Eddig sosem éreztem késztetést arra, hogy rendszerezzem a feministákkal kapcsolatos gondolataimat. Főleg azért, mert sokan vannak. Nemcsak a feministák, hanem a gondolataim is. Egy közelmúltbéli eset azonban megugrotta az ingerküszöbömet. Vigyázat: aki szakirodalmi érvekkel alátámasztott fejtegetést vár, inkább most kopjon le, mert szövegcsináló és médiafogyasztó szemszögből figyeltem az egészet.

Annyi történt, hogy Eszter barátném írt egy habkönnyű bulváranyagot „A 7 leggázabb női hiba, amelyektől menekülj!” címmel, kifejezetten fiatal férfiakból álló közönségnek. Majd jól megosztotta a Facebookon, hadd gyűljenek az olvasók. Gyűltek is, csak éppen a nem várt fajtából. Már több mint ötven komment díszeleg a közösségi portálos bejegyzése alatt, amelyek jelentős része vérfeminista fejtegetést rejt, alapos társadalomtudományi érveléssel. Amikor ezt megláttam, belém hasított: csajként a duma töredékét sem bírom komolyan venni, gyerekek!

Ki szereti, ha az arcába ordítanak? | Fotó: kianoushs.com

Ki szereti, ha az arcába ordítanak? | Fotó: kianoushs.com

Tiszta a sor, hogy minden „-izmus” szélsősége valamiféle eltévelyedést jelent, és mivel a gyakorlati megvalósítás szükségszerűen különbözik az elmélettől – plusz bejátszik ugye az a fránya emberi természet –, az „-isták” nem felelhetnek meg maradéktalanul az idea magasztos követelményeinek. De mégis hogy vihet rá a lélek egy tanult, intelligens, elismert feminista szerzőt, hogy saját személye és nemtársai elleni támadásnak vegyen egy szórakoztató tartalmat, kedvet adva másoknak is a vakvágányon történő filozofálgatásra? Egy olyan , aki összefüggéseiben látja a világot, és el tudja benne helyezni saját magát, miért csinálja össze néhány poénosan megfogalmazott általánosítástól a bugyogóját?

Ha ennyiből állna a feminizmus, akkor rávágnám, hogy kösz szépen, semmi közöm hozzá, mert hatalmas baromság. Sőt, szorgalmaznám a legelvakultabbak összezárását a hasonlóan beszűkült tudatállapotú hímsovinisztákkal, hogy a természetes szelekcióra bízva a dolgot szépen kicsinálják egymást. Nem vagyok viszont ennyire aljas (de igen), és nyilvánvaló, hogy az említett bulvárcikk némelyeknél pont az az utolsó csepp volt a pohárban, amitől kibukott a férfiakkal meg az elférfiasodott világgal szembeni ellenérzés.

Vannak tehát olyan feministák, akik tűzzel, vassal és szavakkal küzdenek, míg mások csak csendben kijelentik, hogy a hím meg a nőstény – a nyilvánvaló biológiai sajátosságokat, s az ebből adódó szerepeket és cselekvéseket leszámítva – nagyjából ugyanolyan önmegvalósítási esélyekre hivatott. Én egy pillanatig sem éreztem úgy, hogy a világomat megmérgezte volna a patriarchális társadalom bűze. Legföljebb műszaki cikk vásárlásakor hiszik azt az állva pisilő eladók, hogy feltétlenül tájékozottabbak nálam, de csupán addig, amíg nem érzékeltetem: hoppá, ez kicsit másképp van.

Érdekes, hogy szóbeli és minden egyéb kommunikáció során inkább az észérvekre, a véleményekre, a gondolatokra meg az érzelmekre figyelek. Nem pedig arra, hogy aki mondja, férfi vagy nő-e. Ennek megfelelően én sem irányítom karrier vagy tanulás szempontjából fontos helyzetben a nőiességemre a figyelmet – legalábbis tudatosan biztosan nem, így némileg kívülálló ufóként pislogok a tangájuk szélét vizuális fegyverként használó hölgyekre.

Ha tehát az említett cikk alatti felháborodást kibővítjük a nők kategóriáján túl az emberekre, kénytelen vagyok egy kicsit máshogy feltenni a kérdést: akinek a helyén van az esze, hogyhogy nem képes felismerni az okoskodás megfelelő helyét és idejét? Miért akar mindig és mindenhol meggyőzni – sőt, porig alázni mindent, ami nem illeszkedik makulátlanul az ő eszmerendszerébe? Egyáltalán miért olvas el egy olyan anyagot, ami az „ellentábor” szórakoztatására készült, ergo biztosan akad benne némi vitatni való?

Biztos vagyok benne, hogy lesz majd olyan vérfeminista, aki időt és energiát nem kímélve válaszol majd nekem minderre. Ha neki ettől könnyebb, bátran tegye, hátha további elmélkedésre sarkall valakit a nézeteivel. De ne várja el, hogy komolyan vegyem – mert képtelen vagyok rá, amíg véresen komolyan veszi saját magát meg az életet.


Még több cikk: