Hónaljpróba a buszon

„Minek fürödni? A sok víz csak tönkreteszi a bőrt! Az ember amúgy sem büdös!” – magyarázta a buszon zötykölődve egy középkorú fazon az előző megállónál mellé huppant idős nőnek. Aztán se szó, se beszéd, felemelte a karját, s a néni orra alá nyomta a hónalját. „Ne’, szagolja meg!”

Az áldozat – ahelyett, hogy fölpattant és elmenekült volna – megadóan a terjedelmes szőrcsomó irányába fordult, majd beleszimatolt. „Jól mondja, én se viszem túlzásba! Egy szappan vagy két évig elég, nem használok más kenceficét” – válaszolta az ősz kontyos, aki a mondat közepén kissé megingott. Hogy a szaghatás vagy egy különösen méretes kátyú okozta a bizonytalanságot, nem látszott. Mindketten vakaróztak valamicskét, mielőtt folytatták a diskurzust.

Fincsi. | Fotó: Gyagyás család c. film
Fincsi. | Fotó: Gyagyás család c. film

„Fiatalkoromban heti egy mosdás volt a módi. Akkor még tudták, hogy kell ezt csinálni!” – tette hozzá az otthonkás asszony. Fekete alapon fehér, kérges mintázatú talpa megpihent az előtte tartott, egykoron világos árnyalatú reklámszatyron. „Ja. De akkor is megteszi a legfontosabb helyeket leöblíteni” – reagált a férfi. Másik karját fölemelvén ő maga ellenőrizte, időszerű-e már a következő muri. Az onnan kipárolgó levegőt beszívva olyanná vált az arca, mintha citromba harapott volna. „Rendben van ez még!” – legyintett vonásait rendezve az anyóka felé.

„Megmondtam én!” – bólintott amaz, és egy régi lavórhoz fűződő szép emlékről kezdett mesélni. A busz pisszegve-fújtatva folytatta útját az idejétmúlt épületek lábánál. Fakó színek, kockaszerű formák, hámló homlokzatok, reménytelenségbe görnyedt járókelők jelentették a félig homályba vesző panorámát. Órákig tartott a néhány perces utazás. Hol nagyhangú cigány fiatalok, hol pedig S-alakba torzult testű öregek vették körül a személyes higiéniáról társalgó párt.

„Nem kér egy pogácsát?” – kérdezte a néni a végállomást jelentő pályaudvarnál. A pasas némán bámulta, ahogy a tömött zacskóról lekerül az egész élet mocskát fogva tartó láb. Nem látszott hajléktalannak, de gépszerűen tartotta a markát az ennivaló láttán. Tenyerében kemény kis tárgy koppant, még néhány méterrel hátrébb is hallani lehetett a zaját. „A fiamnak sütöttem, most megyek hozzá” – büszkélkedett a nő, aztán a szisszenéssel nyíló ajtó felé kezdte vonszolni magát. Atlétás útitársa segítőkészen fölpattant, és laza mozdulattal utána hajította a szatyrát.

Végül egymás mellett baktattak tovább, hogy a vonaton még több szerencséssel ismertessék meg a helyes tisztálkodás alfáját és ómegáját.


Még több cikk:

2 Comments

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s