Lopják a lazacot Kelet-Magyarországon

„De jó lenne nyomtatásban látni valamelyik cikkem!” – vallottam be magamnak nemrégiben. Pedig próbáltam tagadni, méghozzá évekig. A sors nem tétlenkedett, rögtön a kezembe is adta a megyei napilapot*, amelynek életmód oldalán szóról szóra az egyik női portálnak gyártott anyagom nézett vissza rám.

Ez látszólag a megtiszteltetés kategóriájába tartozik, ám miután elárulom, hogy a forrást a nevemmel együtt elfelejtették közölni, inkább már egy kicsit ciki. Ha életem főművét csórták volna el, biztosan pipa lennék, de mivel egyelőre nem büszkélkedhetem aranygerincű kötetbe foglalt gyűjteménnyel, az ügy jogi vonzata csöppet sem érdekel. Egyrészt, mert a kilenc egészséges kaját bemutató írásom a megrendelő tulajdonát képezi, így engem közvetlenül nem sértett meg senki. Másrészt, mert mégiscsak a Kelet-Magyarországgal közös szerkesztőségben dolgoztam három és fél évig.

Idegen tollakkal. (Kattintásra nő a kép. Nem férfi, ha-ha.)
Idegen tollakkal. (Kattintásra nő a kép. Nem férfi. Ha-ha.)

A szakma sokszor semmibe vett etikai kódexe mélyen hallgat arról, hogyan illik reagálni, ha a volt munkáltatód éppen a te szöveged lopja el az egyik mostani kenyéradódtól. „Fú, bazmeg, ez most komoly?” – döntöttem reflexszerűen e kevésbé elegáns alternatíva mellett, amikor a lapban megpillantottam a Bien-en** előző nap közzétett, internetes megjelenésre szánt, rövid eszmefuttatásom. Bevallom, hasonló érzés volt, mint egy kisebbfajta gyomros.

Átlag kéthetente külsősként is szembesülök vele, hogy a médiában olyan dolgok történnek, amelyek ellentmondanak az emberi faj alapvető biológiai ismérvének, a gerinces létnek. Jelen esetben erkölcsi aggályokkal karöltve érkezett a felismerés: a több tízezres példányszámú újság összeállítását olyan emberre bízták, aki talán sosem hallott a plágium fogalmáról.

Nyomtatott sajtóban plagizálni márpedig elég kellemetlen, tekintve, hogy sokszorosított bizonyíték és még több tanú áll rendelkezésre. Azt hiszem, a szándékosságot kizárhatjuk, elvégre senki sem kockáztatná az állását érte, hogy a lazacos-spenótos felsorolásomat biztosan eljuttassa Szabolcs-Szatmár-Bereg megye népéhez. A megfontolt morális vétségnél azonban akad rosszabb is. Még elképesztőbb, ha valakinek fogalma sincs róla, hogy munkájának végzése során alapvető normát sért.

„Jé, megtetszett ez a cikk. Berakom már a nyolcasra, éppen elfér. Másolás, beillesztés, kilencszer ismételve, diánként. Így ni, már kész is!” – ilyesmi játszódhatott le az illető agyában, már ha van neki. Fogalmam sincs egyébként, kinek a szellemi szintje rekedt meg a többiek füzetéből másoló második osztályos nebulóénál, hiszen legutóbbi ottjártamkor még profi újságírókkal találkoztam. Amikor érettségi után odacsöppentem a helyi hírportálhoz, szeretettel fogadtak, én meg fölnéztem rájuk. Majd szűkült a büdzsé, s egyre többen kényszerültek szedni a sátorfájukat.

A létszám tovább csökkent azóta, pláne rejtély tehát, miként jutott hely egy kispályás smitpálnak.

__________

*Kelet-Magyarország, LXX. évf., 40. szám, 8. oldal, 2013. február 16.

**Bien.hu / Egészség / Táplálkozás, 2013. február 15.


Még több cikk:

4 Comments

  1. először Schmitt, aztán Tolvai-papa, most meg ez. erről eszembe jutott az ősrégi vicc, hogy miért is van sötét Magyarországon. ha a törökök lopják a Holdat, az oroszok a csillagokat, a politikusok a Napot, akkor már ezen ne csodálkozzunk, kérem szépen.

    Kedvelés

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s