Nem illik jól lenni

Hogy vagy? Mi újság? A sablonkérdés mindenkit legalább naponta egyszer utolér. Engem is. Az utóbb időben viszont észrevettem valamit: minél jobban érzem magam a bőrömben, és minél pozitívabb dolgok történnek velem, annál rövidebben válaszolok erre. Az emberi kommunikáció elvárt célja ugyanis mintha többnyire a közös siránkozás lenne.

Panaszkodnom nincs miért – hála az égnek –, a dicsekvés pedig távol áll tőlem. Így hát egy „kösz, jól, minden oké”-val is beérem, majd az érdeklődés pöttyös labdáját visszadobva inkább hallgatok és figyelek. Mert ha nem tartanám vissza az infót, hogy valamilyen rejtélyes oknál fogva minden déltájt vigyorogva ébredek, imádom a munkámat, csodás barátaim vannak, nemrég eljutottam Párizsba, s életem nyaralása áll előttem, akkor bizony kiérdemelném: kurva nénikémet, rohadjak meg.

Dat feelin'! | Fotó: phimvang.org
Dat feelin’! | Fotó: phimvang.org

Az a furcsa, hogy nemrég még magam is a rinyálók táborát erősítettem. Ismerem az észjárást, amelyet minden rossz gondolat és negatív történés üzemanyagként táplál. Tudom, milyen kéjes örömöt nyújt a beszélgetés, amikor egymásra licitálva soroljuk létünk búját-baját. Főleg, ha együtt szidhatjuk azt, aki próbálja tettetni, hogy neki most minden milyen sukár. Közben meg biztosan titkol valamit a kis hantás. Mert olyan nincs, hogy valaki boldog legyen – de nincs ám!

Egyébként is, ahány lény, annyiféle boldogság. Aminek én úgy örülök, mint majom a farkának, téged talán egyáltalán nem izgat. És persze fordítva. Rájöttem, hogy korábban a tulajdon vágyaim mércéje szerint mértem másokat, ugyanakkor nem vallottam be magamnak a saját szempontjaimat. Fixa ideám volt például, hogy mókuskerekes munkavégzésben – azaz klasszikus nyolcórás felállásban, kötött idővel és helyszínnel – senki emberfia nem lehet boldog. Miként a szerintem túl korai családalapítást, a promiszkuitást, a meggyőződéses vallásosságot és még egy csomó dolgot kihúztam a „mázlistáról”. Na, de milyen jogon?

Végül annyi borzalom-kategóriát teremtettem a tudatomban, hogy tulajdonképpen senkinek sem maradt örömködnivalója. A legapróbb kudarcélmény átélésekor is megnyugtathattam magam: másoknak sokkal rosszabb. Addig is legalább egy picit jobb színben láttam a világomat. Pedig mindig szép árnyalatban pompázott az, csak a tál meggynél visítva reklamáltam pár rohadt szem miatt. És egyetlen árva, szél odafútta kukac után félretoltam, hogy lakmározzon belőle, akinek tollas a háta.

Most meg – én hülye – képes vagyok a hátsómat verni a földhöz, hogy jé, mennyi gyümölcsöt tartogat a természet. Régi mentalitású darabkám rimánkodik, szögezzem le: nem külső tényezőnek köszönhetem a változást, egyszerűen bennem játszódott le. Szóval nem holmi fehér lovas ipse aggatott rám rózsaszín szemüveget, és nem pottyant a lábam elé Dagobert bácsi széfje. Bár ezek is bármikor megtörténhetnek.

Te hogy vagy? Kérsz meggyet?


Még több cikk:

2 Comments

  1. Ismerős helyzet. Gógyszergyárban dolgoztam 3 műszakban, és rájöttem, hiába jó fejek a kollégák, hiába van kisujjamban a feladat, amit végeznem kell, nekem ez nem kerek. A bér sem szépítette meg azt, hogy 3 műszakban dolgozom, és hogy szinte minden szombaton túlórázni kellett egy kisebb szellemi nihilben. A velem egykorúak és egy érzésűek nagyon tudták mondani, hogy keressünk új állást, váéltsunk, stb, a valóságban egyik sem szánta rá az idejét, tényleegsen is keressen valamit, csak rinyált. Az idősebbek is csakezt tudták csinálni, ahelyett, hogy vagy elfogadják, ott és azt dolgoznak, amit, vagy tegyenek valamit, ne kelljen panaszkodni.
    De ők szerettek panaszkodni, és nem vették jó néven, amikor egyik nap közöltem, jövő héttől máshol dolgozom. Eleinte gratuláltak (vissza ne gyere ide, stb), aztán jöttek az alattomos célozgatások, másutt sem lesz jobb, ne reménykedjek, blablabla.
    Nem érdekelt. Váltottam. Jól érzem magam, a hétvégém szabad, a munkaköröm sokkal testhezállóbb és több kihívást jelent. És igen, ha kérdeznek, hogy vagyok, én is csak kurtán nyilatkozom. Mert dicsekedni nem szeretek, panaszkodni mégúgyse.

    Kedvelés

    1. gratula, amiért volt elég elszántságod ahhoz, h kilépj a lehúzó közegből!! rengetegen leélik olyanban az életüket, amibe szörnyű még belegondolni is. az emberi meggyőzőképesség óriási tud lenni, ám kétélű fegyver, ami saját magunk ellen irányulva a legveszélyesebb. komolyan mondom, szerintem durvább az ilyen “másutt úgysem lesz jobb” típusú elméletgyártás, mint mások anyagi haszonszerzésből történő átbaszása. mert utóbbihoz legalább két hülye kell, de előbbihez elég lehetsz egymagad…

      Kedvelés

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s