Tökéletes szerelem négykézláb és félszegen

„A párom túl ilyen, túl olyan, lehetne egy kicsit emilyenebb vagy amolyanabb. Eszem ágában sincs megváltoztatni, de néhány tulajdonsága nem szerepelt a listán, amit kitaláltam magamnak” – mondják sokan. Nekik ajánlok most egy filmet, amiben egy összeesésig sikoltozza a pasijának: „tökéletes vagy!”

A Kázmér és Huba című képregény-sorozat egy kisfiúról szól, aki képzeletével életre hívja kedvenc plüsstigrisét. A Fejbenjáró bűn pedig egy olyan romantikus vígjáték, amelynek főszereplőjét ugyanúgy Calvinnak hívják, mint eredetileg a fantáziadús, rajzolt csemetét. Csakhogy a Paul Dano által megformált vézna, szerencsétlen, valóságtól elszakadt művészlélek nem játszótársnak volt híján, hanem igazi, hús-vér bigének. Ezért elképzelte, megírta, az pedig életre kelt. Hollywoodban miért is ne?

ruby-sparks-fejbenjaro-bun
Magadtól félsz, vagy tőle? | Fotó: imdb.com

Az első fele tipikus női mozi, ami úgy kell egy fárasztó nap végére, mint nyárelőn durcáskodó óvodás fülére a jobb kedvre derítő cseresznye. Sőt, olyan jelenetek is vannak benne, melyeknél rácsodálkoztam, hogy atyaég, nyálas fost nézek. Aztán hamar jött a feketeleves, mert kiderült: Calvin még akkor sem tud egy hölggyel mit kezdeni, ha az a saját fejéből pattant ki.

Gondolj bele, ha rajtad múlna, mit tegyen, mit érezzen, hogyan viselkedjen a kedvesed a következő pillanatban, vajon mire utasítanád? Egy idő után biztosan arra, hogy legyen önmaga, mert kíváncsi lennél az igazi énjére. S ha valamiben nem ért veled egyet, vagy neked nem tetsző dolgot művel? Mi több, elhagyhat, mert rájön, hogy nélküled is zajlanak az események?

Calvin édesapja meghalt, amikor ő kicsi volt. Édesanyja újraházasodott és megkattant az új fazon mellett, ezért a srác hazalátogatni nemigen szeretett. Egyébként is jól elvolt egyedül, afféle kreatív szellemként. Egyetlen, rég a múlt ködébe veszett párkapcsolata azonban taccsra vágta annak idején. Tapasztalatainak rejtjeleiben kódolt elvárásai – „Ilyet akarok! Ennek meg pont az ellentettjét!” – azonban egy pszichiáter díványáig üldözték, ahol magzatpózba kuporodva járta be tudatának legmélyebb bugyrait. A vtítővászonról régóta tudjuk, hogy Amerikában bevett szokás lélekturkászhoz járni, a mi kultúránkban viszont még mindig úri muri segítséggel befelé figyelni. Illik saját magunknak megoldani, amikor odabent valami nem oké.

De mi van akkor, ha nem vesszük észre a bajt? Ha görcsösen ragaszkodunk az illúzióhoz, miszerint iksz vagy ipszilon az igazi, esetleg félig-meddig tudatosan keresünk bizonyos tulajdonságokat másokban? Utóbbi nem volna bibi, amíg nem hitetjük el magunkkal, hogy a semmi minden, netalán a minden semmi. Nem tudom, hogy a forgatókönyvet író és női főszereplőként is közreműködő Zoe Kazan, vagy a Jonathan DaytonValerie Faris rendezőpáros érdeme-e a filmet komédiából drámává fordító jelenetsor, amelyben Calvin gyöngyöző homlokkal, csálé és párás szemüveggel, kétségbeesetten próbál rájönni, mire volna érdemes kényszeríteni a barátnőjét.

A lány pedig közben egyik pillanatról a másikra szerelmet vall, énekel, vetkőzik, örül, négykézláb kúszik, ugrál, majd a végkimerülés szélén állva kiabálni kezdi, mekkora zseni az őt gondolatokkal irányító férfi. Aki katarzisban veri az asztalt, mert akkor és ott tudatosul benne: igen, ezt szerette volna hallani. A kérdés csak annyi, hogy a nézőként tisztában vagy-e vele, mik a saját, nagyon is valós elvárásaid – vagy esetleg olyannal alkotsz egy párt, akivel egymást többé-kevésbé „kitalálva” próbáltok egy igazi kapcsolat elől menekülni.


Még több cikk:

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s