Euro Neuro: idegbaj a dalfesztiválon

Bürokratikusnak, dogmatikusnak, patetikusnak és analfabétának nevezte az Európai Uniót az Eurovíziós Dalfesztivál első elődöntőjének nyitószámában Rambo Amadeus, a kultikus exjugoszláv popfigura. A meglehetősen „WTF?” besorolású produkcióban van némi igazság.

„Nincs gyógymódom az EU idegbajára, én csak a diagnózist állítottam föl” – mondta a sajtónak a szatirikus hangvételű művész, aki rengeteg dalt épített már furcsán kiejtett angol szavakra, de ez az első ilyen alkotása, mely óriási nyilvánosságot kapott. Az ötvenhat éves múltra visszatekintő verseny a világ egyik legnézettebb tévés eseménye. Míg az első adást – akkoriban példátlan módon – körülbelül négymillióan látták, a 2009-esre már több mint harmincszor ennyien voltak kíváncsiak.

Audiovizuális beintés. | Fotó: eurovision.tv

Bár a zsűri szakmaiságát rendszerint agyonhangoztatják, általában diplomáciai megfontolásból röpködnek a pontok, az egyes országok indulóit pedig hatalmas kavarások közepette szokták kiválasztani. Énekesek sértődnek vérig, amiért nem őket küldi a hazájuk, a kijutók meg hivatalból úgy tesznek, mintha a nemzeti dicsőség édes terhe nehezedne a vállukra. Mi, magyarok nem sok babért várunk, de a télen megrendezett előválogató jó volt arra, hogy az m1 pangó nézettségét egy estére az egekig emelje. A Rambo Amadeust vendégszereplésre hívó montenegróiak pedig inkább politikai kabarét csináltak belőle.

Az Euro Neuro című nóta elvileg „monetáris break”, ami látszatintézkedések és papírmunka helyett valódi együttműködésre szólít. A szöveg mögöttes tartalma, hogy a gazdagabb államoknak segíteniük kellene a válságtól leginkább sújtott társaikon, a klip pedig a városias és a mezőgazdaságból élő társadalmak ellentétére épít. A bakui pódiumon igazi szamár helyett ugyan díszlet-falóval kellett beérnie az Antonije Pusic néven született művésznek, ám a nyolcvanas évekből maradt háttérzenekarával és néhány táncossal így is sikerült valamennyire látványossá varázsolnia a szándékoltan színpadképtelen előadást.

A polgárpukkasztás kevésnek bizonyult a továbbjutáshoz, viszont a körülötte kialakult eszmecserével hamar elérte a célját: mindenki erről beszél, persze, szigorúan csak a saját versenyzőjének méltatása mellett. Mi örömködhettünk, mert a mieink bent vannak a fináléban, de Romániának kutya kötelessége összeesküvés-elméleteket gyártani, amiért apró technikai hibával kellett megküzdenie. A magasztos viadalnak álcázott össznépi sárdobálás évente megmozgatja az öreg kontinens indulatait, de ez az első alkalom, amikor az egyik szerzemény az agytekervényeket is célba vette.

Az eurovíziós produkció:

A klip:

Egy kis retro Rambo Amadeustól:


Még több cikk:

3 Comments

  1. Bazz, esküszöm nem figyeltem, mit habarékol a csávó :) Még vagy két hónapja lekaptam torrentről az induló dallistát, kiválasztottam azokat, amik tetszettek kb 10 mp-es belehallgatással és azt feltoltam az mp3-ra :) Így összesen 7 dalt találtam a negyvenpárból, a többit a tv-ben is jótékony “leszarom” kísérte, közben Mátéval dumáltunk az adott országról aki ment vagy ilyesmi (szóval földrajzórának mindenképp jó volt, meg társadalomismeretnek), az egyetlen, ami élőben tetszett és anno cd-n nem, a svájci dal, az Unbreakable, de ugye ők nem mentek tovább sajna. A magyar produkció kifejezetten jó és összerakott volt, tetszett, hogy nem parádéznak (figyelemmel kísértem a napi videókat és Bérczes Ádi beszámolóit) hanem a lehető legjobban komolyan veszik a versenyt és próbálnak maximumot hozni a srácok (állítólag ez máris 14 szerződést hozott össze nekik különféle rádiós/tv-s/cd megjelenéses dolgokat, sőt, Bakuban forgathatják az új klipjüket is:)
    Az orosz mamik (bocsánat, udmurt) kiborítóak, Walkó Csabi szerint nagyjából fel se fogják mi történik velük. De nem baj, disz iz pártyi for evribádi, densz XD

    Kedvelés

    1. őőőszintén? ezt az egyet láttam véletlenül a bk előtt @=$ (vagy reklámkor? azt sem tudom…) tavaly egy csomóba belehallgattam, de valahogy nem tud érdekelni az egész, mint verseny. persze, ha vki elém dob egy yt linket, h hé, hallgasd már meg, akkor megnyitom, de ennyi. viszont figyelemreméltó a magyar hype különbsége a tavalyihoz képest: akkor geszti valóságos kampányt indított wolf katinak írt számáért, de a compact diszkóért egy befolyásos személy sem állt ki.

      Kedvelés

      1. Ennek szerintem az az oka, hogy CD eléggé “független” mindenféle média-arctól. És tavaly pl. nem volt válogató (sőt, az utóbbi években ha volt is 1-2 alkalommal, akkor is borzalmas színvonalon, az m1-en is késő esti szekcióban), csak Geszti kilobbizta Katinak az indulást. Most viszont egy elég jól összerakott többfordulós versenyt írtak ki az induláshoz és bár a német kommentátor felvetette, hogy lehetséges, hogy van politikai befolyásoltsága annak, hogy a nézők csak egy bizonyos szintig szavazhattak, tkp. így megúsztuk viszont, h Fábián Juli & Zoohacker jusson ki, mert bár kurvajól énekel a csaj, a dal szutyok volt. Királyék dala jó volt, de Linda borzalmas kosztümben/szettingben tolta. Őket szavazta a közönség elsőnek, de a zsűri a CD mellett döntött. Emiatt persze Királyék minden platformon kifejezték, h milyen csalódottak, de szerintem jobban jártunk az alázatos, de kitűnő színvonalú CD-val.

        Kedvelés

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s