, este pedig Nyíregyháza. A távolságot, mint üveggolyót ébren kaptam meg – ez az egyik legnagyobb varázslat.

Tessék, nézzél videókat:


Még több cikk:

5 Comments

  1. Egy csoda volt olvasni, a tökéletes jelenlét-élmény, és fantasztikusak a videók is! Zseniálisan megragadtad a lényeget, köszönöm.

    Nekem ez a pillanat himnusza, a “will the world stay standing still – at least for me” -érzés. Amit József Attila így fejez ki: “Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve
    nézem, amit meglátok hirtelen. Egy pillanat s kész az idő egésze, mit százezer ős szemlélget velem”. Csak úgy lenni, és egyszer csak meglátni. és semmi extrát, csak a pillanatot.

    Eyes betray the soul and bare its thinking: beyond words they say so many things to me… A stranger here reborn, it seems, awaking wonders deep in me…
    If nothing’s ventured, nothing’s gained, so I must seize the day.

    It wasn’t you, it wasn’t me, it wasn’t anything. It was a day so long awaited and a chance to be as me. I let the wind run through my hands before I turned to walk away, in distant days I long to sense it all so clear…

    And fighting time, so hard I pray that this moment lasts forever
    And will the world stay standing still at least for me?
    Through my eyes stare into me, I bare my heart for all to see
    With my face turned to the sun there ever standing still.

    And fighting time so much I ask: will this moment last forever?
    Though seasons change and things come to pass
    Remain inside of me… and fighting time so hard I pray
    That this moment lasts forever
    And will the world stay standing still at least for me?

    I had no faith before that time in any vow or deed. Days followed days and years were meaningless. Despite the wisdom of defeat I bore my heart for all to see the wonders I’d seen… the wonders I’d seen.

    Kedvelés

    1. ezt a szót kerestem: jelenlét!!! KÖSZI! ha már zenéről van szó, utólag esett le, h az óriáskerekes szövege mennyire passzol az érzéshez, pedig csak a dallama miatt jutott eszembe:

      “You can say what you want
      Find the path that you’ve lost somewhere.
      Be a fly on the wall
      Take a dive or a fall in prayer.
      Everyday there’s a choice
      Nothing gained from the path we know.
      They’re the ones to be wrong
      Hiding all of the stars out there.”
      [Chicane – Hiding All The Stars]

      Kedvelés

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s