A szarkavarás akadémiája

„Én aztán kimaradok belőle!” – legyint Friderika, amikor megcsapja orrát az összefonódó emberi sorsok által termelt fekália semmivel össze nem téveszthető szaga. Amikor viszont megint belerángatja valaki a bűzölgő barnamártásba, a következő kérdést teszi föl magának: mi számít egyáltalán kavarásnak?

„Ha megtudsz valamit, amihez egyébként semmi közöd, máris bokáig állsz a trutymóban. De kihez és mihez érezheted úgy, hogy bármi közöd van? A családod, a barátaid, a munkatársaid vagy a szomszédaid élete mennyire a tiéd?” – morfondírozik Friderika, akinek ismét kicsúszott a száján egy dolog, aminek nem kellett volna. Tud ő titkot tartani. Nehezen viseli azonban a helyzetet, amelynek során a fél világ pedzi a tényeket, csak éppen az érintett nem. Akkor aztán ellenállhatatlan kísértést érez, hogy felvilágosítsa a szerencsétlent. Pedig tisztában van vele: már az őskorban is a rossz hírek hozóját szakították szó szerint félbe.

Még hiányzik egy kis fahéj. | Fotó: Photobucket / Doddsy8288
Még hiányzik egy kis fahéj. | Fotó: Photobucket / Doddsy8288

Friderika eldöcögött odáig a személyiségfejlődés rögös útján, hogy kordában tartsa ezt az indíttatást. Kivéve, ha maga a célszemély eléje áll, s kérdőre vonja: ugyan, mit tudsz, drágám? Akkor aztán Friderika vesz egy nagy levegőt, feltűri az ingujját, és ha kell, súlyos szavakkal vonszolja ki a másikat a tudatlanság kényelmes barlangjából, vagy éppen a sejtelem hűvös félhomályából a fájdalmas megismerés poklába. „Na, ezt jól megcsinálta!” – legyintenek körülöttük mindannyian, ízlés szerint a történet különböző szereplőire gondolva.

„Miért nem hallgattál, te balga?” – faggatják Friderikát utána. Csakhogy szöget üt a fejében egy csöppet sem simogató idea: a kussoló bölcsek hasonló helyzetben vajon őt sem világosítanák fel? Inkább megállapítanák a háta mögött, hogy jaj, szegényke, majd az arcába mosolyognának, mintha minden a legnagyobb rendben lenne? A helyes magatartás ilyenkor, ha a ketyegést hallva megvárod, hogy a bomba mástól vagy magától robbanjon, aztán a romok között botladozva megpróbálod vigasztalni az áldozatot?

„Szóval ezt művelte veled az a szemét!” Így kellene rácsodálkozni a régen tudott történésre; elkerekedő bociszemekkel. De van-e joga adni az ártatlant annak, aki idejekorán megbökhette volna a pórul járt vállát, hogy hé, nézz már körül, mert közel a földindulás? „Hátradőlve hagyni illene, hogy mindenkit szépen utolérjen a saját végzete?” – elmélkedik tovább Friderika, miközben a választ a lelke mélyén mindig is kapisgálta. Igazából igen, ám akkor a lelkiismerete csapna le rá, nem a szaros bödön sokat látott fakanala. E kettőből pedig inkább azt választja, amelyik után kevésbé kellemetlen a tükörbe bámulnia.


Még több cikk:

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s