Mindenki ugyanazért költözik külföldre. A boldogságért. De akinek otthon nem volt elképzelése arról, hogy merre induljon az életben, több ezer kilométerrel távolabb sem fog megvilágosodni. Sőt, az önként vállalt száműzetés alatt jó eséllyel újabb felhők gyűlnek majd a feje fölé. A hazaváltás – vagy a hazátlanodás – olyan következményekkel jár, amiket sokan képtelenek elviselni.

„Ha azt mondanák, hogy menjünk egy másik országba több pénzért, hát mennénk” – vontak vállat svédországi vendéglátóim, akik hozzátették: azért vannak most éppen itt, mert a közeg két kisgyermekük neveléséhez ideális. A harmincas orvos házaspár megcsömörlött attól, ami otthon folyik. Más se marasztalta őket, mint az átverés, a mutyizás, a kicsinyesség, a szűklátókörűség, a tekintélyelvű hierarchia, a vállalhatatlan munkahelyi körülmények, a zsebre vágott pályázati összegek, meg persze a csekkekre költhető hálapénz. Igen, azt a prototípust testesítik meg, amelyet rengetegen állítanának negatív példaként a pályakezdők elé, hiszen immár máshol hasznosítják az állami pénzen megszerzett „észt”.

Szabadon, biztonságban, elégedetten.

Szabadon, biztonságban, elégedetten.

Ahhoz viszont, hogy máshol tudjanak boldogulni, áldozatot kellett hozni. Emellett szükség volt egy megingathatatlan bőségtudatra is – a bizonyosságra, hogy megérdemlik a jót, és képesek ezért konkrét lépéseket tenni. Az áldozatkészség számtalan emberben ott rejlik, de önmagában semmit sem ér. Kiválóan lehet vele mosogatni, hamburgert készíteni meg zöldséget pakolni. A felsorolt munkákkal egyébként semmi baj nincs. Akkor van, ha az érintett beleragad a „gyűjtök lóvét, aztán majd lesz valami” fázisba. Ott fog állni a harmadik ikszen túl, releváns szakmai tapasztalatok nélkül, meggyengült hazai kapcsolatrendszerrel. Mert annak óhatatlanul gyengülnie kell, ez tény.

„Ma este két emberrel szkájpoltunk. Az egyik Magyarországon maradt, és kezd magából teljesen kifordulni, a másik pedig már Angliában él” – tették hozzá a dokiék, akikhez külföldi munkavállalással kapcsolatos információkért fordult az előbbi. Évek óta fontolgatja, hogy valahová nagyon el kéne menni, habozása miatt azonban egyértelmű: fél. Neki nem a megfelelő földrajzi helyet kell a távolból keresgélni, inkább fejben rendet tenni. A távozás nem muszáj és nem való mindenkinek; akinek nem kenyere, siránkozás helyett cselekedhet az otthoni előrejutásért.

Nálam egyszerű a képlet: tértől és napi időbeosztástól függetlenül szeretek dolgozni. Ebben látom a jövőmet is, tehát a karrier sehová sem szólít. Van továbbá egy csodálatos otthonom, ahová mindenhonnan és mindig jó hazatérni. Máshol is tud a puszta létezés fantasztikus lenni: a tájak, a nyelv, a neszek, az illatok, az ízek egytől egyig mind… Szeretnék minél többet tapasztalni, de turistaként.

Ilyen szempontból kívülről figyelem az elmenők és a maradók „meccsét” – akik közül az intelligensebbek nem is harcolnak mások meggyőzéséért. Egyszerűen csak teszik, amit jónak látnak, és kész.


Még több cikk: