Miért nem vagyok oknyomozó?

„Nekem a lap és az olvasóim érdekeit kell néznem” – mondta a Barátok közt újságíró figurája, mire kénytelen voltam olyat tenni, mint még soha. Kábé háromszor tekertem vissza a közhelyet, hogy jól hallom-e, mielőtt visszasüppedtem a melóba. Amivel nem a lap, és nem is az olvasó érdekeit tartom szem előtt elsősorban, hanem a sajátomat.

Mindig furcsán néznek rám, ha szóba kerül, hogy hidegen hagy az oknyomozás. A legtöbb szakmán kívüli két lábon rohangáló diktafonnak véli a zsurnalisztát, akinek életcélja kell, hogy legyen a lepellerántás. Torolja meg a politikusok gaztetteit, állítsa meg a környezetszennyezést, csökkentse a devizahitel törlesztőrészletét, és szabad perceiben írja meg, milyen botrányosan viselkedik a szomszéd. Magyarán legyen a nép szószólója, képviselje annak érdekeit, illetve szolgáljon a demokrácia kapuőreként. Az álomszerű skatulya két kérdést vet fel bennem. Egy: létezik-e egyáltalán ilyen? Kettő: miért nem láttam magam egyetlen percig sem ebben a szerepben?

Osztja az észt. | Fotó: RTL Klub
Osztja az észt. | Fotó: RTL Klub

Az első a nehezebb. Legszívesebben csípőből rávágnám, hogy nem. De tudom, ezzel százak szívét törném össze, akik őszintén azt hiszik, hogy igen. Vagy ők akarnák összetörni a pofámat, hogy effajta nemes küldetést bírálni mégis miként merészelek. Akad rá okom, hiszen ha a Barátok közt hazai sztereotípiákat felvonultató szappanopera helyett egy cenzúrázatlan valóságshow lenne, körülbelül a következőképpen zajlott volna a cselekményszál, amiben Az Újságíró leleplezi egy kisvállalat üzemi balesetet okozó korrupcióját. Ha naiv vagy, esetleg önérzetes kolléga, ne olvass tovább. (Azt hiszem, most küldtem el a francba az olvasók kétharmadát.)

Kezdjük ott, hogy a BK vakmerő tollforgatója történetesen főszerkesztő. Belőlük a hús-vér példányok többnyire csak ritkán látott fantomként lebegnek a tollnokok tudatában. Ritkán materializálódnak, leginkább a legszaftosabb kirúgások, valamint a karácsonyi vacsorák alkalmával. Előfordul, hogy egy elkülönített iroda elefántcsont-tornyából szem előtt tartják a munkálatokat, de semmi esetre sem mennek ki a helyszínre egy három főt foglalkoztató cég kudarcának kapcsán kamaszokat interjúvolni.

Viszont ha mégis, akkor muszáj előbb megnézni, nincs-e a jelenlegi, a múltbéli és a talán jövőbeli hirdetők között az érintett intézmény. Előbbi esetben azonnal sztornó az ügy, utóbbiaknál pedig meg kell rugdosni az értékesítőket egy jó kis ajánlat kiküldéséért. Ha az akciósan ígért reklámlehetőségre sem jön válasz, muszáj végiggondolni, hogy a családi és a baráti körben nem érint-e valakit kínosan a sztori. Hát hol éri meg a veszekedést az a nyamvadt cikk? Az Újságíró hiába szolgáltat igazságot, ha otthon az asszony megnyomorítja az idegrendszerét, amiért képes volt „kiszerkeszteni” a keresztanyja unokatestvérének a menyét.

Amennyiben rokon-barát-ismerős vonalon is negatív a lelet, jöhet a következő lépés. Az Újságíró elmélázik rajta, hiányzik-e neki ez az egész. Hogy órákig kell rohangálnia az anyaggyűjtés kedvéért, amikor tizenöt perc alatt is lehet értékes tartalmat csinálni. Utána meg aggódhat, hogy leperelik a gatyáját egy félmondatért. És akkor ő fog fizetni, nem a szerkesztőség. Ez egy ilyen aszimmetrikus kapcsolat: fel kell áldoznia az energiáját meg az idejét, cserébe viszont jól kihátrálnak mögüle, ha hibázik. Vagy ha nem hibázik, csupán szerencsétlen témába nyúl, akkor is.

A lap és az olvasó érdeke pedig általában kettő, tehát csak olyan kancsal módon lehet őket nézni, hogy abból frappánsan leleplező cikk nehezen születik. Szóval én arra a következtetésre jutottam: a Barátok közt-féle oknyomozó nem létezik.

Ami a második kérdést illeti… Hát nem vagyok én Zorró, vagy ilyesmi. Mivel az objektív igazságok létezését eleve kétségbe vonom, a megvilágításukra eleve nem érzek kísértést. Én csak szeretek szöveggel bánni. Írni, szerkeszteni, formázni, szétszedni, összerakni, satöbbi. Ja, meg lefordítani is. A magam örömére, lehetőleg minél több pénzért. A lapnak és olvasónak pedig elég, ha tetszik.

Nem akarok fontoskodva kérdezősködni illetékesnek tartott embereknél, hogy mások iránymutatásai alapján egymás után pakoljam a mondataikat, és ezzel elvileg tegyek valamit a közért. A köz mondjuk talán azt hiszi, hogy az olyanok nem is újságírók, mint én. És éppoly kritikátlanul kajálja a Barátok köztöt, mint az önjelölt oknyomozók okosságait.


Még több cikk:

3 Comments

  1. Azt, amit mi csinálunk, angolszász területen úgy hívják: writer. Az újságíró meg az, aki megy oknyomozni, helyszínelni, satöbbi. Az utóbbira én sem vágytam soha. Tegyük hozzá azonban, hogy nálunk ennek nincs is piaca: egyszerűen az érdekcsoportok összefonódnak, a reklámpiac borzasztóan kicsi és csóró, a médiatermékek pedig nem akarnak sok pénzt tenni valamibe, amikor fillérekből is gyártható sok pénzt hozó tartalom, ami ráadásul senki érdekeit nem sérti, ami vesztességet hozhat. Tehát nálunk nincs igazi oknyomozás, ha van, akkor az az újságíró szenvedélyéből fakad, és többnyire nagy az ára.

    Voltam három éve egy céges oknyomozás-konferencián Svájcban, brutál érdekes volt. Az egyik díszvendég volt Roberto Saviano, aki úgy intézte el a maffiát, hogy Berlusconinak is csúnyán keresztbe tett (http://en.wikipedia.org/wiki/Roberto_Saviano). Tíz darab testőrrel érkezett, öt autóval, hogy ne tudják, melyikre kell lőni. Brutális élete van: évek óta nem járt nyilvános szórakozóhelyen, és minden napját úgy kezdi, hogy tudja: talán ez az utolsó. Van nála mindig ciánkapszula az alsógatyájában, hogy ha elkapnák, ki tudja nyírni magát, mielőtt kínozni kezdik. Ez egy szenvedély, ezt ép ember nem csinálja csak úgy. Ez több mint hivatás, az fanatizmus. A kínai előadó is érdekes volt, csak nem tudott angolul, ezért egy fonetikusan leírt szöveget olvasott fel (2 órán át), pedig kérdeztünk volna. A csúcs meg egy jordán lány volt, aki úgy lelpezett le egy kiskorúakat is foglalkoztató bordélyt, hogy beépült 3 hónapra. HIjabot viselt, tehát azóta azon tűnődöm, mit fedhetett a “beépülés”…

    Kedvelés

      1. kár, h a writernek nincs magyar megfelelője. a cikkíró olyan esetlenül hangzik @=S a sztorit mesélted élőben, akkor ki is ámultam magam, h oknyomozás-konferencia, wow. így viszont nincs értelme, ahogy ez a szőrmók tolja. életet karrierért soha. mondom ezt az én melómennyiségemmel, haha. de nem úgy értem, na.
        ps2: akit a képen látsz, török jónás! (megint lemaradtam néhány résszel, shit.)

        Kedvelés

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s