Az éhezők viadala a jóllakottak sztorija?

El tudunk képzelni manapság egy olyan világot, ahol az elnyomó hatalom kezében lévő televíziós csatorna az egyetlen tömegmédium? Ha valami jó kis valóságshow megy rajta, semmi probléma, igaz? Erről szól Az éhezők viadala.

Szeretünk lagymatag műsorokon bambulni, és felszínes regényeket olvasni kikapcsolódás gyanánt. De még jobban szeretjük szidni a populáris kultúrát, amely mindezt legyártja és eljuttatja hozzánk. Hülye, aki nézte a Való Világ legutóbbi szériáját, de még hülyébb, aki nem tudta, mi történt pontosan egy-egy villabéli perpatvar során. A népszerű könyvek ennél is alantasabbak, hiszen formájukból adódóan elhitetik velünk, hogy értékes irodalmi élménnyel leszünk gazdagabbak.

„And may the odds be EVER in your favor.”

Az éhezők viadala filmváltozatának kapcsán kialakult hype azt sejteti, hogy elkészült a kortárs idiótaság Marianna-árka, mely a két említett műfaj ötvözésével őrjíti meg a borzalmas mélységbe ereszkedő közönséget. Nekem viszont a porosz oktatás idejétmúlt kötelező olvasmányai közepette Harry Potter súgta meg, hogy egy kötetet élvezni is lehet, sőt: Edward Cullen tevékenységét szintén többre tartom, mint a Baradlay fivéreket. Így hát könnyen engedtem a kíváncsiságnak, s megrendeltem Suzanne Collins reality-trilógiájának első részét, amelynek hatására annyi kérdés fogalmazódott meg bennem, hogy az antik görög eposzok kifürkészhetetlensége messze elbújhat mögötte.

Vannak benne klisék, persze, hogyne lennének. A főszereplő lány, Katniss Everdeen szinte végig két pasi között őrlődik, miközben édesapja végzetes balesete után családfőként funkcionál, és mellette iskolába is jár. Aztán kishúga helyett önként jelentkezik az össznépi megfélemlítésre szolgáló tévés valóságshow-ba, melyben szó szerint a lét a tét, hiszen a jelöltek egymás kinyírásával jutnak el a főnyereményig. Győz, persze, hogyne győzne, mert akkor mégis mi a fene lenne a következő két kötetben? A média és a politika összefüggése társadalomtudományi szemszögből? Ugyanaz a mondanivaló egy kutató tollából aligha vonzana ilyen széles tömeget.

Tényleg egy olyan valóság felé visz az utunk, ahol képesek vagyunk élet és halál uraként tisztelni holmi passzív befogadásra kényszerítő médiumot? Aktív, válogató, tartalom-újraelosztó felhasználóból tehetetlen bábokká válhatunk, ha az elit úgy kívánja? Bennünk rejlik az állatias ösztön, hogy ne csak hétköznapi drámát és csip-csup veszekedéseket lássunk a képernyőn, hanem véres gyilkosságokon, szétroncsolódott holttesteken csámcsogjunk? Egyszer majd komolyan megunjuk a selyemsonkán és sajtreszelőn alapuló kríziseket, és csak a pusztulás árnyékában szövődő, kérészéletű emberi kapcsolatok ragadják meg a figyelmünket?

Tényleg hajlamosak vagyunk arra, hogy kritikátlanul elfogadjuk a kopár valóságot, amíg valaki az arcunkba tol egy színesebb változatot?


Még több cikk:

5 Comments

  1. Inkább a jóllakottaké, mint bárki másé…
    A sztori amúgy is lopott, és az első kötet első részeiben elkapott fantázia morzsákat is felemészti a tudat, hogy akárhonnan nézem a cuccot, Battle Royale íze van a lényegnek, azt pedig képtelen felülmúlni egy ilyen hevenyészett és “tetves pokróc” majd szét hypeolt környezet. Sok állott, feláldozható karakter, akiket fel is kell áldozni az akció kedvéért, amelyik helyzetből pedig igazi katarzis élményt lehetne kihozni, azt feloldják egy kis szánalomban mielőtt megszületne a valódi veszteség érzés (kettős öngyilkosság…). Innentől kezdve mi marad a történetben? A forradalmi országról való nyáladzás és a folyamatosan ikonként tetszelgő Katniss majdnem-önfeláldozásának tudatában való értelmetlen gyilkolászás? Kösz nem, akkor inkább Puzsért nézek non stop.

    Kedvelés

    1. lol, az uccsó mondat ütött @=)
      nekem a karakterfejlődés abszolút mellékes volt, szinte végig a környezetet és annak változásait figyeltem. félelmetes, mennyire hasonlít ez a negatív utópisztikus társadalomkép a maira. katnisst én egy pillanatig sem éreztem ikonnak, ő inkább afféle klasszikus valóságshow-hős, akinek mindenki megmondta, hogyan kell viselkednie a kamera előtt, és miután megfelelő mennyiségű anyagi / morális hasznot húztak belőle, egy normális életre képtelen roncs lett.

      Kedvelés

  2. Nem tudom mi az a Battle Royal, ha könyv akkor nincs rá időm, ha film akkor talán, de pl 1987 A Menekülő ember, 2007 A Halálraítélt. Ugyan ez az életre halálra valóságshow kaptafa. Annyi, hogy itt nőt tettek meg főszereplőnek hogy habozzon a szappan, ömöljön a nyál, ennyi.

    Kedvelés

    1. http://hu.wikipedia.org/wiki/Battle_Royale
      A Battle Royale (バトル・ロワイアル, Batoru Rovaiaru) Takami Kósun regénye, a melyből manga és mozifilm is készült.

      A cselekmény egy alternatív közeljövőben (vagy egy alternatív jelenben) játszódik: egy diktatórikus távol keleti országban (minden jel Japánra utal) egy kilencedikes osztályt (21 lányt és 21 fiút) élethalálharcra kényszerítenek: egy szigetre viszik őket, ahol ellátják őket fegyverekkel a golyószórótól kezdve az étkezésnél használt villáig, és mindenki kap egy robbanó nyakörvet. Feladatuk az lesz, hogy legyilkolják egymást. Ha egy napig nem hal meg senki, akkor a robbanó nyakörvek végeznek mindannyiukkal.

      A “játéknak” csak egyetlen túlélője lehet, a “győztes”.

      A regényt a gyerek szereplők közötti véres konfliktusok miatt gyakran nevezik a huszonegyedik századi japán “Legyek urának” Sir William Gerald Golding regénye után (1954).

      Kedvelés

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s