Szájbarágós hírek csapdájában

Ha a fejedre esik egy kutya, káros lehet az egészségedre – derül ki a híradóból. De azt sem mulasztja el közölni a média, hogy nyáron kenegessük a valagunkat, s igyunk sokat. Mi pedig kitörő lelkesedéssel nézzük, hallgatjuk, olvassuk a hírérték nélküli infókat.

Fogyasztóként már jóval a kritikai érzékem kibontakozása előtt elutasítottam az ilyen tartalmakat. Volt például egy puha anyagú könyvecském, amiben egy boci rajza alatt nem várt drámaisággal a „boci” felirat szerepelt. Mivel minden egyes oldalon hasonló horderejű újdonsággal szolgált, hamar meguntam. Így vagyok ezzel most is, sőt a bociműsorok meg a bocicikkek erdejében néha képtelen vagyok zöld ágra vergődni. Miért kell ugyanazt ezerszer, a nyilvánvalót pedig akár csak egyszer is elmondani?

Thank you, Captain Obvious!

A másik oldalon állva azonban már koránt sem ilyen egyszerű a pálya. A sors különös fintora, hogy foglalkozásom révén pont én lettem az, aki a masnival átkötött semmit az emberek orra elé tolja. És rá kellett jönnöm, hogy a semminek, bizony, pénzben mérhető értéke van. „Mit csinálsz, te állat?” – kérdeztem magamtól, amikor a tél közepén egy olyan cikk került szerkesztői kezeim közé, mely két és félezer karakteren át magyarázta, hogy megfázol, ha nem veszel kabátot. Más aktuális anyagnak hívná, én leginkább szarnak.

Mindig is szerettem a munkám, szóval örömmel építettem belőle kacsalábon forgó várat. Lassan öt év alatt bőven volt időm megszokni, hogy bár különböző iskolákban jó néhányszor a fejembe verték a hírérték fogalmát, gyakorlatilag teljesen mást ért alatta a világ. Pedig én aztán a hírességek böffentésétől kezdve a távolról kétszereplősnek látszó orosz belpolitika fejleményeiig bármit elolvasok, ami a látóterembe kerül. Grafomán lévén, ha betűt látok, megdobban a kicsi szívem. Éppen ezért csalódás ér, amikor a mondatok fűt-fát ígérnek, de még gyom is csak elvétve akad bennük.

Rá kellett jönnöm, hogy ezzel az érzéssel alighanem egyedül vagyok. A népnek hiába izzad mindene, gyermeki kíváncsisággal kattint a „harmincöt fok van” című opuszra, s rácsodálkozik, mi van benne. Karácsonykor és húsvét táján előkerül a „Sokat eszel? Hízni fogsz!”, ha változik a menetrend, illik szidni a közlekedési vállalatot, választások előtt pedig érdekes módon minden politikustól megtudjuk, hogy az ellenfele lop, csal, ráadásul hazug. A bocianyagok gyártásában és bekajálásában érintett, aki él és mozog.

„Miért van ez?” – tudakoltam némán a monitortól, miközben egy országos portál épp arra vonatkozóan adott tanácsot, hogy strandolás előtt ritkítsuk a szőrt a déli tájakon. Még szerencse, hiszen ha nem tette volna, hazánk hölgyei valószínűleg vaskos prémmel lubickolnának a kánikulában. A válasz olyan, akár az epilálás: baromira fáj, és miután megvan, azt kívánod, bárcsak lenne gusztusod hozzá, hogy az egészből ne csinálj problémát.

Az információközlő csatornáink egyszerűen gyorsabbak lettek a világnál. Persze, saját igényeinknek megfelelően mi tettük őket olyanná. Élőben nézhetünk bármit, a focimeccstől kezdve a háborúig. Az újdonság három másodpercig érték, kell hát közé némi töltelék. Ezt biztosítják a ciklikusan visszatérő eseményekről gyártott hírek, amelyeket a társadalom minden tagja megtanult releváns közlésként befogadni, talán csak én nem.

A média saját fenntartásának kedvéért szívesen újramagyarázza a nyilvánvaló valóságot, ami jó, hiszen kevesebbet kell gondolkodnunk. Aki pedig hozzám hasonlóan olyan perverz, hogy szeret egy picit elmélkedni, legalább már sejti: ha legközelebb az ő kobakján landol egy vizsla, a tőmondatokra kurtított híradót az incidens után is érteni fogja.


Még több cikk:

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s