Vissza a halálbüntetést?

Fejlett civilizációról és méltányos igazságszolgáltatásról árulkodik-e, hogy Anders Breivik, a skandináv vérnáci halálbüntetés helyett egy futógéppel és laptoppal fölszerelt luxuscellában letöltendő börtönt kapott, miután tavaly kinyírt 77 embert?

A halálbüntetés témaköre kor-, vallás-, politika-, személy- és helyzetfüggő. Annyi körülmény van rá hatással, hogy két ember aligha gondolhatja róla minden aspektusban ugyanazt. Mégis szeretünk beszélni róla, vehemensen érvelve mellette vagy ellene, magasztos szempontokat emlegetve és korunk média csócsálta bűncselekményeinek fényében elmélkedni a tetteseknek adható legszörnyűbb ítéleten. Vajon mi rosszabb, a halál vagy az életfogytiglan? Mit érdemel például a Batman-filmen lövöldöző James Holmes, esetleg Bándy Kata kivégzője, Péntek László?

Egyszerű a feladvány?

Ciki, nem ciki: ebben a kérdésben a véleményem saját magával vitatkozik serényen. Ha meglátom ezeket a pofákat az interneten, az újságban, a tévében, rögtön az jut eszembe, hogy minél előbb el kellene takarítani őket. Félelmetes a tudat, hogy ilyenek léteznek, másrészt nehogy már az adófizetők pénzéből finanszírozzák mostantól a becstelen életüket! Breiviknek potom 1,4 milliárd forintnyi összegből rittyentették biztonságossá és komfortossá a közép-kelet-európai viszonylatban cellának aligha tekinthető kéróját a norvégok, mégsem számolt be a sajtó különösebb népfelháborodásról.

Míg az Európai Unió még halálbüntetés-ellenes világnapot is ünnepel, az ígéret földjén más a helyzet. Ott 33 államban simán elteszik láb alól a súlyos cselekményekért elítélteket. Holmes-ra is csendesítő szuri vár, mert a hamburgerzabálóként sztereotipizált bandának semmi kedve évtizedekig etetni, szállásolni és ruházni a tucatszoros gyilkost.

Mindkét oldal világos érvrendszerrel támasztja alá az igazát, Magyarországon pedig időről időre csap föl a végzetes revans iránti vágy. Nálunk annyi történik csupán, hogy egy-egy hátborzongató eset után a szélsőjobb feláll a parlamentben „vissza a halálbüntetést!” szlogennel, mire a többiek lelkiismeretes, EU-konform óvónéni módjára csendre intik, beillesztve a zúgolódást két irreális „vesszen Trianon!” közé.

Szóval azt már bevallottam: emberi jogok ide vagy oda, legszívesebben másvilágra – vagy legalábbis a föld alá – küldeném a három említett fószert. Igen ám, de van itt egy kis bibi, ami miatt valószínűleg ebben a kérdésben sem fogok a túlságosan jobbosok transzparenseire rejszolni. Történetesen nem bízom az igazságszolgáltatásban annyira, hogy életeket adjak a nyomozásban és az ítélethozatalban illetékesek kezébe. Nemcsak a magyar intézményrendszerre tekintek szkeptikusan, hanem például az amerikaira is.

O. J. Simpson pere – melynek során a bizonyítékok, illetve más tettes lehetőségének kizárása ellenére végül felmentés született az exasszony és új párjának megölése ügyében – a kilencvenes években rámutatott, hogy az esküdtszékes rendszer sem teljesen kóser. Az eljárásokat emberek folytatják, az ítéleteket ugyancsak emberek hozzák, s mint tudjuk, tévedni emberi dolog. A halálbüntetés márpedig nem olyan, mint az alaptalan dutyi, hogy bocsika, véletlen volt, kiengedünk, kapsz kártérítést. A kukacok nem szállnak le az ártatlanok hullájáról pusztán azért, mert kiderült csemegéjük lelkének tisztasága.

Oké, hogy bizonyos esetekben nem fér kétség a bűnösséghez, tehát kizárt a halálba küldés elbaltázásának lehetősége. Ám nemcsak ilyen egyértelmű történetek léteznek. Ahol legális a likvidálás, nem úgy működik, hogy csókolom, kizárólag azt tegyük el láb alól, aki címlapokon szereplő gyilkos. Fájdalmas belegondolni: a magyar rendőrség és igazságszolgáltatás állapotát figyelembe véve vajon hány ártatlan élet elvételét eredményezné Péntek László megölésének törvényesítése?


Még több cikk:

13 Comments

  1. Nehéz kérdés, amire azt hiszem nincs jó válasz, csak kevésbé rossz.
    A többszörös, vagy visszaeső, gyilkosságot szándékosan elkövetőket halálra ítélném, nem érdemlik meg az életet. Az ilyen ember megérdemli azt, hogy az áldozatai sorsára jusson. Valamint talán elrettentő példával is szolgálhat. Persze kizárólag hiteles bizonyítékokkal alátámasztott esetekben alkalmaznám.
    Én sem bízom az igazságszolgáltatásban és itt meg is feneklik a téma kis csónakja…

    Kedvelés

    1. az elrettentő példasággal nem árt óvatosnak lenni, mert aki mélyponton van, hiheti, h “minden mindegy”, és ha úgyis véget érnek a szenvedései, miért ne tehetne meg bármit még előtte? gondolok itt mondjuk azokra, akik uzsorások által adósodtak el, tehát jó adag harag is van bennük konkrét személy(ek) iránt…

      Kedvelés

  2. Én nem engedélyezném a halálbüntetést, csak a börtönt tenném olyan hellyé, ami a halálnál is rosszabb, és akkor boldogan áldoznám az adóforintjaimat gyilkosok és erőszakolók életfogytiglani kínzására és megtörésére :)
    Ja, és tényleges életfogytigalni várna ezekre, igazából nem is tudom, kinek vannak olyan illúziói, hogy mondjuk Breivik huszonvalahány év után békés polgárként fog visszatérni a társadalomba.
    A pitiánerebb bűncselekményekért lesittelteket, akikből még lehet ember, pedig valami normálisabb helyre raknám el, ahol a cél nem a megtörés lenne, hanem az, hogy ha visszakerülnek a társadalomba, akkor legalább hasznos tagjai legyenek.

    Kedvelés

      1. Szerintem az a koncepció, hogy a társadalom számára sem épp előnyös, ha emberoi roncsok térnek vissza bele. Csak hát van, akinek nem is kéne visszatérnie…
        Am a skandináv börtönök komfort szintje már tényleg röhej.

        Kedvelés

        1. breiviket elvileg sosem fogják kiengedni, szépen alátesznek mindent, amíg él. a durva börtön ötlete elsőre tetszett, csak hát végső soron ugyanaz vele a baj, mint a halálbüntetéssel: mi van, ha valaki igazságtalanul kerül oda, és válik nyomivá miatta? az talán rosszabb, mintha tévedésből ölnék meg, nem?

          Kedvelés

          1. Rosszabb, én mégis erre szavaznék. Ez kegyetlenül hangzik, tudom, de minden döntésnek vannak szenvedő alanyai, pont azért, mert az ember nem tévedhetetlen. De ha folyton a tévedéstől félünk, akkor döntést sem lehetne hozni. Csak ezért kesztyűs kézzel bánni egy gyilkossal, és ezzel azt üzenni a többinek, hogy nem lesz túl nagy következménye a tettének, komoly hiba szerintem. Igen, emberéletekről van szó, és nyilván úgy írok most erről, hogy nem én ülök a bíróságon. Lehet, másként gondolnám, ha én lennék a slamasztikában, de most akkor is ez a véleményem.

            Kedvelés

          2. jogos, de engem sem a tévedés puszta lehetősége aggaszt itt, mert az mindig adott, hanem az aránya. amit mondasz, azt fejlettebb, jobban álló országban tudnám elrettentő erőként elképzelni. mi sajnos még ott tartunk, h egyelőre az életszínvonalat kellene növelni a bűnözés csökkentéséhez. hiába csinálnak ki vkit a börtönben rablásért meg gyilkosságért, ha a szabadulása után ugyanúgy nincstelen lesz ő és a környezetében mindenki…

            Kedvelés

          3. Igen, az életszínvonal növelése a legjobb módja a megelőzésnek. Ha valaki azért rabol, mert éhes, akkor nem azt mondom, hogy fátylat rá, de van érthető oka a tettére. Viszont egy előre kitervelt emberölésre én nem tudok megfelelő indokot elfogadni, arra nem lehet indok a nincstelenség.

            Kedvelés

          4. jaja, ez tény. mondjuk én a kattantságot sem fogadnám el enyhítő körülménynek. annyira divatos, h a védelem megpróbál “nem beszámítható” állapotra hivatkozni a legaljasabb esetekben is, ami számomra tök ízléstelen.

            Kedvelés

          5. Én sem fogadnám el. Szerintem annyira alap, hogy kattant az ilyen ember, miért, mit gondolnak, egy ép egyénnek akár csak eszébe is jut ilyesmi? :D

            Kedvelés

  3. ha már kinyomtad a face-re, akkor hajrá… :)

    van egy elméletem. (nem teljesen az enyém, de tovább gondoltam)
    az a véleményem, hogy amikor valaki bűn követ el és itt most a bűnt nem mint mint bűncselekményt értem, hanem erkölcsi értelemben, akkor azt azért teszi, mert pillanatnyilag úgy gondolja, hogy az nem bűn.
    vagy ha úgy tetszik, meg tudja magának magyarázni, hogy miért is van igaza, joga, ezt vagy azt csinálni. pl. azért dobtam el a szemetet az utcán, mert nincs vagy nagyon messze van a kuka, azért erőszakoltam meg, mert nekem is jár ilyen nő, azért öltem meg, mert akármi…
    az viszont, hogy egy helyzet megoldása során milyen lehetőségek merülnek fel az emberben, az attól függ, hogy milyen és mennyire erős tabukat örökölt a társadalomtól. jelen esetben pl. azt, hogy mennyire helyteleníti a társadalom a gyilkosságot.
    azt be kell látnunk, a gyilkosság jelen körülmények között sem igazán elítélő a gyilkossággal szemben. mert lehet pl. gyilkolni háborúban, meg bizonyos esetekben önvédelemből is, a szórakoztatóiparról (nekem igazam van és ők a rosszak alapon) nem is beszélve.
    a halálbüntetés szerintem azért alapjaiban hibás koncepció, mert jogilag is bevezeti a “rászolgált, megérdemelte, meg szabad ölni” elvét. ez pedig hosszabb távon át fog öröklődni a társadalomba tovább erodálva a gyilkosság tabuját.

    persze mindez nem azonnal következik be. a társadalomnak meglehetősen nagy a tehetetlensége. sokszor el szokták mondani, hogy a halálbüntetés bevezetésének, vagy eltörlésének nincs hatása a bűnügyi statisztikákra. azonnal nyilván nincs. a bűncselekmények túlnyomó része hirtelen felindulásból történik és elenyésző a gondosan előre eltervezett, aminél az elkövető mérlegeli a jogi következményeket. ezért a társadalomtól örökölt erkölcs sokkal többet nyom a latban, mint a jogi háttér. jóval hosszabb távon meg nagyon nehéz összefüggést találni.

    másrészt a börtönök.
    azért azoknak, akik embertelen (szerintük igazságos) börtönöket akarnak, el kellene gondolkodniuk azon, hogy míg azokban az országokban, ahol “puha”, “üdülő”, “luxus” börtönök vannak, alig jellemző a visszaesés, addig az általuk preferált börtöntípusú országokban szabadlábra inkább csak “kiruccanni” szoktak a bűnözők, majd gyorsan visszakerülnek. (persze, tudom, a ezek a mocskot szeretik, azért nem térnek vissza szívesen luxusba)

    Kedvelés

    1. abszolút egyetértek veled, attól az apróságtól eltekintve, h aki gyilkol, az szerintem egyfajta rögeszmés elmeállapotban van. ennek egy fokozata a szita bence eset (“ha megölöm a gyereket, enyém lehet az apja” <- tehát a párkapcsolati sikertelenséget egyfajta szűkült tudatállapotban rávetítette a kisfiúra), a másik véglet pedig a "hangok azt mondták", amikor ugyancsak adott egy megvalósítandó cél, de már az is az egyénen (de legalábbis az egészséges tudatán) kívül. namármost, én éppen ezért nevetségesnek tartom a "beszámíthatatlan tudatállapotot", és senkinek sem adnék kegyelmet vagy enyhébb büntetést erre hivatkozva. ugyanakkor mindenkinek kényszergyógykezelést írnék elő, de nem ám szanatóriumi körülmények között, hanem rendesen a dutyiban vmilyen módon.

      Kedvelés

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s