Fél lábbal a munka világában

Icuka néni egy szál bugyogóban, remegve állt a bizottság előtt. „Szóval az utóbbi időben már jobban tetszik lenni…” – pillantott fel az orvos, mire az elgyötört ötvenes asszony járókerete megnyikordult. Reflexszerűen el akarta takarni a takargatnivalóját, de hirtelen nem tudta eldönteni, hogy fedetlen keblét vagy pőre lábcsonkját kell-e jobban szégyellni.

A félbehagyott mozdulat eredménye kabaréba illő megtántorodás lett, mire a doktor hangosan ciccegett. Icuka néni egyenesbe hozta magát, amennyire kampó alakú gerince engedte, és a fehér köpenyesek tekintetét elkerülve válaszolt a kérdésre. „Hát, azt nem mondanám, tisztelt főorvos úr… Tudja, szörnyen fáj itt, itt, meg ott, ki se nagyon tudok mozdulni a házból” – rebegte, s közlendőjét a megfelelő testrészekre sután mutogatva kísérte. De több fájó porcika akadt, mint ahány szóból állt a mondat, így Icuka néni még néhány másodpercig a kínos csend gyújtotta reflektorfényben gesztikulált problémái felé.

A rendszerre nem támaszkodhat. | Fotó: ericksonstock.com

„Jóságos uram az égben, az aranyeret mégis hogy mutassam meg?” – gondolta rémülten, de mielőtt rászánta volna magát a fordulási manővert igénylő kétségbeesett cselekvésre, az orvos hangja ismét fölzengett. „Márpedig itt az áll, hogy a vérnyomását, a koleszterinjét, a tüdőtágulatát, a cukorbaját, a gyomorfekélyét, az ízületi gyulladását, valamint a csigolya-, az agyér- és a szemfenéki elmeszesedését kiválóan lehet kezelni” – darálta a doktor olyan hangsúllyal, mintha a kétszer kettőt akarná megértetni egy kisiskolással.

Icuka néni előre rettegett, mert az ismerősök ismerőseitől származó történetek nem sok jót ígértek. A leszázalékoló bizottság könyörtelen, ezt sejtette, a hallottak után mégis elhagyta minden ereje.

„Arról a kis hüvelysorvadásról meg aranyérről ne is beszéljünk…” – zökkentette ki mélázásából a felcser ficsúr, aki a nővérke unott tekintetétől kísérve a méretes lelethalmaz utolsó negyedét nemes egyszerűséggel félresöpörte az asztalról. Icuka néni vett egy nagy levegőt, mindkét kezével megmarkolta a járókeretet, és bátorságának maradékát összekaparva a nyakában sztetoszkópot viselő gumiklumpás pasas szemébe nézett.

„De ké-kérem szépen… É-én lassan tíz éve fél lábbal élek!” – dadogta elhaló hangon, pedig határozott felkiáltásnak szánta a közszemlére tett fogyatékosságával illusztrált mondandót. A csonk, mintha tudta volna, hogy ő a téma, önhatalmúlag kilengett egy kicsit előre, majd hátra. „Ejnye már, azt hiszi, nem látom? Még mozgatni is tudja!” – kapott rá az orvos az aprócska, ám annál groteszkebb tornamutatványra. „Magácska olyan fiatal még, hosszú évei vannak a nyugdíjig. Keressen valami ülőmunkát, vagy tanuljon valamit!” – folytatta ellentmondást nem tűrő hangsúllyal, mire Icuka néni érezte, hogy félholtra sápad.

„Egy pohár vizet… ha kaphatnék esetleg…” – lehelte, mire a doktor furcsa grimasszal az arcán legyintett. „A mosdóban talál, kedves Ilona, a viszontlátásra. Iparkodjon az öltözéssel, ha kérhetem! Odakint súlyos betegek is várnak a sorukra.”


Még több cikk:

8 Comments

  1. ez beszámoló alapján készült, vagy írói vénád gyümölcse?
    csak azért kérdem, mert az, hogy egy féllábú néninek (néni? néni nekem a nyugdíjas korú, de akkor anomália van a cikkel) egy szál bugyiban, járókerettel, protézis nélkül, féllábon ugrálva (melleit lengetve) kell a bizottság elé járulni, az nem túl életszagú.
    és ha mégis, és nem hal bele, akkor a magam részéről is azt mondanám, hogy van némi alapja a felülvizsgálatnak. (analógiában a vénasszony, aki kerekeskocsit rángatva tör át a tömegen, lökdösi tapossa az embereket, hogy ő szállhasson fel elsőnek a buszra, majd kikéri magának, hogy senki nem adja át a helyét…)
    szerintem most ugyanabba a hibába estél, mint az abortuszos cikkednél. annyira szánalmat akarsz ébreszteni, hogy a dolog logikátlanná válik és visszafelé sül el. legalábbis annál, akit gondolkozik is…

    Kedvelés

    1. is-is, javarészt előbbi. de:
      – 35 évesen is lehet egy nő néni, ha nagyon lestrapált, ötvenesen meg főleg. ugyanakkor olyan 60-asok is vannak (hazánkban ritkaság), akik életmódjuknak és környezetüknek köszönhetően látszólag messze vannak a néni státusztól.
      – a bizottság előtt a nőknek tényleg egy szál bugyiban kell állniuk, és ha mozgásszervrendszeri tünettel járó bajuk van, különböző gyakorlatokat(!) végezniük, pl. bokafogás, ilyesmi. azt is felszólítják rá hivatalból, aki nyilván nem tudja megcsinálni. a gerinc és a csípő pedig ülő helyzetben, tehát tolószékben nem vizsgálható. mondjuk, akinek mind2 lába hiányzik esetleg – ó, jézusom, szörnyű még belegondolni is -, az nyilván maradhat benne, de mindenki másnak állni szükséges. annyira hülye azért nem vagyok, h pont az alapszituációt hibázzam el… @=)
      – ellentmondást abban talál az ember, amiben akar. szerintem nincs, szerinted van, ennyi. minden visszajelzést köszönettel fogadok, ugyanakkor bátorkodom megjegyezni: semmilyen hatásra nem utazom tudatosan, megírom, aztán ahogy esik, úgy puffan. ha (túl) nagyot, akkor olyat. az általad említett 2 cikk pedig éppen a szégyenérzet női megélését mutatja be. nemünkből adódóan teljesen máshogy gondolunk ezekre a témákra: nem hiszem például, h téged kiráz a hideg, ha több idegen előtt kell félmeztelenül parádéznod, mivel egyszerűen a te mellkasodon nem díszeleg másodlagos nemi jelleg. nem tartom magam túlzottan gátlásosnak vagy szemérmesnek, de számomra az is rossz emlék, h 12 éves koromban egy geci orvos az ügyeleten torokfájás miatt levetette velem a melltartómat, aztán közölte, h a kezemmel se takarjam el, mert “nem sztriptízbárban vagyunk, kérem szépen”. (akkor már megvolt a felnőttkori méret, tehát nem 2 kamaszos szúnyogcsípésről beszélünk.)

      Kedvelés

  2. HÚBASZKI, ez mekkora!!!!!! A döntéshozóknak kellene mutogatni, komolyan :( Amúgy meg mit számít mi fiktív benne és mi nem? Hiteles és jól összerakott. Az a lényeg.

    Kedvelés

  3. Az én apukám 67 % – os volt, most vették el tőle. Ott kell hagynom az egyetemet, különben éhen halunk. Igaz kit érdekel rajtunk kívül?

    Kedvelés

  4. rendben.
    az érme egyik oldalán nyilván az emberi méltóság áll, hogy miért kell egy valóban beteg embert meghurcolni. csak közben a másik oldalon meg a sumákolók (állítólag) hatalmas tömege, akik meg, mondhatni passzióból élősködnek az állambácsi, azaz az adófizetők, gürcölők nyakán. ezt viszont meg rohadtul meg kellene szüntetni. erre meg más megoldás nem igazán van, mint mindenkit felülvizsgálni. persze lehetne várni némi emberséget, csak az a mai viszonyok kissé utópisztikus.
    a harmadik oldalon (ez ilyen spéci érme) meg nyilván az van, hogy a teljesen egészséges sem feltétlenül talál munkát, a csökkentett munkaképességűeket foglalkoztató cégek meg rendszerint csak addig élnek, ameddig állami (vagy valamilyen) támogatást kapnak, ha ez kiesik, akkor tönkre is mennek.
    .
    viszont pénz, az nincs. tetszik, nem tetszik, nincs. és ha erre az a válasz, hogy mert a politikusok ellopták (ami részben igaz, csak nagyságrendileg lényegtelen), akkor sincs. bár emberi léptékben a hiányzó pénz nem is sok (ajánlom Jakab Andor államadósság cikkét, nagyon tanulságos), az a szociálisan baromi érzékeny Zemberek már nem pálya, hogy a saját (mindenki) zsebéből húzzunk ki párezer forintot. inkább tetszik nekik, ha valamilyen (éppen ellenségnek kikiáltott) csoportot szívatnak meg. így hát ezt is teszik. hol a jó erőben lévő korkedvezményesek (miközben a tűzoltók alig pár évvel szokták túlélni a korkedvezményt), hol a léha életet élő, tespedő egyetemisták, hol meg a csaló leszázalékoltak.
    .
    mi magyarok ezt választottuk. húsz éve az önámítást a jóléti rendszerváltásról, most meg a szopást.
    ha megnyertük, hagy vigyük… taps

    Kedvelés

    1. – szép a “ne pénzeljük a sumákolókat” elv, csak a gyakorlati megvalósítás legfőbb hiányossága, h aki eddig tudott sumákolni, jó eséllyel most is megtalálja a módját. kivételesen nem akarok politikai vonalat feszegetni, viszont az emberek kilátástalan helyzete miatt szerintem minden eddiginél jobban virágzik a korrupció, mert az általa befolyt pénz már a megélhetéshez kell. fogalmam sincs, kinek a zsebébe kell csúsztatni mostanság, de el lehet intézni, ebben biztos vagyok.
      – az érme 3. oldalával abszolút egyetértek, még a féllábú konkurencia is konkurencia a munkaerőpiacon, főleg, ha ott a jó kis támogatás. ami ha x ideig jár, nem baj. x idő leteltével szépen kirúgják az illetőt, utána hajítják a járókeretet / tolószéket / akármit, és keresnek helyette mást. végszükség esetén ingyen dolgozó “gyakornokot”.
      – sajnos még alapvető demokráciafogalmunk sincs, nemhogy jóléti. mert mi az már, h szavaznék én, de nincs kire, és ezzel így vannak még pár százezren? nem tudunk érdekeket kifejezni meg érvényesíteni, egy nagy hanggá változtatni a rengeteg kicsit. hogyan zavarjuk el a bitang rossz vezetést, ha ötletünk sincs, kik ülhetnének a helyükre? a francia diákok a feje tetejére állítják a világot, ha nem tetszik nekik a felsőoktatási törvény. mi mit csinálunk? tiltakozó kommentet írunk a facebookon. (ennyit arról, h nem akarok politikai vonalat feszegetni, ehh.)

      Kedvelés

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s