Falra hányt szavak

Csak azért szólsz hozzám, hogy rám zúdítsd életed minden apró mozzanatát. Nem érdekel, mit válaszolok, esetleg elmormogok-e egy ahát. Fura falat építettél magad köré, amin mások mondandója nem hatol át. Fogunk mi még rendesen beszélgetni egyáltalán?

Észre sem veszed, hogy barát helyett bólogató kutyára lenne szükséged. Aki jóváhagyja az összes elhibázott döntésed. Megosztod velem, hogy fuldokolsz a létedben, ám hárítod a segítséget. „Igen, de…” – mondod mindig, ha szólok, hogy valamit tán másképp kellene. Kudarcaidról a körülmények tehetnek, hiszen az oviban mostohán bántak veled. A szüleid már idegenek. Ha felhívnak, kiakadsz, de akkor is, ha nem. A párod szarba sem néz. Az egyik percben még sírva riasztasz, mert ordít veled, a következőben pedig gügyögve áradozol róla nekem. Munkád nincs, nem is keresel. Mit tehetnék érted?

Saját magától függ. | Fotó: drugaddictiontreatment.ca
Saját magától függ. | Fotó: drugaddictiontreatment.ca

Hónapokig hajtogattam, mit tennék a helyedben. Aztán hallgattalak csupán, mert tudtam: igazából te is tisztában vagy vele. Csak nem akad hozzá erőd meg kedved. „Te vagy az egyetlen, aki megért engem” – közölted egy ízben, mintha öribarik lennénk mi ketten. De bezárkóztál a saját kis világodba, ahol nekem nincs hely. Elvárod tőlem, hogy a nyitott ajtó előtt ücsörögve némán bámuljak befelé, s nézzem, ahogy szenvedsz. Mikor faggattál utoljára, hogy mit gondolok erről-arról, vagy milyen napom volt? A lényem nem fontos. Csak az, hogy rohanhatsz valakihez, ha valami nem klappol.

Amikor látszólag a véleményemet kérdezed, azért teszed, hogy elmondhasd tiédet. Ha egyetértek veled, elsiklasz fölötte, ha meg nem, akkor pláne. Otthon üldögélve ítélkezel, mit sem törődve az észérvekkel. Tele van minden összeesküvéssel, erkölcsi fertővel és szidnivaló emberekkel. Előre eldöntöd, hogy miután átléped a küszöböt, kizárólag negatív élmény érhet. Aztán csodálkozol: jé, tényleg. A telefon csörgésétől összerezzen a lelked. Bizonyára rossz hírrel keresnek. Inkább kikapcsolod, hogy senki ne találjon meg. Hogy csak olyan beszélgetéseid legyenek, ahol te határozod meg a témát, az irányvonalat és a végkimenetelt. Fő a biztonság, ugye.

Szóltam: ez sok nekem. Vagy éppen kevés, nézőpont kérdése. Tudomásodra hoztam, hogy így nem megy – nem is egyszer. Mégis, húsz megszokott üzenetedre adott rövid válaszomat követően megint leírod ugyanazt hetvenszer. Pocsék érzés látnom, hogy egy okos és értékes ember magát tehetetlennek gondolva guggol a szavakkal lehányt fal tövében, konokul keresztülnézve a felé nyújtott kézen. Mondd, hogy segítsek?


Még több cikk:

2 Comments

  1. Sajnos ez nem csak az egyén hibája szerintem, hanem ami körülveszi őt, mindenhol csak a bánat stb megy, ezen kellene javítani, és akkor talán másképpen nézne a világra, jobban befogadná

    Kedvelés

    1. van benne valami, de egyetértek azzal a mondással, miszerint nem az számít, mi történik veled, hanem az, hogyan éled meg. (nyilván akadnak olyan dolgok, amelyeket képtelenség jól megélni, de azoknál már a túlélés is elkönyvelhető egyfajta teljesítményként, ami később táplálja az identitás-tudatot.)

      Kedvelés

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s