Röpke erőszak a plázában

„Minek? Úgyis mindben nagy a segged!” – rivallt a fiú a lányra, miután az egy bolt előtt közölte, hogy nadrágot próbálna. A babaarcú csaj, akinek cingár combocskái között összeszorított állapotban is át lehetett volna dugni egy méretes barackot, mégis megállt a kirakat előtt, és tétovázott. Mire alacsony, köpcös, kopaszodó partnere elrángatta onnan a csuklójánál fogva.

A hirtelen mozdulattól megbicsaklott a hölgyemény magas sarkakon imbolygó ropilába, majd felegyenesedett, hátravetette a haját, s úgy lépdelt tovább szerelme oldalán, mintha mi sem történt volna. Én lefagytam, hogy jézusmária. A bevásárlóközpont akcióktól megőrülve nyüzsgő népe szigetként bámészkodott minket körbe arra a három másodpercre – mások látszólag észre sem vették az incidenst. A monoklis nőket ábrázoló poszterek, meg a családon belüli erőszak elleni tüntetések bezzeg szinte mindenkiből váltanak ki érzelmeket.

Kábé ilyen volt. | Fotó: Flickr.com
Kábé ilyen volt. | Fotó: Flickr.com

Régebben tiniportált is szerkesztettem, akkor találkoztam először valami külföldi forrású cikkben az „abuzív kapcsolat” kifejezéssel. Ami nevével némileg ellentétben nem két férfi viszonyát jelöli, hanem olyasvalamit, amivel százszázalékosan megegyező fogalom magyarul nincs. Sértegetés, gyalázkodás, gorombáskodás, kihasználás, önkényeskedés és agresszió jellemzi. Nemcsak románc lehet ilyen, hanem „barátok” vagy kollégák közötti kötelék is. „Rommá alázlak, hogy azt hidd: nem kaphatsz jobbat nálam” – valami hasonló a domináns fél ars poeticája.

A plázában azért álltam meg egy pillanatra, mintha falnak ütköztem volna, mert hirtelen egy csomó kérdés fogalmazódott meg a fejemben. A srác miért csinálja? A lány miért hagyja? Mióta vannak együtt? Mióta ilyen szar ez a kapcsolat? Van-e jogom egy rövidke benyomás alapján szarnak bélyegezni idegenek viszonyát? Ha a szándékos önbizalom-rombolás eléri a célját, és örökre együtt maradnak, vajon milyen lesz az otthonukban hangulat? Ha szétmennek, akkor folytatják-e utána mással ezt a boldogtalanságra ítélő mintát, vagy képesek lesznek-e a saját belső világuk újjáépítésére?

Átfutott az agyamon, hogy odaugrom az érzelmileg kizsákmányolt teremtés elé, s jól megrázom, hátha motoszkálni kezd az öntudata. Vagy kézéllel odacsapok a vállamig érő csávó torkára, s elégedetten végignézem, ahogy felkenődik a barátnőjénél kétszer vastagabb próbababákat rejtő kirakatra. De mit érnék el ilyesmivel, amikor az elnyomásra és az elnyomottságra való igény olyan mélyről fakad, hogy külső hatásra ritkán moccan?

Sőt: mi van, ha nekik ez egyáltalán nem rossz vagy rémisztő tapasztalat, hanem a kommunikáció természetes formája, esetleg a személyiségfejlődés lényeges állomása? Ja, és egyáltalán hol kap ez a leányzó nadrágot a valagára, ha ránézésre még a 34-es is igencsak lötyöghet rajta? Miért állítok fel elméleti konstrukciókat egy olyan helyen, aminek abszolút nem ez a küldetése? Amit láttam, az abúzus ismérve volt-e egyáltalán, vagy csak nálam olyan rettentően magas a párkapcsolati elvárások mércéje, hogy egy ilyenért a saját tegnapelőtti alsógatyáját etetném meg bárkivel, mielőtt örökre búcsút intek tőle?

Az eget rengető dilemmák megválaszolásánál a negyedik másodpercben lényegesebbnek bizonyult számomra egy éjkék kabát. Alighanem emiatt indult vásárolgatni a szavakkal bántalmazott lány.


Még több cikk:

 

11 Comments

  1. Valószínűleg a lánynak nagyon alacsony az önértékelése. Szomorúnak tartom, de szerintem szinte mindenki ismer valakit, ahol ez a fajta kommunikáció érvényes (a közvetlen környezetemben biztosan). Előfordul, hogy éppen fordított helyzet áll elő, amikor a nők bántják a férfiakat, arra is van bőven példa. Biztos, hogy náluk ez a természetes kommunikáció, amivel az alapvető probléma az, hogy destruktív.

    Kedvelés

    1. sőt, sajnos mindkét félre nézve destruktív, csak a bántalmazóban többnyire fel sem merül ennek a lehetősége @=(
      természetesen igazad van, rendkívül alacsony önértékelés kell az áldozati szerep elfogadásához, ami alapvetően nemtől független. a “papucsférjek” is egyfajta állandó szóbeli erőszak kárvallottjai.

      Kedvelés

  2. “A srác miért csinálja?” 1 Ezt látta otthon 2 Jólesik neki 3 Tudja, hogy így ő irányít és ez neki a természetes.
    “A lány miért hagyja?” 1 Az anyját is így kezelték 2 Alacsony önértékelés 3 Valamiért úgy gondolja, hogy megérdemli.
    “Mióta ilyen szar a kapcsolatuk?” Mióta rájött a gyerek, hogy megteheti és a csaj hagyja.
    ” Van-e jogom egy rövidke benyomás alapján szarnak bélyegezni idegenek viszonyát?”
    Nincs.
    Szerintem nem feltétlen csak és kizárólag az alacsony önértékelés miatt történnek ezek. Ott a társadalmi nyomás, ami szerint “ha egyedül vagy, nulla vagy”, esetleg anyagi kiszolgáltatottság (fizeti a hitel törlesztőt, vagy egy részét ((bár sokszor pont ezek a gyökerek veszik fel. pfff.. na mindegy)) ).
    Elmondom mi történne, ha a csávót gégefőn vágnád, és megráznád a csajt.
    Miután hazaértek, rosszabb esetben a köpcös bántalmazná a nőt, és kérdezné tőle, hogy miért áll szóba ilyen hülyékkel, (már bocs, de vágod…;)) aminek folyományaként a csávó még idegesebb, még idiótább lesz, a csaj, meg tovább amortizálódik. Persze nem jó, ha az ember észre sem veszi az ilyet, de nem tudsz mit csinálni. Max rontani a helyzeten. Hidd el, nem a seggemből húzom elő a története, megpróbáltam már segíteni ilyen bajbajutottakon.
    Mondtam az egyiknek, hogy elmegyünk, látlelet, feljelentés, én tanúskodom stb. Ilyenkor jöttek a Nem, mert bla bla bla… tud ő rendes is lenni stb stb rizsa. Ezeken nem lehet segíteni. Megmondtam neki, hogy most van lehetősége változtatni. Feljelenti, bevarrják, tiszta sor. Ha nem tesz semmit, a következő verésbe akár bele is rokkanhat, neadjisten belehalhat. Nem, mert bla bla bla. Jó. Mondtam neki, hogy engem, ezek után felejtsen el. Én nem emésztem magam az ő hülyesége miatt. Piros vagy kék pirula? Persze azóta is együtt vannak és nem változtak sokat a dolgok. A történtek után már nem hat meg senki szánakozó távolba révedése, ha tudatában van a változtatás lehetőségének. Vannak dohányzó emberek, lusta emberek, bántalmazó emberek, rövidlátó emberek, magas emberek, fekete bőrű emberek, elszenvedő emberek. Egy másik esetben felismerte az elszenvedő a hibát. Egy ideig egyedülálló volt, aztán talált egy olyat mint az előző. Még szerencse, hogy nem rosszabbat.
    Azt szokták mondani, hogy jobb egyedül, mint egy rossz kapcsolatban. Sok mellékelt ábra mutatja az ellenkezőjét. Igaz, hogy szar, de legalább van ( Aláírom, párt találni manapság nehezebb, mint valaha. De ha az ember mindent megtesz érte, nem lehetetlen (( a sok elvárás mindkét részről, a trendek, meg az, hogy lépten-nyomon az ember pofájába nyomják, hogy hogy kéne kinézni, hányszor kell a csúcsra jutni, hogy kend össze a párod kikötözött testét mézzel stb ez a része a dolognak már nettó f@aszság szerintem)) . Ehhez kapcsolódik egy másik hülye mondás, miszerint: “Everybody has somebody” Több millió ember van, aki úgy fog megöregedni és meghalni, hogy sosem csókolódzott senkivel, vagy sosem volt intim és/vagy érzelmi kapcsolata. Akinek volt az sem feltétlen párban éri meg az öregkort. És részemről ez teljesen Ok.
    Műszaki ember lévén a “Ha tudod, javítsd meg, ha nem megy, dobd ki a picsába” elvet vallom emberi kapcsolatok területén is.
    És működik.
    Sokan inkább dagonyáznak a szar állásban, a szar kapcsolatban, a szar általános körülményekben.
    Váljék egészségükre. Cheers

    Kedvelés

    1. – “ha egyedül vagy, nulla vagy” <- egy egészséges önértékelésű embernek a mi kultúránkban ez meg sem fordulhat a fejében, akármilyen a környezete.
      – tudom, életemben talán egyszer foglaltam állást egy szar párkapcsolatot illetően, de az lett a vége, h ők ketten végül képesek voltak legalább egyvalamiben megegyezni: abban, h hülye vagyok @;D
      – a bántalmazásról összességében azt gondolom, h egyszer bárkivel meg lehet tenni, de kétszer már csak azzal, aki hagyja. a fizikainál egyértelmű a helyzet, míg a szóbelinél sajnos elmosódhatnak a határok, és vmikor utólag válik nyilvánvalóvá.
      – pártalálás: amíg az emberek többsége a saját önismeretének és személyiségének fejlesztése helyett annyit tesz érte, h regisztrál egy társkeresőre vagy elmegy bulizni, nem csodálkozhatunk a szarban dagonyázáson @=/

      Kedvelés

  3. Én nem úgy gondolom, ahogy Magánvélemény, mégsem nagyon sikerült normális nőket “bevonzanom” az életembe. Rendszerint én ragaszkodom hozzájuk jobban, és nagyon hamar válok olyan mértékben kiszolgáltatottá, mintha nő lennék egy, a feministák által tipikusnak tekintett kapcsolatban.

    (Mielőtt valaki pszichológushoz küldene kétoldali gennyes kapcsolatfüggőséggel: nekem a haveri és egyéb társaságok nem adják azt a (társas) élményt, amit általában az embereknek. (Ez tulajdonképpen szerencse, mert asperger szindrómával élek, így jóval nehezebb lenne haverikörös társasági élményekhez jutnom, mint másoknak.) Viszont társas lény vagyok én is, afféle páros magányos farkas: nekem a párommal való beszélgetés, együtt gondolkodás, együtt alkotás, és intim közelség adja meg mindazt, amit a többi embernek a párja ÉS a baráti köre.)

    (Ja, Tempty, mekkora LOL, ugyanazt a macskát választottuk emblémául. Alaposan meglepődtem, amikor megláttam a blogod. :))

    Kedvelés

    1. hehe, én is rácsodálkoztam a macsekra @=) amúgy tényleg aspergeres vagy? bocsi az őszinte rácsodálkozásért, ha igen, csak manapság olyan trendi lett a téma, h mindenki nyakra-főre tölti rá az onlájn teszteket, de még soha, senkit sem ismertem, akinél tényleg bebizonyosodott volna a dolog. egyébként elárulom, h ugyancsak a kitöltők közé tartozom, de nem szimpla kiváncsiságból: a socially clueless-ségem és az egyedüllét-szeretetem adott némi okot az elmélkedésre @=P

      a véleményedet egyébként teljes mértékben osztom, nekem is a semmihez sem hasonlítható lelki kötődés lenne a legfontosabb – ugyanakkor egyfelől ez nem szükségszerűen jelent majd kiszolgáltatottságot abban a párkapcsolatban, amiben érdemes sokáig benne maradnod. másfelől pedig talán lehet egy apró, de annál értékesebb baráti köröd, csak még nem találtátok meg egymást a megfelelő emberkékkel…

      Kedvelés

        1. Ne haragudj, hogy látszólag elvesztem (a valóságban végig megvoltam :)). Nem rég diagnosztizálódtam hivatalosan is. Erről részletesebben inkább magánban, ha gondolod, írj a gbw kukac freemail pont hu-ra. Apró, de annál értékesebb baráti köröm van, tulajdonképpen ha nem lennének, lehet, hogy már én sem lennék. Nagyon fontosak, talán én is nekik, gyakorlatilag nincs téma, amit meg ne mernék és akarnék velük beszélni. Vicces, hogy többes számban beszélek róluk, pedig nem így működik. Ezek az emberek nagyrészt nem ismerik egymást, mindegyikükkel külön-külön, face-to-face (vagyis microphone-to-headphones) beszélgetek leginkább.
          Amiről kérdeztél, szintén szívesen írok magánban. (Amúgy sok beszélgetés esszenciájából lesz nálam cikk, gondolom, nálad is. Az más kérdés, hogy a freeblog nem működik, tehát hiába van cikk, nem kerül ki. A sok minden mellett dolgozom a blogom saját szerverre költöztetésén is.)

          Kedvelés

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s