„Voltam ám tüntetni a tandíj ellen! Szégyellheti magát, aki nem…” – nézett végig a romkocsma asztaltársaságán Klotild. Csak azért hozta fel a témát, mert epedve várta, hogy megveregessék a vállát, amiért már húszévesen ilyen jó kis érdekérvényesítő állampolgár.

„Felháborító ez a Hoffmann Rózsa, menjen a pokolba!” – tette hozzá indulatosan, miután a többieket jobban lekötötte a poharuk tartalma. „Miért? Mit csinált már megint?” – kérdezte egy gólya, akinek lassú felfogásán mindig jót mulattak. Klotildot ezúttal azonban nem fakasztotta mosolyra a tudatlanság, sokkal inkább azt érezte: szívesen pofon vágná zöldfülű cimboráját. Válasz helyett így csak egy csúnyán nézést produkált, közben pedig próbálta működésre bírni nehéz tantárgyak miatt berozsdásodott agyát. „Hú, bazmeg, mit is?” – dobta vissza a hibaüzenetet Klotild rendszere, aki Jeanne d’Arc-i daccal kortyolt a sörbe.

Hínak a többiek. | Fotó: HVG, Stiller Ákos

Hínak a többiek. | Fotó: HVG, Stiller Ákos

„A keretszámok, te elmeháborodott! Azokat csökkentette le az Orbán Viktor. Vagy a Hoffmann Rózsa, tökmindegy, szóval a politikusok odafent” – vetette oda flegmán az egyik srác, aki különösen szép transzparenst készített a tüntetésre. Klotild ugyan nem látta, mi van írva a megviselt kollégiumi lepedőre, de elfért rajta egy csomó rajz meg minden. „Aha. És most akkor felemelik őket, amiért mondtátok, hogy nem kéne?” – kérdezte őszinte ámulattal a hangjában a lomha gyerek. „Nem. Eltörlik. Vagyis fogalmam sincs. Mi a helyzet a keretszámokkal, Kló?” – fordult oda a korábbi válaszadó, akinek tudománya eddig tartott.

Klotild ráérősen kiitta a korsót, megigazította a haját, majd nagyot sóhajtott. A műveletsorral nyert kilenc és fél másodperc alatt végiggondolta, mit hallott a többiektől és a híradóban az elmúlt néhány napban. Először is közölte a miniszterelnök, hogy eltörlik a keretszámokat, majd az információt emberi nyelvre lefordítva szétkürtölték az újságok: kétszáznegyven pont fölött mindenki ingyen tanulhat. „Húha, még Vontatott Vili is összekapart több mint háromszázhúszat, simán felvették a természettudományi karra” – gondolta Klotild a ráérős kezdő felé pillantva.

„Még jó, hogy van ez a kreditrendszer. Különben én is elsős lennék, már vagy harmadjára” – kúszott a bús megállapítás Kló felé, aki az utolsó nyelet folyékony kenyérrel mosta tisztára szellemét. Beugrott neki, hogy az ingyen tanulós ígérettel még nem szabad megbékélni, mert cserébe röghöz kötnék. „Ebben a tetves országban maradni, amiért elvégzem ezt a szar iskolát? Ne már!” – tiltakozott magában, miután biztos volt benne: máshol még a kerítést is kolbászból fonják. Nem pedig a szörnyű erőfeszítések közepette diplomát szerző hallgatók beléből.

„A keretszámok rendben lesznek, asszem’. De azt akarják cserébe, hogy itt csicskuljunk néhány évtizedet, szóval most sztrájkolni fogunk elvileg. Majd rácsörgök a szervezőre, mikor menjünk, hova, meg minek. Csak hogy tudjál mit írni a másik lepedőre…” – összegezte végül Klotild a helyzetet, és szívből remélte, hogy a következő demonstráció is atomzsír buli lesz.


Még több cikk: