Levél a szatírnak, akivel találkoztam

Kedves szatír! Miután péntek délután a nyílt utcán kellett félreugranom a combomra célzott kéjsugarad elől, remélem, nem bánod a tegező formulát. Egyébként sem úgy tűnt, mintha bármit is bánnál. Legföljebb azt bántad volna, ha senki sem látja bőszen játszott egykezes szonátád.

Szóval úgy gondoltad, oltári móka lesz megviccelni egy nyilvánvalóan vizsgára igyekvő, jegyzeteibe feledkezett lányt. Egy kicsit benézted, mert az utolsó utáni pillanatig azt hittem, holmi nagyra nőtt, lihegő kutya baktat velem szemben. Miközben a kezemben tartott papírokat böngésztem, éppen annyi lekötetlen figyelmem maradt, hogy a villanyoszlopokat problémamentesen elkerüljem. A hangeffektusból ítélve néhány centivel közelebb húzódtam a járda széléhez, hogy a közelítve egyre hangosabban ziháló eb a vélt gazdájával együtt biztosan elférjen mellettem.

Remélem, megtalálod! | Fotó: mommo.hu
Remélem, megtalálod! | Fotó: mommo.hu

A következő két-három másodpercben szó szerint sűrűsödtek az események. Látószögem széléről érkező, vékony, fehér ív talált majdnem telibe, s egy mély, rekedt hang valamiféle lábakat emlegetett. A tananyagra bambulva reflexből leszökkentem az ezerszer végigjárt, három kockakő szélességű sétányról, majd néhány lépés múlva visszatértem rá. Akkor villant be a felismerés, hogy egy szinte fuldokló, nedveket tüzelő négylábú jelenléte semmiképpen sem normális. Immáron mögöttem pedig nem is túl szerencsés. Önkéntelenül kockáztattam meg egy hátralesést – eszembe sem jutott, hogy a kép talán jó időre a tudatomba ég.

Ott álltál fura sapkában és láthatósági mellényben, rozoga biciklire dőlve. Egyik kezed a kormányon pihent, míg a másik a kopott kordnadrágod előtt mozgott ütemesen. Kimelegedve fújtató állatot már nem is kerestem: eltorzult arcodon látszott, hogy a mélyről felszakadó zajok belőled jönnek. Még felém lövelltél néhány cseppet, és üveges tekintettel kémleltél, nézem-e. Elkaptam a fejem, és szapora léptekkel tovasiettem.

Három dolog kavargott bennem azon kívül, hogy hányingerem lett. Először egy kérdés. Ezt most így komolyan, tényleg? Másodszor egy érzés. Akármi vezetett idáig, sajnáltalak, amiért ilyen ember lett belőled. Sajnáltam magamat is, amiért az egyszemélyes köztéri légyottodat látnom kellett. Ha úgy élted meg, hogy kétszemélyes volt, akkor meg pláne. Harmadszor pedig egy építő jellegű észrevétel, mert az enyhe sokk sem tompította el a kritikai érzékem: a helyedben ekkorát kizárólag némi toldás után mutogatnék a nagyközönségnek.

Üdvözlettel: a fekete miniszoknyás, akinek szintén megértél egy patront, csak az övét blogbejegyzésnek hívják.


Még több cikk:

6 Comments

  1. Egy élménnyel gazdagabb lettél, az tuti :D Egyszer nagyimnak is volt ilyenhez szerencséje, a villamoson utazott épp a húgával. Ők ültek, a csávó meg előkapta hirtelen. Nagyim nem volt szívbajos, előkapta az esernyőjét, és nagyot sózott vele az illető micsodájára…Lehet, elment tőle a kedve egy életre XD

    Kedvelés

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s