A nemzeti dohánybolt kirekesztettjei

„Vazze, ide se mehetünk be…” – révedt Dani a nemzeti dohánybolt sötétített üvege fölött kinyúló cégérre. A tizennyolcas karika kesernyés félmosolyra késztette. „Ja, de minek mennénk? Anyáék hoznak ukránból cigit. Jut neked is” – válaszolta a hajszálnyival idősebb és tapasztaltabb Jani. Ő a tizenötödik születésnapját ünnepelte nemrég.

„Király, hogy ilyen jó arcok a szüleid! Én bezzeg bujkálhatok, mint valami ovis. Ha megérzik rajtam a szagot, annyi. Múltkor is berágtak, mert kiesett a táskámból a szajré. Napokig hallgattam, hogy milyen egészségtelen bagózni…” – emlékezett fájdalmas képpel a hetedikes Dani. Az iskolától néhány méterre lévő diszkont mögött szoktak ketten szívni, ahonnan az úttesten átpillantva éppen látszik a trafik.

A látszat fontos. | Fotó: propeller.hu
A látszat fontos. | Fotó: propeller.hu

„Majd megszokják, ennyi. Kicsi vagy még. Másfél éve nekem is pattogtak, még egy pofont is kaptam. A faterom az ujjai között egy csikket tartott, amikor adta. Anya meg a tüdőrákos sódert úgy nyomta, hogy az előző szál után még füstölt a szája. Szerintem még magukat se vették komolyan” – röhögött Jani, és előkerült a farzsebéből egy cirill betűs pakk. Az otthoniaknak hamar leesett, hogy ha ők nem adnak a gyereknek, majd szerez máshonnan. Drágábban. De miből? Így legalább nem keveredik bajba. Dani orra alá került a doboz, hogy vegyen bátran.

„A márkás meg a mentolos punciknak való, én mondom!” – veregette hátba a kisebbet a nagyobb fiú, mert előbbi szürke füstöt köhögve majdnem okádott. Dani nem akart a punci kategóriába kerülni, ezért könnyes szemmel újból beleszívott. A cucc már nem mart annyira, ráadásul a mozdulat oltári menőnek hatott. „Állat. Hozass már nekem is, hallod!” – lelkendezett a némileg alulfejlett általános iskolás. Érezte, hogy a sors végre megnyitja előtte a felnőtt lét régóta döngetett kapuját.

„Hány kartonnal parancsolod?” – vigyorgott Jani, aki gondolatban már rászámolt ötven forintot dobozonként. Azért nem százat, mert a barátság szent kötelék. Dani úgy elcsodálkozott, hogy majdnem kipottyant a szájából a holmi. Gyorsan kapott utána, kicsit megégette a kezét. „Egy dobozzal elég. Vagy kettővel, de az már para. El kell tenni valahova…” – válaszolta szinte transzban.

„Ne szarakodjál, öcsém! Még a Csenge is három kartonnal szokott kérni. Pedig állítólag az ősei nem is sejtik…” – érvelt Jani, aki a zsebpénzét egy ideje az osztálytársak közreműködésével egészítette ki. Csöppet sem félt, hogy a nemzeti dohányboltok veszélybe sodorják a bizniszét. Felmenői pedig örültek, hiszen egy ilyen üzleti érzékkel megáldott fiú a jég hátán is megél.

„Jó. Akkor hozzál nekem négyet, ha meg tudod oldani…” – habogta bizonytalanul Dani. Fogalma sem volt róla, miként bír ennyit észrevétlenül hazacsempészni. Aztán észrevétlenül tárolni. Nincs mese, gyorsan kell majd pöfögtetni. Élete első ukrán bagójának végére érve eltaposta a csikket, és arra gondolt, milyen jó érzés lesz néhány év múlva a titokzatos trafikban kérni egy punciknak való cigit.


Még több cikk:

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s