Mazochista kirándulás Miskolctapolcán

„Mikor induljunk?” – kérdeztem a miskolctapolcai fürdő medencéjében ázva. „Mielőtt főbe lövöm magam!” – válaszolta barátnőm, majd kínunkban röhögni kezdtünk. A kétnaposra tervezett mini nyaralás valószínűleg akkor siklott ki, amikor a szarrá stukkózott, hideg és nyirkos szobából kilépve, egy gyárnak nézett szocreál szálloda lábánál megláttuk a régi strand csernobili maradványát.

„Nem az számít, mi történik veled, hanem hogy miként éled meg” – tartják a bölcsek, és ezzel nagyjából egyetértek. Valami mégis akadályozott benne, hogy kikapcsolódó üzemmódba tegyem az agyam, mert már érkezéskor feltámadt a menekülési ösztönöm. Számszerű adatokkal alátámasztva jóárasított kupont vettünk. Egy kis ejtőzésre és „barlangázásra” számítottunk, szép környezetben, finom ételekkel. Nehéz szavakba önteni, mit kaptunk helyette, hiszen az ottani tömeg már önmagában ütős ellenérv a következőkkel szemben. De miután csoportosan járnak a szarra a legyek, talán még igazam is lehet.

miskolctapolca-buszmegallo-tempty
Hopeless place.

„Recepció? Az nincsen, itt nem így működik, kérem!” – röhögött a telefonba a panzió tulajdonosa, majd leszalajtotta asszonykáját, aki beterelt minket a négyféle hányásszínnel, indokolatlan mennyiségű stukkóval és garázsmaradékból összeválogatott bútorokkal dekorált helyiségbe. A kinti harmincvalahány fok után két percig üdítően hatott a sötét meg a hideg, amíg észre nem vettük a pókokat, s érezni nem kezdtük az ismeretlen forrásból érkező, kiszellőztethetetlen, tompa büdöset. „Tíz perc múlva jövök, addig helyezzétek magatokat kényelembe!” – szólított föl kedélyesen a hölgy, mi pedig mondtuk: hogyne.

Panoráma a nyüzsgő Miskolcra.
Panoráma a nyüzsgő Miskolcra.

Meleg víz van, az ágynemű néhány agyonmosott folttól eltekintve nem koszos, a helyzet tehát a legkevésbé sem tragikus. Legalábbis így nyugtattam magam, mert a zsúfolásig telt parkoló, illetve a papírvékony falakon átjövő neszek alapján a valóságtól eltérő képet kellett, hogy lássak. Én akkor még viszonylag zen állapotban voltam, útitársamnál viszont azonnal hazamenős mélypont jelentkezett, így sétára noszogattam a festőinek álmodott városrészen. A papírmunkáért illetékes menyecske benti várakozásunk huszadik perce után megjelent, és közölte, hogy nem ér rá, félóra múlva ismét diszkrét dörömböléssel keres.

És ez csak egy sarok!
És ez csak egy sarok!

Miután a szobában nem volt légkondi, de napfény sem, s az ablak fekete ponyvával bevont kőhalomra nézett, pánikszerűen menekültünk ki a fülledt melegbe. Rövid tipegés után kiderült: a gyárnak hitt, mindenhonnan égbe lógó épület egy működő hotel, a fák között pedig atomkatasztrófa helyszínét idéző, rozsdás betonhalmaz kapott helyet. Üdülőfalu-érzésre számítottunk, ezt kaptuk helyette. A panzióba visszaérve kiderült, hogy a kuponnal többet kellett fizetnünk, mintha az utcáról estünk volna be. Így viszont járt a bőségesnek ígért reggeli, meg a welcome drinkként átnyújtott energiaital a teszkó gazdaságos tábla csokival.

Helyi nevezetesség.
Helyi nevezetesség.

„Valahol szépnek kell lennie!” – gondoltam, ezért ismét megpróbálkoztunk a mászkálással. Találtunk aranyos kis tavat ebihalakkal és békákkal, színes virágokat, csöpp csónakázót a zsebkendőnyi parkban. Vettünk fagyit is, de miután az enyémnek fehér csoki helyett megszilárdult vécéillatosító íze volt, két nyalintás után olyat cselekedtem, mint még soha: kibasztam az első kukába. Azzal a tudattal tértünk nyugovóra, hogy a másnapi barlangfürdő fantasztikus lesz, csupa szép emlék forrása. Csak az ágy rugói ne álltak volna a bordáink közé egyfolytában!

Nem őszinte a mosolyom.
Nem őszinte a mosolyom.

A másnapi reggeli egy másik panzióban várt minket, ami mellett már nyolckor légkalapáccsal ügyködtek a mesterek. Ötféle ételből választhattunk, biztosra menve hidegtálat kértem. A bőség kettő szeletke sonkát, pár négyzetcentiméter sajtot, és néhány karika egészen furcsa aromájú szalámit jelentett, fél kiló fehér kenyérrel, valamint csomókban összeállt vajjal. A hitelesség kedvéért bevallom: a több mint huszonöt perc alatt összeállított kompozíción volt még két darabka szikkadt uborka. A közeli zöldségeshez átrohanva berámoltam a sonkát, közben a tea cukortartalma csendesen bontogatta barátnőm fogzománcát.

„Croasóm” és tevehere.
„Croasóm” és tevehere.

A barlangfürdőbe némileg letörve, de lelkünk mélyén még mindig várakozással telve érkeztünk. Ha feszültség tombol bennem, mozognom kell, ezért még ruhában látleletet vettem az úszómedencéről. Ami egy pár méteres, negyedkörívben elhajló képződmény volt, benne sok ázó nyugdíjassal és ficánkoló kisgyerekkel. Néhány szlovák turista tette meg benne négy-öt karcsapást, faltól falig, keresztben.

miskolctapolca-barlangfurdo-tempty
A legjobb szó rá a semmilyen.

Na, nem szégyellem, de ezen a ponton sikítófrász-közeli állapotba kerültem, ami nálam „mindenkinek a kurva nénikéjét!” típusú, aszociális magatartást jelent. Az öltözőben többé-kevésbé megnyugtattam magam: úszni itthon is lehet, de még mennyire! A sóstói strand képzeletbeli képe viszont eszembe juttatta: szerencsés vagyok, amiért egy megyével odébb dobott le a gólya, nem pedig ide.

miskolctapolca-beka-tempty
„Keresd a szépet!” projekt 1.

Az egyre gyarapodó tömeget kerülgetve a barlangfürdős rész felé vettük az irányt. Én nagyon vártam, hogy valami végre igazán jó legyen, míg a barátnőm biztos volt benne, mert járt már ott gyerekfejjel, és akkor élvezte. A természet alkotta falak között hömpölygő, zöldesre világított víz valóban élményt nyújtott volna, de miután a testemnek préselődő komplett Szabó család apraja-nagyja majdnem lerúgta a vesémet, a teremnek kialakított részekben pedig száz, karúszóval csapkodó ördögfióka ordítása visszhangzott tucatszorosára erősítve, gyors körbemenetel után inkább átcaplattunk a sima, fedett termál részbe.

miskolctapolca-virag-tempty
„Keresd a szépet!” projekt 2.

Na már most, rólam tudni kell, hogy ázni kizárólag kiadós úszást követően szeretek. A langymeleg víz egyébként nem vonz, bár néhány percig kelletlenül elpislogok benne. Adott a kérdés, hogy akkor minek mentem fürdőbe, de naiv kobakomban fel sem merült egy nagyobbacska, hideg pocsolya hiányának lehetősége, amiben ficánkolhatok vagy másfél kilométert. „Úgy gubbasztasz itt, mint egy akvárium falára tapadt csiga, vazze!” – nevetett a barátnőm, miután önkéntelenül az oldalra erősített korlátba kapaszkodva, a fallal szemben, könyökig húzott térdekkel révedtem a semmibe.

miskolctapolca-mokus-hid-tempty
„Keresd a szépet!” projekt 3.

A zaj miatt beszélgetni nem tudtunk, csak némán bámultuk az embereket. Aztán vettem egy nagy levegőt, és kislattyogtam a kurta-furcsa kis úszómedencéhez. Tíz hosszt (ívet?)  sikerült mennem, punnyadt embereket és döglött rovarokat kerülgetve a nem elég mély vízben, aztán visszamentem, hogy latolgassam útitársammal, mi legyen. A rögtön hazamenés ideája mindvégig a lehetséges alternatívák között lebegett.

Lényem egyik fele ezt követelte, a másik pedig, hogy ne adjam fel. Utóbbinak engedelmeskedve betoltunk egy nagyon gyenge közepesnek mondható, de annál drágább ebédet a büfében. Magányos sonkaszelet és ananászkonzerv-karika árválkodott a csirkemellen, amit szemünk láttára hajítottak be a mikróba, hogy ezerötszázas „Hawaii szelet” legyen belőle. A rádióból bömbölő régi slágerek az illatokkal együtt a számunkra csak a történelemből ismerhető Szovjetúnióba repítettek minket.

Végre valami jó!
Végre valami!

Négy órát sem bírtunk ki az egész napos jeggyel, ám addigra az élménymentes semmittevés hatására mindkettőnknél a szellemi leépülés csalhatatlan tünetei jelentkeztek. „Kösz-csi” – mondtam valamire. „Sziv-csi” – hangzott a válasz. „Ko-csi” – mutattam a mellettünk elhaladó, fekete gőzt okádó négykerekűre. Ez kiütött minket jó tíz percre. Visszamentünk a kisbékás tóhoz, mert miért ne. „Lesz egy giga béka, meg egy giga stukkó” – összegeztük a fényképezőm memóriakártyájának tartalmát, mielőtt a sramlizenével átitatott erdőcskében megtaláltuk a kiruccanást megmentő bobpályát. Korábban még nem száguldottam ilyenben, így különösen nagy élményt jelentett a két lecsúszás.

Kedvenc szobánkba érve azzal a boldog tudattal állítottuk be reggel hétre a telefonjaink ébresztőjét, hogy hamarosan ismét élvezhetjük az otthon hangulatát, melegét, illatát, ízét. Én Nyíregyházán, útitársam Budapesten – szerencsére mindketten elég messze innen.

Miskolctapolcára tehát azt küldöm jó szívvel, aki vágyik egy örömkönnyes hazatérésre.


Még több cikk:

12 Comments

  1. Ne basszmáfel, és ez fejenként egy 10-es volt??????????????????? Uhhh…. Sokkolódtam. Akkor ez ilyen Survivor-camp volt. Az elbeszélést mindenesetre nagyon élveztem. És rögtön legugliztam, mi az a stukkó. Az ember mindig tanul valami újat.

    Hétévesen a Barlangfürdő nagynak tűnt. Ó, én nagyon szeretek 37 fokos vízben ülni 2 órát, de azt hittem, úszómedence mindenhol van! Alig várom a nyíregyi strand tesztelését! :)

    Kedvelés

    1. 10-es + idegenforgalmi adó + teljes árú vonatjegy + 4 buszjegy + kaja. hagyjuk is, mert nem tudom NEM felbaszni magam, grr…

      a nyíregyi strandokat imádni fogod, elviszlek mindkettőbe!!

      Kedvelés

    1. hát kábé.

      egyszer jártam erdei iskolában. egy hét múlva pont oda ment forgatni a fókusz, szalmonellabotrány miatt. a részletektől megkíméllek, de szerencsére nem álltam be a fosvahányók táborába, mert túl finnyás voltam megenni a “kaját”.

      Kedvelés

  2. XD Én voltam itt hosszú hétvégén – nem a jótékony homályba vesző panzióban, hanem Miskolctapolcán -, és nagyon eltérő hatások értek engem. Meg merem kockáztatni, hogy a szállásotok kudarca megalapozta az egész ottléteteket. Nagyon sok múlik ám ezen is. Én mielőtt elmegyek valahova, neten utánanézek, így leltem jó fagyizót is.

    A csernobili strandkép: az szégyenfolt. A régi fürdő romjai, horrort lehetne benne forgatni. A helyiek utálják, ahogy kinéz, szerintük jobb sorsra érdemes.

    A kuponozás lutri. Mindenre fel kell készülni ;) Amúgy sokkal olcsóbban és jobb szállást is ki lehet kapni. Mi fejenként 3000/fő/éj-ért voltunk hotelben, igaz, előszezonos akció volt. 5000-ért félpanziót nyújtottak a szállással együtt.

    Én élveztem a barlangfürdőt. Voltam ott olyankor is, amikor nincs tömegnyomor, és olyankor is, amikor többen heringeznek. Vesémet nem rúgták le, ejtőzni mentem, azt meg is kaptam. Négy-öt óra nekem elég az ilyen langyos vízben, utána mi kalandparkban voltunk, de bobozhattunk is volna, ha akarunk (azzal is szemeztem).

    Sóstón még nem voltam, amikor az osztályunk odament kirándulni, önkényesen eldöntöttem, nem megyek azokkal a balfékekkel még egyszer el sehová, így sajnos kimaradt a hely az életemből. Pedig azért talán érdemes lett volna bepróbálkozni.

    Kedvelés

    1. ne is mondd… még az utolsó fűszálnak is utána szoktam nézni neten, de most valamiért letudtam annyival a keresgélést, h a booking.com-on nem volt fent a panzió, akkor biztos új, és kész. itt 10-ért lett volna pofájuk fejenként félpanziót adni, tehát egy főétkezés 5 000… valószínűleg olyan lett volna, mint a mászó, zöld kolbász a zimmer feriben @XD

      egyébként direkt hétköznapot (keddet, h ne legyen közvetlenül a hétvége mellett) választottunk a barlangfürdőzésre, és délelőtt mentünk, mégis így jártunk. a kalandpark nem vonz, de remélem, neked tetszett @=)

      a sóstói parkfürdő kb. 3 éve extrán jó, amióta felújították, és egybenyitották az élményfürdővel. azelőtt nem biztos, h szuperszonikus tapasztalattal szolgált volna, bár sosem volt rossz. az osztálykirándulásos álláspontodat megértem, azokból nekem is kimaradt néhány a korábbiak kellemetlensége miatt @=S

      Kedvelés

  3. Huu, Tempty, annyira át tudtam ezt élni. Az elmúlt években kétszer voltam külföldön, s mindkét alkalommal annyira szívás volt a szállás. Az egyik – munkaügyben – egy római 4 csillagos szálloda lett volna. Valami szakadt gettó szélén volt, kilátás egy nagy pusztára, meg az autópályára. Egy hangárszerű, lelketlen épület volt, kongott az ürességtől, ill. reggel külföldi munkások vödrökkel a kezükben gyalogoltak át az előterén. A szoba persze rendben volt, nagy volt, szép volt, a reggeli pazar, de a környezet…Ami nagyon fájt még, hogy azt gondoltam, hogy este, a munka végeztével elmegyünk majd csavarogni, de kocsival nem mertünk bemenni a belvárosba, nehogy ellopják, a környék meg annyira félelmetes volt, hogy ki sem mertem menni az utcára egyedül, így a helyi busz lehetőségét elvetettük. Ja, és a személyzet között egy olasz volt, a többiek lengyelek voltak, amivel nem lett volna gond, ha normálisan beszéltek volna olaszul, angolul…

    A másik út szinten Rómába vezetett (magánút), de most is sikerült egy elég gyenge szállást kifogni. A két szobás családi szoba valójában egy szoba volt, csak a közepén volt egy boltív. Az ágyam fejénél volt a fürdő, amit egy vékony ajtó/fal választott csak el a szobától, a kilátás meg… egy másik épület falát láttuk, meg a gépházat, ami állandóan zúgott. Volt egy franciaágy, a másik két ágy közül az egyik egy szétnyitható fotelágy volt, a másik meg egy kempingágyszerű valami egy lyukkal a közepén. Mivel a szemben lévő épület betakart minket, így tök sötét volt a szobában. Ezzel sem lett volna gond, de sokat fizettünk érte, s ami itt fájdalmas volt, hogy a környéken volt még vagy 20 szálloda, s tényleg a miénk volt csak ilyen lepukkant, s a többi sem került volna többe. (Azért azt hozzá kell tennem, hogy a személyzet nagyon kedves volt, a tulajdonos egy idős úr, aki szintén nagyon rendes, barátságos volt velünk, plusz jó helyen voltunk, közel volt minden.)

    S ezekkel az a gond, hogy külföldön vagy, kifizetted előre, így nem nagyon tudsz variálni.

    Kedvelés

    1. jaj, basszus… egy ilyen paradicsominak hitt helyen, mint róma, különösen fájdalmas lehetett a helyi nyóckerbe botlani @=( mert nekem is rögtön a colosseummal pózoló emberek jutnak róla eszembe, nem pedig ilyesmi. de kétszer ugyanott ennyire megszívni már tényleg példátlan @=S
      és mindezek után maradt benned igény arra, h esetleg visszamenj harmadjára? vagy kinyiffant a maradéktalanul pozitív élménybe vetett hited?

      Kedvelés

      1. Igen, maradt, első este bosszankodtunk, csalódottak voltunk, utána megbeszéltük, hogy ez nem ronthatja el a napjainkat, úgy is csak aludni megyünk haza. Az volt a rossz, hogy először nagyon lepukkant szállodákat találtunk a neten, így megemeltük a nyaralásra szánt keretet, hogy szebb helyünk legyen, ezért volt bosszantó. Vissza fogok menni, mert sok minden kimaradt, van még ott bőven látnivaló. :)

        Kedvelés

  4. Évek óta vágyom Miskolctapolcára, de mivel túl messze van, még nem került rá sor… ahogy olvastam a beszámolód, lehet nem is fog :/ Semmi sem utálatosabb, mint a tömeg, neveletlen gyerekekkel. Egy ilyen “élményért” nem autóznák 350 km-t. Lehet ez is kimarad az életemből :) Viszont hallom Nyíregyházán érdemes a helyi fürdőt megnézni? összekötném egy állatkert-látogatással, majd valamikor. Ja, és köszi a beszámolót, hasznos volt és vicces is :)

    Kedvelés

    1. nehogy miattam hagyj ki bármit is! de tény, h ezek után tényleg nem tudnám jó szívvel ajánlani a helyet.
      itt, nyíregyen a parkfürdővel egybenyitott élményfürdő (1 db jegy kell hozzá) fantasztikus, és a tőlük néhány száz méterre lévő tóstrand is festői. az állatkertről pedig fölösleges ódákat zengeni, elég látni a híradóban, milyen cukiságok születnek mifelénk @=)
      a beszámoló megírásán egyébként gondolkodtam, mert fejben panaszáradatnak tűnt. de örülök, h végül kiadtam magamból – pláne, ha még tetszik is.

      Kedvelés

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s