Sorscsapások fogságában

„Mivel érdemeltem ki? Miért történik ez velem? Miért?” – üvöltötte Tatjána valahol a halálhörgés és a magas cé között félúton, miközben taknya-nyála egybefolyt. Aztán a szavak elapadtak, helyettük csupán egymásba kapaszkodó magánhangzók maradtak. Persze, meg a probléma, ami a nála normálisnak számító reakciót kiváltotta.

Elég volt egy véletlenül felkapcsolva felejtett villany, egy víztócsa a fürdőszobában, vagy akár egy félreértett félmondat. Sőt, időnként gond sem szükségeltetett, mert Tatjána profi módon gyártott magának. Ha a külvilág nem szolgált bajjal, kreált egyet a tudatában. Ott, mélyen, legbelül ugyanis állandóan emésztette, ami volt, ami lesz, és ami van. A jelent többnyire láthatatlanná tette számára a múlt rémisztő árnyéka, esetleg a jövő baljós szele. Ezúttal egy váratlan helyzet kényszerítette a rút óriáscsecsemő bevált maskarájának felöltésére.

Jobb bent, mint kint? | Fotó: blogspot.com
Jobb bent, mint kint? | Fotó: blogspot.com

Tatjána mindig tisztában volt vele, mit csinál éppen. Ráadásul folyton úgy élte meg, neki bizony oka, s joga van a hisztire. Embereket ritkán engedett közel, mert szánni valóan hülyének tartotta őket. Aki pedig mégis méltó volt a szeretetére, annak számolnia kellett az időnként fájdalmas következményekkel. Nagyon tudott ő szeretni: gondoskodóan, védelmezően, felemelően… És kisajátítóan. Ha valaki más próbálta szeretni a szeretteit, úgy ellátta a bajukat, hogy nyolc napon túl gyógyultak a lelki sebeik.

„Ááá” – folytatta Tatjána a páratlan akusztikájú vécén szűk körű koncertjét. A rakétafellövést megszégyenítő hangerő kezdte megviselni a torkát, illetve a körülötte lévők idegeit. Valami csoda folytán viszont kiapadhatatlannak bizonyult a roham alatti nyál- és a könnytermelés, így a kibírhatatlan zajba extraként vegyült egy kis mélabús szörcsögés. „Most hívjuk a mentőket, vagy mi a franc?” – kérdezte egyik szeretett a másikat. Utóbbi csak intett, hogy á, hagyjad. Hagyták is, aztán tartották a hátukat. Mert ugye mindenért ők voltak a hibásak; szegény Tatjána csak áldozat.

Mások áldozata, vagy a puszta lété? Maga sem tudta. De mindenben észrevette a lehető legrosszabbat. Kereste az ajándékban az önzést, a virágban a rovart, a levegőben a bűzt, az emberekben meg az aljasságot. Amikor pedig megtalálta, elégedetten kesergett újfent bebizonyított igaza miatt. Óránként úgy háromszor, néha annál is gyakrabban. Tatjána annyira élvezte saját fájdalom-álarcát, hogy mögé bújva élte rögeszmés kis világát. A fejében született problémákat változtatta kőkemény valósággá. Pedig ha levette volna a maszkot, talán észreveszi, milyen kegyesen bánik vele az általa oly sokszor átkozott sors. Így viszont tehetetlen óriáscsecsemőként toporzékolt tovább, valahányszor túlcsordult nála az oktalan könnyekkel töltött pohár.


Még több cikk:

17 Comments

  1. Te.. ez a fotó: blogspot.com ez kicsit olyan ám mint mikor a hiradóban bevágják hogy a forrás az internet. Oké, szóval melyik blogról lett lopva?

    Kedvelés

    1. Kézikönyv beszólóknak, I. fejezet: “Ne feledd: nem magadból akarsz hülyét csinálni.” Nem baj, Krisztikém, legközelebb hátha sikerül… :D

      Kedvelés

      1. Mint grafikus magam sem szeretem ha a hozzájárulásom nélkül elhordják a képeimet ezért szeretném elmondani, hogy kb két kattintás onnan ahonnan lemented Tempty és megkapod a forrását.

        Ennyi erővel ugyanis én is vihetnék bármit innen amit akarnák (már ha lenne ilyen) legfeljebb odaírom, hogy a forrás az internet, vagy a wordpress.

        Kedvelés

        1. mint online mindenes, nem vagyok teljesen gyökér a témában. a google képkereső tárhelytől függően indexeli be a fotó helyét, ami bizonyos blogszolgáltatásoknál lehet a maga az oldalra mutató domain (pl. tempty.wordpress.com/*), vagy pedig a központi tárhelyre mutató (mondjuk wordpress.com/images/*). néha az eredeti oldalon való megtekintés is utóbbira visz, esetleg azt írja, h a keresett url nem létezik, mert a keresőrobot legutóbbi ottjárta óta átnevezték / törölték / mittomén. egyébként bájos, h szerintetek nekem nem lenne mindegy, h odaírjam a blogspot elé az azonosítót, ha lehetne tudni…

          Kedvelés

  2. nem értem az ilyen embereket, komolyan. bár jómagam is hajlamos vagyok néha eltúlozni a problémáimat az első pillanatban, de én éppolyan intenzíven élem meg, ha valami jó dolog történik velem, mégha a legapróbb dolog is az, már nagyon tudok neki örülni. De az ilyen emberek tényleg a saját maguk csapdájába esnek, aztán persze másokat hibáztatnak, közben pedig magukban kellene elrendezni a dolgot. nekem is valahogy meg kellene változnom, hogy ne ilyen hevesen reagáljam le a jó és a rossz dolgokat. hát próbálkozom, na. de nem mindig sikerül.

    Kedvelés

    1. ha felismered a rossz mintát (mondjuk elvileg “rossz” nincs is, csak számodra nem megfelelő), és próbálsz ellene tenni, az első néhány nagy lépést már megtetted, szóval én nem aggódnék a helyedben @=)

      Kedvelés

    1. ilyesmit nem vettem észre, de egyébként számomra furcsa is lenne, hiszen semmi nőies nincs benne. színtisztán gyerekes magatartásról beszélünk, a radfemek pedig nagyonfelnőtt nagyonnőnek akarnak látszani, asszem.

      Kedvelés

  3. Van “szerencsém” ilyen emberhez a közvetlen környezetemben. Ha valami jó történik, akkor a végén arról is kiderül, h az valójában rossz (pl: sikeres vizsga – csak szerencsém volt, am hülye vagyok). Az ilyen ember mindig a körülmények áldozata, de ha felhívod rá a figyelmét, hogy körülmények ide vagy oda, azért mégiscsak te irányítod az életed, akkor az egész átcsap önostorozásba, hogy igen, mert szar ember vagyok…Őrület, nem lehet sokáig bírni cérnával.

    Kedvelés

    1. aki a közvetlen közelükben szocializálódik, abban jó eséllyel kialakul bizonyos mértékű immunitás, de teljesen szerintem sem lehet kikerülni a jelenség hatása alól. engem az érdekel a leginkább, h az ilyen típusú embereket ki lehet-e rángatni valamivel a gödörből, amiben a saját álláspontjuk szerint jól érzik magukat.

      Kedvelés

  4. Amikor ilyen, vagy ehhez hasonló emberrel hoz össze a sors, mindig hálát adok a felmenőimnek, hogy lehúztak nekem pár pofont, mikor “abnormálisan” viselkedtem gyerekként. Szerintem ez a viselkedés szimplán a nevelés hiánya. Hogy nem pofozták fel, mikor ok nélkül üvöltött, hogy legyen is miért. De persze az is lehet, hogy csak én vagyok a beteg, elavult, felvilágosulatlan elvek alapján félrenevelt, hogy én uralkodom az érzelmi kicsapongásaimon, s nem azok rajtam. Aki sír, attó’ e’ köll venni!

    Kedvelés

    1. azért egy tényezőre (főleg erre) leszűkíteni az élethez való hozzáállást elég kemény, nem gondolod? tényleg van olyan szitu, amit átmenetileg “meg lehet oldani” egy pofonnal, de megértéssel, türelemmel és elfogadással mindig többre juthatunk hosszú távon. arról nem is beszélve, h a túlnevelt, túlkorlátozott emberek éppenséggel hajlamosabbak a kitörésekre – de a korlátok nagy része nem közvetlenül a szülőktől származik, hanem generációkon keresztül halmozódik, illetve olyan is előfordulhat, h vkit túl szabadon neveltek, ezért nagyon erős belső irányítottság alakult ki nála később. vagy mittomén. annyi minden hat ránk állandóan, h a legkevésbé sem jogos a szülői pofonra vagy éppen annak hiányára kenni az összes bajt.

      Kedvelés

      1. Konkrétan nem a testi fenyítésre gondoltam, hanem magára a nevelésre. Hogy milyen módot választ a szülő, az szerintem a gyerek egyéniségétől is függ, de ebbe ne menjünk bele. Az én környezetemben az általad említett egyedeknek minden meg volt, vagy meg van engedve. Túlnevelteket is ismerek, azok inkább hülyék, de egyikből sem lett idegbeteg. Még :D Sok minden hat ránk igen, de az én meglátásom szerint egy jobban “felkészített” gyerek ki tud kerülni bizonyos negatív bejhatásokat. Nem szeretek a saját életemből példákat felhozni, de több testvérem is van, és sajnos nagyon meglátszik, hogy ki lett megnevelve, kire jutott a legtöbb figyelem, és az évek múlásával, az utódok szaporodásával hogyan osztódott a figyelem, s hogyan lettek egyre elnézőbbek a szülők. Mindannyiunkat szerettek, elfogadtak, megértettek, de a szigorúbb szabályozás, az idővel alábbhagyott, majd meg is szűnt. Na mindegy. Bizonyos korlátok tényleg generációkon keresztül hatnak. Pl Nagyapám sem ölt embert (a háborún kívül), vagy lopott mástól. Apám sem, én sem, és egyenlőre az én gyermekem sem. Örülni fogok, ha ez így marad. Olyat mondani meg, hogy: ‘túlkorlátozott emberek éppenséggel hajlamosabbak a kitörésekre” olyan, mint azt mondani, hogy a barnább bőrűek hajlamosabbak a bűnözésre. Mindketten dobálózhatnánk statisztikákkal, meg tanulmányokkal, de vágod(?), hogy fölös… Persze nem lehet 1 dolgot kiemelni, de szerintem vannak dolgok, amik nagyobb súllyal bírnak, mint akár tucatnyi másik.

        Kedvelés

        1. az a legérdekesebb, h elvileg minden esetben rossz következtetéshez vagy részigazsághoz vezet az általánosítás, mégis elég vaskosan belecsúsztunk most mindketten. hozzáteszem, úgy gondolom, jogosan. mert ebben a témában tényleg csak bizonyos minták szerint lehet okoskodni, különben elemezhetnénk mind a hétmilliárd ember családfáját / karmáját / hátterét. maradjunk annyiban, h a szélsőséges viselkedéshez traumák kellenek. aztán mindenki eldöntheti, inkább egy nagy vagy több kicsi, esetleg előző életből, gyermekkorból vagy tegnapelőttről származó @=)

          Kedvelés

    1. bárcsak minden spam ilyen lenne… akkor mindenki értesülhetne róla, h nem érdemes lóval kártyázni! (próbálom meggyőzni magam, h nem lenne olyan, aki szó szerint értelmezné. pedig de.)

      Kedvelés

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s