„Ahova a Jóisten báránykát ad, oda legelőt is” – mondta gyakran Halász úr, aki nevét felülmúlva nemcsak étellel járult hozzá famíliájának gyarapodásához, hanem férfiúi képességeinek gyakori fitogtatásával úgyszintén. „Már úton van a hetedik!” – jelentette be örömkönnyek között a kocsmában, miután az asszony szólt neki.

„A hétszázát! Gratulálok, komám! Aztán fiú lesz vagy leány?” – lelkendeztek a szesztársak, akik lassan nem bírták nyomon követni, hogy Halászéknál gyerekből hány van. Maga a családfő is gondolkodóba esett néha, mert nehéz volt összeegyeztetni a név- meg születésnapokat. Na, nem mintha ajándékkal készült volna. „Nekünk az együtt töltött idő a legnagyobb kincs!” – szokott érvelni mindig; főleg, amikor valamelyik pulya borsos árú földi hívságért ordít. A kincsről pedig annyit, hogy a sokszoros apuka szívesebben ücsörög órákig a sarki italmérőben egy korsó sör fölött, mint az otthoni, tömegszállóra hajazó körülmények között.

„Merre is van az a szakadék?” | Fotó: blogspot.com ft. én

„Merre is van az a szakadék?” | Fotó: blogspot.com ft. én

„Te, Zsoca, nincs kölcsön egy ezresed hó végéig? Megadom, becsszó, ha megjön a fizetés…” – fordult Halász a mellette dülöngélő pasas felé, aki válaszul visszanyelte egy zamatos csuklás végkifejletét, majd lassan megrázta a fejét. „Már öttel tartozol, mert két gatyaletolás között sohase’ melózol!” – vádaskodott a kérdezett, a többiek pedig kapatos megrökönyödéssel lövelltek felé lesújtó tekintetet. Egy gondos apára csak egy szánnivalóan részeg idióta mondhat ilyet! Főleg most, hogy a nemzet gyarapításának terhét oly kevesen vállalják magukra. A nagyvárosi fiatalok ugyanis nem gondolnak másra, kizárólag a saját kicsinyes boldogulásukra.

„Tódárette tódó!” – törte meg a csendet az egyik férfi, de senki sem értette, mi a fenét akar mondani. A csapos viszont résen volt, és az üzenet rejtjelének gyors megfejtése után (amiben a megszólaló üres pohara is segített) újabb kupicával közelített a felbődülő felé. „Nem baj, Zsoca, az asszonykám majd beír az újságba. Hogy kérünk ruhákat, játékokat meg adományokat. Azok az ingyenélő Vargáék is lefényképeztették magukat múltkor valami riporterrel, aztán kaptak vadiúj mosógépet, gáztűzhelyet és egy rakat konzervet. Misi fiam mesélte, hogy a kölykeik azóta finganak a lejáratközeli sólettől, mint a szakadt lovak. Vagy várjál, talán Bandikám mondta?” – mélázott Halász apuka, de beszélgetőpartnere arcán látszott: mondatai nem jutnak a megértés termékeny talajára.

A Halász házaspár talaja viszont akarata ellenére is lepaktált a termékenységgel. „Hogy köttetnéd el magad, te mocskos disznó, te!” – üvöltötte a második utód világrahozatalakor a fájdalmak között fetrengő nej. A harmadik csak úgy becsusszant, a negyedik már ki is, az ötödikről a hatodik hónapban tudták meg, hogy egyáltalán érkezik. A legutóbbi szülés másnapján pedig könnyedén hámozta, aztán kavargatta vájlingnyi krumplit a feleség. „Amióta elvettem, nem telt el úgy év, hogy ne lett volna a hasában egy béjbi!” – büszkélkedett Halász, aki valami dalban hallotta a faluidegen kifejezést, s megtetszett neki benne a közepén húzódó jé.

„A tévébe’ nem akarok bekerülni? Múltkor is szerepelt az esti műsorba’ egy pereputty, de csak öt gyerekük volt, nem hét. Kiírták alulra, hova kell nekik a pénzt küldeni” – vetette közbe az imént artikulálatlanul italpótlást kérő vendég. A ki tudja, hányadik feles ideiglenesen kitisztította az elméjét. Pontosan tudta, hogy itt a lét a tét, és mivel kölcsön adni neki sem volt kedve, próbált inkább alternatív megoldást ajánlani. „Ember, hiszen ez zseniális! Megmutatjuk, ahogy a pöttömök szaladgálnak a sparhert körül, alattuk meg odavillogtatják a banki számunkat jó sokáig. Köszönöm alássan a tanácsot, a következő rundot én állom!” – lelkendezett Halász apuka. „Zsoca, egy utolsó ötszázast csúsztass már oda, drága barátom…” – súgta, mielőtt a székről lekászálódva, egy mély sóhaj után elindult haza.


Még több cikk: