Talpra magyar, hív a katasztrófa!

„Mit akarhat tőlem az önkormányzat?” – tanakodott a huszoneleji Enci, miközben csodálkozva forgatta a borítékot a kezében. Néhány másodperc múlva elkerekedett a szeme, hiszen megtudta: katasztrófavédelmi kiképzésen és gyakorlaton kell részt vennie, utána pedig bármikor hívhatják bevetésre.

A levélben az állt, hogy házasság, szülés, egyetemi vizsga vagy nyaralás is felmentést jelent a kötelező szolgálat alól. „A fenébe, én csak egy csóró frissdiplomás vagyok, a pasimmal meg messze nem tartunk még ott…” – futott át Enci agyán, s vézna karjait rögtön elnehezíti egy képzeletbeli homokzsák. Merthogy árvíz, tűzvész vagy földrengés esetén kellene csatasorba állnia, munkahelyet, családot, saját dolgait otthagyva. „Micsoda? Nagy nehezen végre fölvettek gyakornoknak, erre tűnjek el fél hónapra, mert vár a haza?”

Kétes segítség.

Encinek sosem volt kenyere az aktuálpolitika. Még híradót sem nézett, mert minden közéleti kérdés halálosan untatta. Igaz, mióta cuki kisállatokat és celebhíreket is csempész a száraz tények közé néhány kereskedelmi csatorna, havonta egyszer-kétszer előfordul, hogy odakapcsol az adásra. Most viszont hirtelen düh lett úrrá rajta: kik ezek a döntéshozók, s mit képzelnek magukról, hogy csak úgy előírják, mikor és hogyan illendő, sőt szükséges az önfeláldozás?

Enci tudta jól: vannak olyan országok, ahol az önkéntesség magától értetődő fogalom. Emlékezett a középiskolai angolkönyvre, melyben alsós kissrác délutáni programjának része volt, hogy időseknek segítsen a bevásárlásban, illetve a ház körüli teendőkben. De itt más a helyzet, valahogy másképp működik az élet. Ahelyett, hogy másoknak segítenénk, örülünk, ha elbírjuk a saját terheinket. „Diákhitel, albérlet, rezsi, plusz enni is kell valamit…” – gondolta végig Enci, aki végképp nem értette, miért pont az ő korosztályát kell most szívatni, holott amúgy is szinte lehetetlen a határon innen boldogulni.

„Mi lenne, ha nem küldeném vissza a kérdőívet, amivel besorolják majd, mire vagyok képes?” – morfondírozott magában, de a papíron lévő diszkrét fenyegetés hatására inkább fölhagyott az ábránddal. A tetemes pénzbüntetés réme ugyanis megijesztette. Az sem nyugtatta meg különösebben, hogy a tájékoztató szerint a polgári védelmi szolgálat esküjének végén tetszés szerint kiabálhatja: „Isten engem úgy segéljen!” Elvégre már azzal megsegélte, hogy ilyen furcsa helyre kellett születnie.


Még több cikk:

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s