Beszélni a munkáról

Kétféle ember van: az egyik beszél a munkáról, a másik meg csinálja. Többkörös interjúk, monoton meetingek, félórás telefonbeszélgetések, terjengős levelezések… Úgy tapasztaltam, hogy semelyiknek sincs értelme. Mert aki tudja, mit akar rám bízni, röviden és velősen közli. Aki pedig nem tudja, azzal minek csevegni?

Bár elvileg a kommunikációból élek, bizonyos élethelyzetekben kifejezetten allergiás vagyok rá. Nem a hasznos információcserére – azzal bárki, bármikor megtalál. Hanem arra a jelenségre, amit magamban csak „túlkommnak” hívok. Ez a magánéletben könnyen orvosolható, mert azonnal felismerhető, „Fú, éppen sorban állok a Lidlben XD” jellegű üzeneteket jelent, amelyek érkezésekor egyszerűen elküldöm az illetőt a vérbe. (Sajnos pont egy megtörtént eset. Szegényke ráadásul annak tudta be a lelkesedésem hiányát, hogy talán rivális hipermarketet részesítek előnyben.)

Én kérek elnézést.
Én kérek elnézést.

A túlkommos munkaadó (én inkább megbízónak hívom őket) viszont sokkal neccesebb. Nyilván alapból tiszteletet érdemel tőlem, aki valamilyen feladat elvégzéséért valamekkora összeget kifizet nekem. Éppen ezért nem gondolhatom az öt A/4-es oldalnyi e-mailje láttán, vagy a parttalan diskurzusunk huszadik percében, hogy hé, ember, menj már a fenébe, mert duma helyett dolgozni kéne. Neked is, meg nekem is, ugye. Pedig szoktam ilyet gondolni, a franc egye meg! És a gondolatok elfojtásának elég csúnya vége lehet, úgyhogy inkább elfogadva elemezgetem őket. Aminek meg is van a gyümölcse.

Alkalmazott koromban nagyon sokféleképpen próbáltak kommunikálni velem. Kaptam írásos visszajelzést a munkámról olyan felettestől, akivel még az életben nem láttuk egymást, és azt sem tudta, mivel foglalkozom. Aláírtam a fejlődésemet szolgáló véleményt, így megvolt a csodásan hatékony oda-vissza kommunikáció. Voltam célkitűző beszélgetésen, ahol jól bevált amerikai szervezeti mintára összegyúrták volna a saját karrier-előmenetelem a cég fejlődésével. Egy mukkot sem szólhattam szinte, csak a kezembe nyomtak a végén egy papírt, hogy a portálnak ennyi legyen a látogatottsága iksz hónap múlva, mert különben ejnye.

Aláírtam, megcsináltam, eljöttem. Nem ezért. De tagadhatatlanul hasznos volt számomra a felismerés, hogy a jövőben csak ésszerűen vagyok hajlandó kommunikálni. Vállalkozóként ez eleve könnyebb, mert főnök-beosztott viszony helyett egyfajta mellérendelő kapcsolat jön létre, amiben természetemből adódóan sokkal jobban becsülöm a partnert. Kivéve, ha még szerződéskötés előtt a majdani közös világmegváltásról zengett ódákkal, a hosszú évek óta terméktelenül dédelgetett üzleti elképzelésekkel, valamint az elődeim szidásával traktál órákon át. Mert akkor nem lesz a partnerem egyáltalán.

Nem azért, mert az együttműködéshez szükséges eszmecsere derogálna. Hanem mert a túlkommos emberek hatékonysága nulla. Amikor nagyon kellett a lóvé, vagy fantáziát láttam a dologban, próbáltam jó képet vágni hozzá, s türelemre nevelni magam. Az érintettek sajnos írogatni és beszélhetni akartak, de olvasni és hallgatni kétmondatnyit sem bírtak. Magyarán hiába szóltam, hogy ezt vagy azt (nem) kéne csinálni, mintha borsót okádtam volna a falra. Márpedig ha velem ilyen volt a kommunikációs stratégiájuk, akkor mással is. Ebből nem terem sem siker, sem pénz. Ha meg nincs pénz, miből fizetnek ki?

Miután mindezt megéltem és összeraktam fejben, néhány érdekes vizsgahelyzet elé állított az élet. Többen is velem óhajtották megalkotni az évezred bizniszét, amire nulladik pillanati túlkomm miatt hasból mondtam nemet. Gyakran döntök megérzés alapján, és ha egy e-mail vagy telefonhívás taszít, akkor az észérvek sem fognak meggyőzni.

Amikor végre sikerült elfogadnom a saját pofátlan hozzáállásom, nagyon rövid és nagyon sorsdöntő e-mailek kezdtek potyogni. Olyanok például, hogy lenne-e kedvem egy-két portált szerkeszteni. Igen? Akkor erre a felületre kell belépni, ennyit fizetünk, küldjük a szerződést. Semmi fölösleges körítés. Meg olyan is, hogy lenne-e kedvem fordítani. Naná, mit? Könyvet. Ezt így, in medias res, zéró petting. Pont, ahogy megálmodtam. Vagy még egy lépéssel előrébb. Mert nem hittem volna, hogy én ilyet valaha is. (Nyugi, világgá kürtölöm a részleteket, amint megjelenik.)

Hála minden túlkommos és nem túlkommos felettesnek, mellettesnek, főnöknek, megbízónak, miegyébnek, aki ezekhez a tapasztalatokhoz segített. Ja, meg neked, amiért csont nélkül elfogadod, hogy a munkáról való beszélés hátrányairól beszélek – éppen munka helyett.


Még több cikk:

7 Comments

  1. Mostani munkahelyemen nagy hagyománya van a meetingeknek. Többnyire amcsi szónoklatokat hallok kooperációról – de a főnöknek jobb nem előadni a saját ötleteket -, profizmusról – de a mindennapi munkavégzés gyakran annak ellenkezőjét hozza -, és közös jövőbe révedezésről. Hát, ööö. Inkább bízzák rám a hogyant, legfeljebb a tól-iget tartom szükségesnek, mert határok azért kellenek, nehogy belegyalogoljak más területére, felvállalva így érte olyan felelősséget is, ami hierarchia szerint nem is az enyém. (erről a hierarchiáról is kisregényt lehetne írni)

    A konfliktusfelvállalást és megbeszélést szétdumálás előzi meg lelkizéssel, amitől szintén falnak tudok menni. Hah, öreg vagyok én már ehhez. Világos, egyenes, higgadt beszéddel nálam többre mennek, mint rizsával és rétestésztaként nyúló, érzelmekre operáló szólamokkal.

    Kedvelés

    1. kevés nagyobb vezetési hiba létezik, mint az idegen szemlélet erőltetése… a “hú, de demokratikusak vagyunk” szöveg mindig érdekesen hangzik egy autoritásra építő főnök szájából, akinek szólni sem mernek az alkalmazottak. eleve ellentmondásos hangulatot szül, mert a háta mögött faszkalapozzák azt, aki miatt szemtől szemben haptákba vágják magukat @=/

      Kedvelés

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s